Tavaly Frankfurtban mutatta be az Opel az új Astrát, s most erre a modellre vár a feladat, hogy újradefiniálja a piacon uralkodó divatot. Megjelenésében ügyesen ötvözi az annak idején a Speedsterrel bevezetett és a Vectrában továbbfinomított Opel-arculatot: már az alapmodell halogén fényszóróját is látványos xenonstílusban alakították ki, de felárért valódi ívkisüléses fényforrás, sőt, a nagy újdonság, a kanyar ívét követő AFL reflektor is rendelhető. A hátsó lámpa különlegessége az Opel által kitalált tejüveg búra, amelynek homogén, semleges felülete kihangsúlyozza a karosszéria íveit, s a különböző fényjelzések is egyértelműbben láthatók a matt felület mögött.
Amint beülünk az autóba, elhalkulnak az egzotikus felhangok. A Vectra hatása itt már erős, ugyanakkor merész ötlet, hogy az Opel amerikai testvérmárkájától, a Cadillactől átvették a középkonzolt két félre osztó, a motorháztető bordájának folytatását képező törésvonalat. Ugyancsak szerencsés, hogy a fűtés-szellőzés Vectrából származó kezelőszerveinek funkcióit csökkentették, így könnyebben kezelhetők.
Az Astrát a kényelmi és biztonsági berendezések elképesztően gazdag választéka teszi különlegessé. A kanyarkövető fényszórókon túl keréknyomás-ellenőrző rendszer, kulcs nélküli nyitás és indítás, folyamatos lengéscsillapítás-szabályozás, visszagurulás-gátló, digitális rádió, alulkormányozottság-szabályozó, szélvédőfűtés, utánfutó-stabilizátor és még jó néhány fényűző extra rendelhető az autóhoz. Szintén szokatlan a továbbfejlesztett IDS futóműhöz kapcsolódó sportprogram, amely nemcsak a felfüggesztést, de a szervokormány, a befecskendezés és – az automatikus vagy robotizált váltók esetében – a váltóprogram karakterisztikáját is módosítja.
Motorizáltságát tekintve is igazi nagyágyú az Opel üdvöskéje. Nem kevesebb mint öt benzinmotor (90-től 200 lóerőig) és három dízel erőforrás (80–150 LE) közül válogathatunk majd. A kétliteres benzines turbókhoz (170 és 200 lóerő), valamint a legnagyobb, 1,9 literes dízelhez hatfokozatú kézi váltó csatlakozik, míg az 1,8-as benzineshez négyfokozatú automata, az 1,6-oshoz pedig ötfokozatú Easytronic egység rendelhető. Az 1,8-as és a benzines turbók áruk miatt nem játszanak majd fontos szerepet, az 1,4-es és 1,6-os azonban népszerű lesz. A dízelek közül a 100 lóerős 1,7-es alapjáraton és terhelésre zajosan, egyenletes terhelés mellett csöndesen működő masina, fogyasztása csekély, s valószínűleg az ára is megfizethető lesz. Az 1,9-es csúcsdízel fantasztikus, ám valószínűleg túl sokba kerül majd.
Az új Astra minden tekintetben nagy előrelépés az elődhöz képest – legfőképpen talán az érzékelhető és valóságos minőséget illetően; ha a sorozatban gyártott kocsik olyanok lesznek, mint a próbaúton látottak, akkor az Astra e téren már nemcsak a Golffal és francia ellenlábasaival, hanem a japánokkal is fej-fej mellett haladhat.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok