A vörös maffia hálójában

Mikor Szász Károly brutális megveretése után fény derült a Pannonplast papírjainak kétes módon történt felvásárlására – tudniillik egy állami cégen keresztül közpénzt használtak fel arra, hogy magáncégek és -személyek tőzsdei spekulációval megszerezhessék az autópályákhoz georácsot (talajkiegyenlítő fóliát) gyártó, évi 30 milliárd forintos bevételt termelő műanyagipari céget –, még sokan gondoltuk úgy, hogy sima köztörvényes bűncselekménnyel állunk szemben. Erre utalt az útonállók primitívsége és később az, hogy hosszú ideig egy ügyes, büntetett előéletű szélhámos, egy kőművessegédből csalással bankárrá előlépett zugpénzváltó tűnt a kriminális ügy kulcsfigurájának.
Pedig már akkor gyanakodhattunk volna, amikor a vízcsapból is a K&H Equities-botrány kezdett folyni, hogy a brókerbotrány csak a jéghegy csúcsa, mint ahogy az össznépi tocsikolás idején is többen gyanút fogtunk, amikor tálcán kínálták az akkor is Pulitzer-díjjal honorált tényfeltáróknak az ÁPV Rt. külső tanácsadójának a fejét. (Végül kiderült: a szocialisták és a szabad demokraták nevében, a pártkasszák feltöltésére hivatkozva csapolták a jogásznő sikerdíját.) Ugyanígy, Tocsik Mártához hasonló módon kínálták fel a köznek „magányos elkövetőként” Kulcsár Attilát. Aki – okulva a Tocsik-ügyből – egyelőre hallgat a Kovács László szocialista pártelnökhöz közel álló hölgy tanácsára, és semmilyen gyógyszert nem vesz magához.
A gyanúnkat – lassan egy éve kapirgáljuk a jéghegy csúcsát – jogosan dagasztja tovább az is, hogy soha egyetlen botrány idején nem született ennyire idejekorán „tényfeltáró” riportkönyv, amely ráadásul teniszpályákon keringő legendákra hivatkozva igyekszik belenyomni a vörös maffia legújabb leleplezett ocsmányságába az ellenzéket, azzal hitelesítve a pletykát, hogy a szocialistákat teszi a korrupciós bűncselekmény 70 százalékos haszonélvezőjévé. E badarság terjesztésére – titkosszolgálati módszereket idézve – találták meg médiumnak Dávid Ibolyát. Inkább sajnáljuk őt ezért, mintsem megvetnénk.
Helyezzük hát tágabb kontextusba a brókerbotrányt, más forrásokból származó információkra támaszkodva. Ha már Pulitzer-emlékdíjat kiérdemlő tényfeltáró módszer lett a legendák beemelése az oknyomozásba, semmi okunk rá, hogy lemondjunk a dokumentumokkal egyelőre meg nem erősített információinkról. Egyre inkább az a vélemény erősödik bennünk, hogy a volt titkosrendőr irányította magyar kormány legfelső szintjéig vezetnek a szálak, amikor a Kulcsár-gate felelőseit igyekszünk behatárolni. Egyre több információ támasztja ugyanis alá, hogy a K&H brókercégénél történtek szerves öszszefüggésben állnak a tavaly január közepi forint elleni támadással, amelyet a nemzeti valuták elleni spekulációkról elhíresült J. P. Morgan londoni cége irányított. A „legendák szerint” csak látszólag spekuláltak – értelmetlen módon, a jegybank által könnyen kivédhetően – a forint erősödésére, a cél a magyar kormányzat és a nemzeti érdekeket semmibe véve, a Világbank céljával megegyező módon a forint gyengítése volt. Mivel a független jegybankot képtelenek voltak rákényszeríteni nemzeti valutánk leértékelésére, a száznapos osztogatással felborított költségvetési egyensúlyt forintgyengítéssel akarták helyreállítani, elvéve azt a keveset, amit adtak. És egyúttal lehetővé tenni az exportra termelő külföldi multiknak és a szoci milliárdosoknak a forint leértékeléséből, az árfolyamnyereségből megtetézett tetemes haszon kiszivattyúzását az országból.
