A világ legtitkoltabb csodája

Akár az ország, olyan időtlen nyugalmat áraszt az elegáns, magasnyomású kiadvány, amelynek mélykék borítóját csupán egy szárnyát kiterjesztő fehér sirály díszíti. A Tribute (Kijáró tisztelet) néven megjelent, puha fedelű kötet az ománi „újjászületés” évfordulója előtti főhajtások egyike. Az újjászületés Omán legfontosabb nemzeti ünnepének neve, a prospektusban pedig 207 oldalon át cégek kelletik magukat.
A hazánkból érkező utazónak ez a meglepetés erejével hathat, ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy kormányok kötelessége udvarolni a globális konglomerátumoknak és nem megfordítva. Márpedig az amerikai katonai dzsipeket és a luxuspiaci változatukat gyártó Hummertől, a Porschétől és az Ericssontól kezdve a TotalFinaElfen, a korábban Dick Cheney amerikai alelnök által vezetett, az iraki újjáépítésből nagyot merítő Haliburtonon át (vajh, hol késnek a Kovács, Juhász duó által beígért magyar megrendelések?) a Rolexig és a hadihajókat gyártó holland Thalesig a fényes kötet tanúsága szerint az elv a jelek szerint fordítottan érvényes a két és fél milliós Ománban.
A legutoljára említett Thales – akárcsak a hirdetők mindegyike – „gratulál őfensége, Kábusz ibn Szaid szultánnak és Omán népének a 33. nemzeti ünnep alkalmával”, majd, folytatja, „büszkék vagyunk meleg barátságunkra Ománnal, és reményünket fejezzük ki a jövőben is folytatódó partneri kapcsolatunkra”. A Thales áramvonalas, a csúcstechnológia minden kellékével és fegyverével ellátott hajójának fotója fölött, medailonszerű fényképen, a turbános Kábusz szultán, miniszterelnök, az ország felvilágosult monarchájának arcképe látható.
Egyébiránt megérdemelten.
Omán talán a világ legjobban titkolt csodája. Az ország és népe Kábusz szultán 1970-es trónra lépésével megrázta magát, és mély álmából felébredve 34 év alatt a világ élvonalába került.
Néhány tény. A Magyarországnál több mint háromszor nagyobb Ománban 1970-ben – nem nyomdai hiba – 12 kilométer hosszúságú út volt. Autót, természetszerűleg, még mutatóban sem lehetett látni. Az egy főre jutó évi jövedelem a 140 dollárt sem érte el. Ami az akkori magyar eredménynek a töredékét jelentette.
Ma Ománban kétszer két, egyes helyeken kétszer három sávos autóutakon suhannak az inkább négy liter térfogatnál nagyobb, mint kisebb motorral felszerelt luxusterepjárók.
Harmincnégy évvel korábban az egész országban egyetlen postahivatal működött, a fővárosban, Maszkatban. Az országnak egyetlen kórháza és két iskolája volt. A telefont nem ismerték. Az apja lemondása nyomán trónra lépett Kábusz szultán recsegő rádión jelentette be népének terveit. Amelyeket maradéktalanul végrehajtott. Sőt. Túlteljesített. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az ománi egészségügyi rendszer a világon a nyolcadik legjobb helyen áll. Mellékesen ingyenes, de nemcsak az orvosi és kórházi kezelés, de a gyógyszerellátás is.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete Ománt tekinti világelsőnek a helyi fauna és a flóra megőrzésében. A környezetszennyeződés megelőzésében pedig példamutatónak. A Szíb repülőtérről a tengerpart felé az egykori sivatagon futó, pálmákkal és pompázatos bougainvilleával szegélyezett autópályán egyetlen papírdarab, egyetlen műanyag pohár, egyetlen kallódó nejlonzacskó sincs. Mindenütt, amerre a szem ellát, hamisítatlan, szinte szingapúri tisztaság és rend. Az autópályáról feltűnő neoarab épületek egyike az esztétikailag nehezen túldicsérhető, tavaly épült óriási mecsetkomplexum.
Az ománi urbanisztikai tervezőknek a modernségről vallott felfogása teljesen eltér az Öbölmenti Együttműködési Tanács többi sejkségének, emírségének és királyságának felfogásától. A fővárosi agglomerációban néhány szállodán kívül egyetlen épület sem emelkedhet négy-öt szintnél magasabbra. Az uralkodó hatalmas súlyt fektet arra, hogy az ország megőrizze hagyományos arculatát, és a lakosságot a lehető legjobban óvja a civilizációs sokktól.
Az eredmények magukért beszélnek. Ománban helyiek és turisták egyaránt a legnagyobb biztonságban érzik magukat, noha rendőrt alig látni. A vallási, faji, illetőleg etnikai türelem példás – mint az olyan országokban, ahol hiányzik az a fajtájú újságírócsoport, amely a kisebbségek elleni rasszizmus vádjával folyamatosan hergeli és uszítja az ország lakosságát.
Omán paradicsom.
