Ha a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta volna az ifjabb Hegedűs Lorántot közösség elleni izgatás miatt börtönre ítélő bírói döntést, a strasbourgi Emberjogi Bíróság – amennyiben az érintett a nemzetközi fórumhoz fordul – elmarasztalta volna Magyarországot – fogalmazott tegnap Kónya István, a Legfelsőbb Bíróság (LB) büntető- kollégiumának vezetője azon a sajtótájékoztatóan, amelyen a Hegedűs-ügy utóéletét elemezték.
Az ítélőtábla felmentő döntése után több támadás is érte a bíróságokat, holott az ítélet egyértelműen igazodik a strasbourgi bíróság joggyakorlatához, amely több döntésében is kimondta: a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapvető eleme. Így a gondolatok szabad kifejtésének joga a meghökkentő, megütközést vagy nyugtalanságot keltőket is megilleti. Emlékeztetett, az emberi jogok egyezménye nem engedi meg a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását a politikai beszédek vagy az általános érdeklődésre számot tartó kérdések körében. Kiemelte: az Emberjogi Bíróság ítéletei a magyar bíróságokra is kötelezőek, ellenkező esetben elmarasztalhatják hazánkat. Hozzátette: a véleménynyilvánítás korlátozására a büntetőjogi utat csak a végső esetekben választják a bíróságok.
Kettős mérce Tilos-ügyben?
Újból panasszal fordul az ügyészséghez a Jobbik, amiért a vádhatóság a Tilos Rádió ügyében bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Kovács Kristóf, a párt jogi kabinetjének vezetője bejelentette: a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat indoklása nélkülözi a szakmaiságot, és több alaki és tartalmi kifogásuk van ellene.