Tovább dolgozik a Securitate
Oprea természetesen ezzel a kis intermezzóval csak azt akarta illusztrálni, mennyi hajdani, rendszerváltáshoz fűződő álom vált semmivé az eltelt esztendőkben, ám a történész levéltárosi alapossággal térképezte fel a román titkosszolgálat minden részletét is. Néha az a kellemetlen érzésünk lehetett, hogy nem is keleti szomszédainkról, hanem honi viszonyainkról folyik a disputa, különösen akkor, mikor a 2000-ben létrehozott – a titkosszolgálati múltat feltárni hivatott – országos tanács lassú elhalását ecsetelte. Ez a grémium ugyanis a Securitate archívumainak kutatására szakosodott, ám kudarcba fulladt minden feltárásra irányuló kísérlete. Iliescu elnök és az átmentett titkosszolgálati tisztviselők minden kísérletüket megcsáklyázták, amely az iratok megismerésére vonatkozott. Oprea akkor sem a magyar állapotokat, eseményeket írta le, amikor arról beszélt: a régi-új elnyomó apparátus mindenkit, aki útjában áll, megpróbál megvesztegetni, ha pedig ez nem sikerül, megkísérli kompromittálni a meggondolatlan, túl kíváncsi polgárokat. A román történész, aki nemrégiben az interneten tette közzé azok listáját, akik a Securitate vezető tisztségviselői vagy buzgó alkalmazottjai voltak, úgy fogalmazott: a mai román politikában a volt titkosszolgálati emberek teljes védettséget élveznek, szinte piedesztálra emelték őket.
Alex Standish, a Jane’s Intelligence Digest főszerkesztője szintén nem köntörfalazott beszédében, amelyet Oroszország titkosszolgálati stratégiája a posztkommunista országokban: partnerek vagy ragadozók? címmel tartott. Meglehetősen riasztó képet rajzolt elénk, hiszen előadásából kiderült: a térségben szinte sorstársunk minden ország abból a szempontból, hogy a társadalom szöveteit szinte láthatatlanul hatják át a titkosszolgálati manipulációk. Standish – mint annak idején a Magyar Nemzet is beszámolt róla – a zámolyi romák esetét is tipikusan olyan akciónak tartotta, amely alkalmas volt Magyarország rossz színben való feltüntetésére. Szerinte a Jane’s igazát az is ékesen bizonyítja, hogy bár erőteljes sajtóhadjárat indult ellenük külföldön és Magyarországon egyaránt, bírósági feljelentést senki sem tett, s azóta is sűrű a csend lapjuk megállapításaival kapcsolatban. A tekintélyes kutató leszögezte: sem a NATO-ban, sem az Európai Unióban nem tapsoltak az örömtől, amikor kiderült, hogy Magyarország új miniszterelnökének, Medgyessy Péternek a személyében egy kipróbált titkosszolgálati embert üdvözölhetnek. Feltehetően nyugaton azzal is tisztában voltak, mennyire tragikomikusak az MSZP-s politikus magyarázatként előadott szavai, amelyek szerint a kommunista rendszer derekán hírszerzőként csupán hazája érdekeit igyekezett szolgálni éppen a túl erőteljes szovjet befolyás ellen.
Nemcsak Alex Standish, hanem a legtöbb tudós előadó fejtegetésében is viszszatérő motívum volt a titkosszolgálatok aktív beépülése a politikai életen kívül a gazdasági szférába is. Standish az energiaszektoron belüli orosz terjeszkedést emelte ki, ám a lengyel történész, Piotr Naimski Lengyelország tizenöt évének történetét felvázoló beszédében is több utalás történt a hasonló törekvésekre. Szerinte a legutóbbi időkben a lengyel közvéleményt is megrázták a politika és a maffia összefonódásáról szóló sajtóhírek. Részletes beszámolója a tizenöt évvel ezelőtti lengyel kerekasztalról más szempontból is megrázó volt.
Mikor fejeződik be a rendszerváltás? – tette fel a kérdést az egykori ellenzéki tudós, s felvetése mégsem maradt megválaszolatlan. Abból a pesszimista képből, amelyet a mai lengyel politikai helyzetről vázolt fel, konklúzióként mi is levonhatjuk: a folyamat még korántsem fejeződött be. Merthogy a rendszerváltozásnak a lelkekben is végbe kell mennie, hogy ellenállóvá válhassanak a volt hírszerzők, titkosszolgálati korifeusok, ma már demokratává avanzsált politikai és gazdasági személyiségek befolyásolási akcióival szemben. Lengyelországban a helyzet ma még változatlan, s mint Naimski professzor elemzéséből kiderül: addig, amíg a legtöbb ember, család szigorúan vett megélhetési nehézségekkel küszködik, miközben volt hírszerzők hatalmas villákat vásárolnak, uralmuk pedig töretlenül érvényesül a televíziókban és rádiókban, a társadalom vajmi keveset érzékel a politikai berendezkedés változásaiból.
Az elmaradt felelősségrevonás
A világhírű pszichológus, Jung korszakos megállapításai a kollektív tudatalattiról szóltak, így feltehető a kérdés: tudjuk-e, milyen kollektív tudatalatti irányította a társadalmat, amikor immáron demokratikus körülmények között, ám mégis visszaszavazta a hatalomba azokat, akik évtizedeken keresztül sokszor még az emberhez méltó lét alapkritériumait is megtagadták tőle. Minderre Hankiss Ágnes utalt bevezető előadásában, amikor úgy vélte: a jungi frazeológia nyomán leginkább az árnyékbirodalom feltámadásáról lehetne beszélni, s így egyik legfontosabb feladatunk, hogy a társadalom rájuk voksoló részének belső mozgatórugóit megértsük. Ehhez a megértési folyamathoz járult hozzá Pozsgay Imre, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára is, amikor szemtanúként, résztvevőként idézte fel a rendszerváltásnak nevezett időszak stációit. Úgy vélekedett: talán máshol tartanánk, ha meghallgatásra talál az az 1989-ben elhangzott javaslata, amely szerint mindenkit, akit a kommunista vezetésben bűnök terhelnek, valóban felelősségre kellene vonni, így az is elkerülhető lett volna, hogy a társadalom ne tudjon szelektálni a valódi bűnösök és azok között, akik bár párttagok voltak, semmivel sem járultak hozzá az elnyomó apparátus működtetéséhez. Ehelyett maradt az „ügynökügy”, amely alkalmas volt arra, hogy elterelje a figyelmet arról a tényről: a diktatúra titkosszolgálatai nem önszorgalomból ártottak a társadalomnak, az elnyomó apparátusnak integráns része, éltetője volt az MSZMP, amely a parancsokat kiadta.
A baloldali médiaelit alkonya
Pozsgay Imre egy nemzeti nevelési program kidolgozását javasolta, amely az ifjúság számára is megtervezi a jövőt, bármennyire is iszonytatónak hangzanak a nemzet és nevelés szavak a liberális füleknek. Úgy vélekedett: az Európai Unió komoly esélyeket tartogat számunkra, hiszen kilábalhatunk abból a kényszerhelyzetből, amelybe az 1945. februári jaltai megállapodás döntött bennünket, másrészt Trianon után évtizedekkel végre egy fedél alatt lehetünk azokkal a testvéreinkkel, akikért eddig is fájt a szívünk.
Schöpflin György, a University College London professzora a mai baloldali politika és magatartásforma eredetét is vizsgálta előadásában. Úgy vélte – más megszólalókhoz hasonlóan –, hogy a mai posztkommunista baloldal számos motívumot átvesz a jobboldali konzervatív eszmerendszerből, így a társadalom egyes szegmensei előtt sikerrel kísérelte meg eddig elleplezni saját gyökereit és valódi szándékait. A kép, amit elénk vetített a professzor, mégsem borúlátó, hiszen úgy értékelt: a globalizáció előrehaladtával, az EU-csatlakozás után minden bizonnyal elvesztik a média segítségével birtokolt szerepüket. Az ok: az ilyen politika sikerességéhez egy elzárt Magyarországra van szükség, a valódi nyitást követően saját sugallt önlegitimációjuk már idejétmúlttá válik. Magyarországon ugyanis a baloldali politikai és médiaelit magát egyfajta liberális színben tünteti föl, s még ha mindenben egységesen is lép fel, törvényszerűen függetlenedik a magyar társadalomtól, a régi kommunista, baloldali gyökerek miatt természetesen ma is úgy érzik, hogy egyfajta missziójuk van, ám Schöpflin szerint egyre inkább kiviláglik: képtelenek a megújulásra. A társadalmi folyamatoktól függetlenül továbbra is maguknak vindikálják a jogot, hogy eldöntsék, mi a helyes és mi nem, ám éppen ez a változásra való képtelenség okozhatja a vereségüket.
Bába Iván, a Budapest Analyses főszerkesztője zárszavában azt mondta: Magyarországon és a térségben ma már az vált alapkérdéssé: legyőzzük-e a kommunizmust, s csak találgathatjuk, miként nevezzük azt a pillanatot, amikor ez megtörténik.
origo.hu
Két frontális baleset is történt rövid időn belül