Mintha Szindbád kalandjainak a kulisszáit akarta volna valaki megalkotni. A mecsetek csillogó, mélyzöld és türkizkék kupoláitól kezdve a bukolikus Nakva falu patakjában a pénteki, munkaszüneti napon fürdőző felnőttekig és gyerekekig. A levegő tömjéntől, a malabár-kardamontól, mirhától és rózsavízillattól terhes.
Mindenhol újarab stílusban épült mészfehér vagy homokszínű házak.
Nem mintha a háromezer éves múltra visszatekintő fővárosban, a gyalog tíz perc alatt bejárható Maszkatban vagy Ruviban, az új üzleti negyedben vagy az Arab-tenger partján ezer kilométernél is hoszszabban elhúzódó országban ne lenne pénz bármi másra: aki a tengerpart melletti Kurum negyedben autózva pillantást vet a legalább ezer–kétezer négyzetméter lakóterületű villákra vagy a széles utcákon elsuhanó, 60–70 millió forintra becsülhető autócsodákra, nem tamáskodik.
De, valamilyen megmagyarázhatatlan módon, még sincs semminek rongyrázó, agresszíven magamutogató hangulata. A visszafogottság dominál. Dudálni szigorúan tilos.
Az uralkodó és miniszterei – akár a felvilágosult monarchia elégedett alattvalói – kizárólag hagyományos ruházatban járnak. Ami nem csak külsőség. Akár Omán egyik angol nyelvű napilapjában a repülőtéri indulás előtt lefényképezett, az olimpia miatt Athénbe tartó delegáció: a miniszternek, az államtitkárnak és a sportügyi megbízottnak is handzsár (görbe tőr) lóg az övéről.
Kábusz szultán – akárcsak elődei – az idén sem vesz ki szabadságot. Áprilistól kezdődően minden év három hónapját azzal tölti, hogy minisztereivel bejárja a két és fél milliós szultánság 59 vilajetjének, közigazgatási egységének szinte minden zugát, hogy személyesen tudakolja, kinek mi hiányzik. Legyen az villany, kórház, út vagy friss víz. Egyfajta harmadik évezredi Mátyás királyként.
Omán néhány éve mind szélesebbre tárja kapuját a minőségi turizmus előtt: a világ 192 országából érkező látogatóknak a vízumot akár a repülőtéren vagy a szárazföldi határon, illetőleg a kikötőkben is kiállítják. Jobban mondva 191 országból, ugyanis a második intifáda elején lemészárolt palesztinok – mondhatnánk, határon túli arabok – iránt érzett szolidaritás miatt az országba izraeliek nem léphetnek.
Az odautazókat színes program várja. Aki akar, sivatagi szafarira indul, de választhatja a tavaly épült, ötcsillagosok közül is a felső harmadba tartozó Chadi Hotelt is, amelynek európai építésze az ománi sivatag beduinjaival töltött el három hetet, hogy tapasztalatait kőbe, sátorba és párnákba öntse. A pálmafákkal hűsített belső udvarok kútjai, kerengői, kupolás bungalói és a végletekig egyszerű geometriájú japán belsőépítészetből merítő medencéje éppoly egyedi, mint a szálloda körül jó egy kilométeres körzetben meghagyott homoksivatag. Omán nem a Heti hetes és a Való világ ripacs világa.
A szállodák közül a korona azonban kétségkívül az Al Busztán palotahotelé. Amely az életre kelt ezeregy éj meséje.
A szállodát az utazási szakma vezető magazinja, a Condé Nast Traveller a kilencvenes évek elején három éven át a világ legjobb szállodájának minősítette, de azóta is minden évben a világ első tíz szállodájának egyike. Az 1984-ben elkészült palotacsodát a szultán főként az Öbölmenti Együttműködési Tanács színhelyének szánta. 1985-ben azonban a legfelső emeletén kívül szállodává alakították át, majd az ománi kormány a tulajdonjogot megtartva működtetésre átadta az Intercontinental hotelóriásnak. A 33 méter magas, szökőkutas lobbicsarnok tetején a csillagos eget pislákoló fények jelképezik. A teljes felső szint a szultáné – akinek egyébként Ománban öt palotája van –, a nyolcadik emeleten építették ki a királyi lakosztályokat, ahol Chirac francia elnöktől Fülöp hercegig sokan megfordultak, és a napokban a belga uralkodópárt látták ott vendégül. A hetedik emeleten a „földi halandók” lakosztályai találhatóak, míg az alsóbb szintek a „normál” szállodaszobáké.
Az Al Busztán árai – „hála” a hazánkban 45 évig tartó szocializmusnak – nem igazán a magyar nyugdíjasok zsebéhez mértek: egy kávé mintegy 2300 forintnak megfelelő ománi rial (egy ománi rial három dollárt ér anélkül, hogy az ománi vezetők azt ócsítani akarnák), egy vacsora két felnőttre és két gyerekre (fél ár) mintegy 220-230 dollár. A szálloda öt vendéglőjéből háromban első vonalba tartozó, európai szakácsok dolgoznak, a másik kettőben a mesterségüket kitanult omániak készítik az ételeket. Az olasz és francia boroktól az ausztrál és argentin borokon át a dél-afrikai és kaliforniai borokig tartó borválaszték a világ bármely más helyén található nagy (és persze kis) szállodákhoz hasonlóan sajnos mellőzi a magyar borokat: megdöbbentő és szomorú tény, hogy eddig egyetlen kormánynak sem jutott eszébe marketingsegítséggel ösztönözni a magyar borok – hazánk legjobban exportálható és a konyhára legtöbbet hozó „nagyköveteinek” – elterjedését.
