Ki jöhet Kaszjanov után?

Miközben egyes elemzők hirtelen Kaszjanovban kezdték látni az orosz demokrácia biztosítékát, a szakértők jelentős többsége hatalomtechnikai szempontból kimondottan frappáns elővágásként értékeli az előre hozott kormányátalakítást. Minden megfigyelő megegyezik ugyanakkor abban, hogy az új miniszterelnök személye iránymutató lesz Vlagyimir Putyin második ciklusára nézve, amely e mostani lépéssel lényegében elkezdődött.

Ki lesz az új kormányfő? Ismét egy technokrata közgazdász kerül a kabinet élére, avagy már a 2008-as utódlás jegyében jelöli ki az új miniszterelnököt Putyin? Ebből következően átmeneti figura lesz a moszkvai Fehér Ház első embere, avagy újra négy évet kap a bizonyításra? Elsőrendű feladata a reformok felgyorsítása, avagy önmaga felépítése lesz? S egyáltalán, milyen kormány alakul? Elnöki, mint az elődjei, vagy az államigazgatási reform és a hatalmi párt súlya a jövőben inkább politikai jelleget kölcsönöz neki? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolásához talán közelebb visz a megoldáshoz a mostani döntés mozgatórugóinak keresése.
A választási píárfogás verziója ez esetben kevés fogódzót ad, mint ahogy az a nem kevés valóságalappal bíró magyarázat is, miszerint fel kellett rázni a vészesen lapos politikai közhangulatot. A váratlan időzítésre a fentiekből adódó válaszok mellett felmerülők azonban már némi támpontot adhatnak. Így például az a szokatlan, ám praktikus szempont, hogy a választások előtt védhette ki a legjobban az elnök a különböző érdekcsoportok részéről a kormány átalakítása kapcsán ránehezedő nyomást. Putyin most nem csupán időt nyert, de azt is ismételten megmutathatta, hogy ki az úr a háznál. Ezzel nem egyszerűen csak az oligarcháktól való egyenlő távolságtartást erősítette, de a hatalom kapuin dörömbölő elnöki párt, az Egységes Oroszország ambícióit is lelohaszthatta. Ha igazuk van azoknak, akik szerint a mostani egyeztetés a „medvékkel” lényegében formalitás, akkor elvethetjük azt a verziót, hogy Kaszjanov utódja a párt elnöke, Borisz Grizlov lehet.
A következő alternatívák eldöntéséhez megint csak Putyin immár megszokott gyakorlatiassága adhat némi támpontot. Arról van szó, hogy az erőszakszervezetekhez kötődő lobbi térnyerése várható, avagy az elnök továbbra is fenntartja – immár a pétervári csapaton belül – az egyensúlyt. Az első esetben az a Szergej Ivanov lenne a jelölt, aki többször felmerült már Putyin esetleges utódjaként is. Mellette szól, hogy közel áll az elnökhöz, míg ellene a hadsereg népszerűtlensége, a Nyugatot elijesztő múltja és nem utolsósorban járatlansága a gazdasági és közigazgatási kérdésekben. Így aztán erősen valószínűsíthető, hogy Putyin egy lojális technokrata közgazdászt jelöl kormányfőnek. Ezzel három legyet is ütne egy csapásra. Megnyugtatná a külföldet, biztosítaná a népszerűsége szempontjából oly fontos gazdasági növekedés személyi feltételeit, a kormány tevékenységében a reformokra helyezve a hangsúlyt. Ez esetben az új miniszterelnöknek – leginkább Alekszej Kudrin expénzügyminiszter, bár eszmei rokonsága Anatolij Csubajsszal nem a legjobb ajánlólevél, az államigazgatási reform végrehajtásával megbízott Borisz Aljosin, az elnöki adminisztrációból Dmitrij Kozak, esetleg a jelenlegi ideiglenes kormányfő, Viktor Hrisztyenko jöhetne számításba – kellene végigvinni a fájdalmas, de halaszthatatlan átalakításokat, majd átadná a helyét a Putyin utódjául kiszemelt személynek.