Ha szavazni kellene a legszebben illusztrált útikönyvre, A festők Párizsa az elsők között volna. Sőt. Csak kevesen előzhetnék meg. Mert ugyebár, ha egy város képét, színeit, hangulatát Henri Rousseau, Pablo Picasso, Antoine Watteau, Paul Cézanne, Eugéne Delacroix, Claude Monet, Edgar Degas vagy éppen Henri Toulouse-Lautrec (és a sor folytatható) vezeti elénk, akkor biztos a hatás.
Nemcsak a festők zsenije, hanem a téma miatt is.
Mert Párizs az – Párizs.
Nem kell hozzá jelző.
Ez a varázsa a városnak, és ettől biztos siker az album. És amint lenni szokott, az ötlet attól zseniális, hogy kézenfekvő. Dacolva a változó korokkal, divatokkal, sőt még a gazdasági és politikai változásokkal is Párizs mindig vonzotta a művészeket, vagy éppen megfordítva, a festők, költők érezték úgy, hogy Párizsba kell menniük, ha bizonyságra vágynak arról, van-e bennük tehetség, ambíció és – mert ez is fontos – életképesség.
A festők persze belakták az egész várost, a klasszikusok a Louvre-ban, a romantikusok a Nouvelle Athenes-ben, az impresszionisták a Batignolles-ban, a fauvok a Montmartre-on, az előkelőségeket figyelők Villiers-ben és a Monceau park körül vertek tanyát, ahogy az expresszionisták és a kubisták a Montparnasse-on, az absztrakt és a szürrealizmus hívei pedig a Saint-Germain-des-Pres környékén leltek otthonra.
Frédéric Gaussen irigylésre méltó szerző. Elvégre elegendő volt megalkotnia Párizs festőtérképét, kilenc kerületre osztania a várost, és utána már nem volt más dolga, csak hogy válogasson a zsenik és a remekműveik között. Azt mondhassa, hogy dolgozik, miközben tobzódik a gyönyörűségben.
De ne irigykedjünk, mert a végeredmény tökéletes. A festők Párizsa a valódi Párizs. Valódi, azaz olyan, amilyennek megálmodjuk, amilyennek az ott járt szerencsések őrzik emlékezetükben.
(Frédéric Gaussen: A festők Párizsa. Vince Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 6495 forint)

Két frontális baleset is történt rövid időn belül