Csakhogy első körben, tavaly januárban a jegybank visszaverte a támadást. Könnyű dolga volt, a forint erősödésére spekulálók étvágyát a hazai gyártású pénzpapírral, a forinttal – a jegybanki alapkamat csökkentése mellett – viszonylag egyszerű volt kielégíteni. Ám a spekulánsok forró pénze itt ragadt az országban, csak veszteséggel vonulhattak volna vissza. Legalábbis eleinte így látszott. Azt azonban senki nem gondolhatta komolyan, hogy pont a J. P. Morgan bankház fogja benyelni a kicsiny Magyarország okozta veszteséget. A honi pénzügypolitika vezetői segítettek a spekulánsokon: összevissza nyilatkozgattak, amit a forint hektikus mozgással, a spekulánsoknak kedvező módon hálált meg. De még ez sem volt elég: László Csaba tavaly novemberben azt találta mondani, hogy nem baj, ha a forint tovább gyengül. Szavai nyomán el is kezdett zuhanni a forint értéke. A forró pénzek egy részével együtt László is ment.
De térjünk vissza a tavalyi brókerbotrányra. A „legendák szerint” Kulcsárék a kormány és a jegybank által eldöntött forint elleni támadást visszaverő lépésről kiszivárgott bennfentes információk alapján a forint elleni spekuláción akartak nagyot kaszálni. Ez érthető is, így lehet nyom nélkül nagy haszonra szert tenni. Az már csak hab a tortán, ha a kormány egy rendelettel szabad utat ad a spekulációk technikai lebonyolításához, és még az információk szabad áramlását is tétlenül szemléli. A forint erősödése idején forintra váltottak ismeretlen eredetű eurót a szírek vagy a csókos bankok segítségével. Miután a jegybank a sávközép eltolása nélkül, vagyis kormányzati döntést nem igényelve saját eszközeivel visszaverte a forint elleni első támadást, Kulcsár kuncsaftjai akkorát koppantak, mint a cserebogár a falon. Kétségbeesésükben nyúltak hozzá az autópályacég milliárdjaihoz és a Pannonplast papírjaihoz, így enyhítve a veszteséget. Mindezek tükrében érthető az is, hogy Gyuszi taxis elmondása szerint néhány kuncsaft a szíreket miféle pénzváltási manőverre használta a kritikus időkben.
Summa summarum: a mi legendáriumunk nem tartalmaz egyezséget a szocialisták és fideszesek közötti korrupciós osztozkodásról, azt meghagyjuk a volt igazságügy-miniszter aszszonynak, legyen min rágódnia, miután pártja elhasal majd az EP-választáson. Fentiek alapján érteni véljük a Nemzetbiztonsági Hivatal szokatlan aktivitását, illetve a brókerbotrány külföldre menekült vagy menekített kulcsszereplőinek ügyében a kiadatási ügyeket intéző igazságügyi tárca szokatlan passzivitását, hiszen jobb egy futni hagyott beszélő ember, mint egy tömlöcbe csukott ember, akinek a szája könnyen eljárhat a beszélőn.
Emlékezzünk a titkosszolgálatokat irányító államtitkár titkos találkozójára a Medgyessyt a Gresco-ügyben képviselő ügyvéd irodájában. Ki védhetné meg – az ígéretekhez híven – jobban Kulcsárt, ha nem a miniszterelnök házi ügyvédje? Vagy idézzük fel, hogy a szírek elfogásának hírét kiszivárogtató rendőrség miként üthette nyomát az egyik szír pénzváltónak, vagy hogy a botrányban kulcsszerepet játszó, titkosszolgálati múlttal terhelt Schönthal Henrik üzlettársa, Bálint Mária már a Pannonplast-botrány kirobbanása előtt lelépett az országból. Vagy arra, hogy a Fővárosi Főügyészség egyik jeles ügyésze egy vágókép leforgatásának ideje alatt miket csevegett Kulcsár Attila a kritikus időszakban a semmiből felbukkanó sajtóbéli újdonsült barátnőjének, vagy arra, hogy a Fővárosi Főügyészség idejekorán számolt be az MTI-nek a Schönthal elleni, ügyészség által elrendelt állítólagos nemzetközi elfogatóparancsról, amit azután másfél hónapig lázas igyekezettel – égő arccal (vö. Bárándy híres mondása) – vizsgált, majd visszaadott sürgős átdolgozásra. Pont ennyi idő kellett ahhoz, hogy Schönthal szépen összecsomagoljon, majd áttegye a székhelyét Floridából Brazíliába, amely országgal nincs aláírt kiadatási egyezményünk.
Eddig és ne tovább! – figyelmeztetjük ezúttal mi a vörös maffia által behálózott bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek vezetőit és Medgyessy Pétert a kormányfő saját, elhíresült mondásával. Mindenkit nem tudnak megfélemlíteni, lejáratni, börtönbe csukni vagy éppen megvásárolni. Nincs annyi pénz a J. P. Morgan bankban sem, nincs annyi börtön, és nincs annyi verőember. Előbb-utóbb ki fog derülni az igazság, a vörös maffiának sem több az esélye a sánta kutyánál.