Az ománi lakosság megkapóan gyermekszerető. Általános a négy-öt gyermek, míg a gazdagabbaknál, akik több feleséget is megengedhetnek maguknak, olykor a húsz vagy huszonöt gyermek sem ritka.
Annak ellenére, hogy az Ománban dolgozó idegenek száma a lakossághoz képest igen nagy – mintegy ötöde –, és kényelmesen érzik magukat, maradásuk nem lesz hosszú életű. A kormány által kidolgozott Omán, 2020 nevet kapott jövőkép és terv egyik oszlopa ugyanis az, hogy helyiek veszik át azokat a munkahelyeket, amelyekben külföldiek dolgoznak. A bankokban alkalmazottak közül máris 92 százalék az omániak aránya, míg a földgáz- és olajiparban 60 százalék.
Az omániak keresete a magyar fizetésekhez képest igencsak kedvező: egy középiskolai tanár havonta mintegy félmillió forintnak megfelelő rialt kap. Ahol a bruttó a nettó, mert adó nincs. Az iszlám Ománban honos ibadista, igen toleráns vonulat miatt a nők teljes jogúan vesznek részt az aktív életben – az autóvezetéstől a közigazgatásig. A szállodákon kívüli árak általában jóval a magyarországi árak alatt vannak.
A 2020-ra kidolgozott terv másik két pillére a magánszektor fejlesztése, valamint a gazdasági élet sokszínűvé tétele, vagyis az olajiparon és halászaton kívül a lehető legkülönfélébb iparágak – beleértve az idegenforgalmat – megteremtése. Az országban a kormány által megszabott mértékben és területeken az idén áprilistól már külföldiek is vehetnek ingatlant, ami főként az erre a célra épült tengerparti, szuperluxus öröklakásokra és villákra vonatkozik.
Magyarországon a jobboldali sajtó volt az, amely létrehozásukat megelőzően éveken át sürgette a tajvani és a hongkongi kereskedelmi kirendeltségek létrehozását, csakúgy, mint a szingapúri követség nagykövetségi rangra emelését. Így most is leírjuk: Magyarországnak Ománban nincs külképviselete, míg Budapesthez a legközelebbi ománi diplomáciai képviselet a bécsi ománi nagykövetség. Érdemes lenne a magyar–ománi kapcsolatok kiépítésében is megtenni az első, bármilyen szerény lépéseket.
Az ország ma a legkényelmesebben Budapestről Frankfurton keresztül közelíthető meg, oda és vissza is mintegy fél-egy órás átszállási idővel Frankfurtban, és egyórás várakozással Dubaiban, ahonnan már csak 35 perc a repülés Maszkatig.
Ománban nemcsak a hazai hidegebb hónapokban érdemes nyaralni, de a globális felmelegedés miatt a legforróbb nyáron – bármily furcsa – hűsölni is az ország déli részén, Dhofár környékén, ahol, meglepő módon, a hőmérséklet júliusban és augusztusban nem emelkedik 20–23 fok fölé, és a monszun hozta esőnek hála a kövér füvön a tehenek úgy legelésznek az utak mellett, mint Svájcban vagy Ausztria alpesi részeiben.
Egy budapesti utazási iroda ománi útját joggal ajánlja ezekkel a szavakkal internetes kedvcsinálójában: „Omán elbűvölő és lebilincselő vidék, ahol csipkézett hegycsúcsok, káprázatos vízesések, lélegzetelállító homokdűnék, paradicsomi oázisok és a végtelenbe nyúló homokos tengerpart várja az idelátogatókat.”
Ománba még nagyon kevés honfitársunk utazik, így azután nem csoda, hogy Magyarország nevének említése nem igazán mond sokat az ottaniaknak. Annál meglepőbb volt az Al Busztán egyik limuzinjának sofőrje, amikor büszkén mesélte, hogy a hetekben a magyar miniszterelnök egyik tanácsadóját – az RTL Klub korábbi vezérigazgatóját – kalauzolta három napig. Arra a kérdésre, hogy ki volt az úr, az indiai Madrasz városából származó vezető elővette naplóját, és onnan olvasta meglepő jó kiejtéssel Kavas István nevét.
Az országról magyar nyelvű könyv hiányában a piacon ma elismerten a két legjobb, másfél évnél nem régibb útikalauz sajnos csak francia nyelven olvasható. Az egyik címe A la découverte du Sultanat d’Oman, kiadója az ománi Al Roya Publishing (internetes cím alroya.com), míg a másik címe Regards Oman, kiadója pedig a francia Éditions Michel Hetier.