Számtalan „szinte teljesen bizonyos” kezdetű állítás kering az író végzetes utolsó repülőútjáról. Egyesek az öngyilkosság mellett teszik le a voksukat, amivel azonban a katonai szakértők nem értenek egyet. A most azonosított roncsdarabok több kilométeres térségben szóródtak szét a Marseille melletti Riou sziget közelében, ebből azt a következtetést vonták le a szakértők, hogy Saint-Exupéry repülőgépe majdnem függőlegesen csapódott a Földközi-tenger vizébe. Az is igaz, hogy a depresszióra hajlamos író 1944 nyarán nem lehetett valami jó kedvében: ifjú feleségével kapcsolatos családi gondok gyötörték, és el akarták venni tőle élete másik nagy szerelmét, a repülést. 1998-ban egy halász már a felszínre emelt hálójával egy ezüst karkötőt, amelyen Saint-Exupéry, valamint salvadori származású felesége, Consuelo neve volt olvasható, sőt az író első New York-i kiadóját is feltüntették az ékszeren.
Az eddig megtalált gépmaradványokon egyébként nem leltek lövésnyomokat. A helybeli halászok elmondták, hogy évekkel ezelőtt is találtak e körzetben gépalkatrészeket. Egyikük szerint egy pilótafülke tetejét is partra vetette a víz. Egyes elemzők továbbra is repülési hibára gyanakszanak, hiszen Saint-Exupérynek több mint két évtizedes katonai és polgári repülési pályafutása során, bizony, tele volt a kartonja kevésbé vagy épp nagyon súlyos balesetekkel. Rendkívüli tehetségű író, de csapnivaló pilóta – szól a Saint-Exupéry repülőgép-vezetési tudását megkérdőjelezők megállapítása, amellyel azért nem árt vitatkozni.
A katonai szakértők sokkal prózaibbnak látják a kérdést: a hajdanán az amerikai Lockheed által gyártott, katamaránra hasonlító Lightning P–38-as felderítőgépet megszabadították mindenféle fegyverzettől, hogy a kémfeladatok ellátására megfelelőbb, azaz könnyebb legyen, s a lehető leggyorsabban el tudjon iszkolni, ha szükségessé válik. Ám ha az ilyen gép bekerült az ellenséges légvédelem vagy vadászgépek célkeresztjébe, meg voltak számlálva a másodpercei, bármennyire gyakorlott volt is a pilótája. Egy másik lehetőséggel is számolnak a katonák, mégpedig a fáradtsággal, amely miatt a pilóta egy röpke pillanatra elbóbiskolhatott. A gép a becsapódás pillanatában azonnal felrobbant. Akkoriban nem voltak katapultok a repülőgépeken, így biztosra vehető, hogy a pilóta életét vesztette.
Saint-Exupéry szenvedélyének, a repülésnek és hazaszeretetének áldozata lett. Nem kellett volna már repülnie, hiszen 44 évével ő volt a francia felszabadító erők legidősebb pilótája, de ő mindig kijárta, hogy még gépbe ülhessen. A már ekkor világhírű Saint-Exupéry írjon – ez volt az amerikaiak véleménye is –, hiszen többet ér bármely rövid novellája annál, mint hogy olyan feladat megoldásával kockáztassa életét, amelyet más is el tud végezni. A repülés szeretete azonban erősebb volt Saint-Exupéryben bármilyen okos érvnél. Ennek a nagy kalandnak szentelte életét: 1922-ben megszerezte a pilótajogosítványt, volt postai repülő, légiútvonal-igazgató, berepülőpilóta, felderítőgépek vezetője. Mindezt a repülés hőskorában, amikor jelentett valamit a pilóták bőrdzsekijét viselni. Nemcsak szenvedélyévé vált a repülés, az úttörő évek történései kifogyhatatlan irodalmi témával is ellátták. Ő lett az első író pilóta.
Pedig másként is alakulhatott volna a sorsa. A jó nevű, de elszegényedett arisztokrata családból származó Jean de Saint-Exupéry 1897-ben házasodott össze a módos és nemesi rangú Marie de Fonscolombe-bal. Hétévi házasságuk alatt öt gyermek született, a középső, Antoine 1900-ban. Az apa 41 évesen – 1904-ben – szívinfarktus következtében meghalt. A megözvegyült Marie ragyogó édesanyja és nevelője lett az öt kisgyermeknek. Tőle kapták a nyitottságot a világ dolgaira, a képességet a megértésre, az ember-, természet- és zeneszeretetet. Marie egy más világ, más korszak teremtménye – jellemezték ismerői. Az első világháború alatt egészségügyi ellátást szervezett a katonáknak, később Lyonban szegényotthont vezetett, délen fogadta a gyarmatokat megjárt tüdőbeteg katonákat, rákosokat ápolt anélkül, hogy köszönetet várt volna érte.
Antoine-t gyenge tanulmányi eredményei miatt kétszer nem vették fel a francia haditengerészeti akadémiára. Hagyta hát a katonai pályát, és beiratkozott a párizsi szépművészetibe. 21 évesen megkezdte kétesztendei sorkatonai szolgálatát. Közben pilótaleckéket vett az első világháború egyik hősétől, Robert Aebytól. Először polgári repülésből szerezte meg a jogosítványt, hála édesanyja anyagi hozzájárulásának. A diplomájában ez a két szó is szerepelt: kiváló pilóta. 1923 elején egy szerelmi ügy miatt elhagyta a hadsereget. 1926-ban azonban megint a gépek környékén találjuk: a légiposta-szolgálatnál vállalt állást, kinevezték a Toulouse–Casablanca–Dakar útvonalra. Ugyanebben az évben volt egy balesete: a szárnyat borító szövet Marokkó fölött elszakadt, a gép leszálláskor darabokra tört, de Saint-Ex – ahogy pilótatársai nevezték – sértetlenül megúszta az esetet. A Latécoère vállalat nagyra értékelte munkáját, és kinevezte a Casablanca és Dakar között fekvő Cap-Juby főnökének. Ez az első hallásra bürokratikusnak tetsző megbízatás korántsem volt az: az ő feladata volt repülővel megkeresni a sivatagban eltűnt gépeket, illetve pilótákat. Amikor nem kellett kutatnia, kabinjában próbált írni, vagy épp kirándulásokat tett a sivatagban, amelyet annyira megszeretett.
1929-ben kinevezték a most már Aéropostale nevet viselő cég argentínai vezetőjévé. Az ő feladata volt a légiposta-szállítás megszervezése. Számtalan felderítőutat járt be Dél-Amerikában egészen a Horn-fokig. Huszonkilenc évesen kitüntették a becsületrenddel. Első regénye is ebben az évben jelent meg A déli futárgép címmel. 1930-ban Henri Guillaumet neves francia repülős gépe nem tudott megbirkózni az Andok magas hegycsúcsaival, és balesetet szenvedett. Napokig keresték a hegyek közt, míg végre megtalálták. „A főnökünk a legjobb pilóta” – írta Saint-Exről egyik társa afölötti ámulatában, ahogy a hegyormokat kerülgette a korántsem ilyen feladatokra tervezett gépével.
Buenos Airesben megismerkedett a fiatal salvadori újságírónővel, Consuelo Suncinnal, aki huszonkét éves kora ellenére már kétszeres özvegy volt. Antoine-t elkápráztatta a fiatalaszszony szépsége és intelligenciája. 1931-ben összeházasodtak. A sötét szemű, bájosan egzotikus, törékeny nő nemcsak külsejével, hanem műveltségével is meghódított mindenkit, aki az útjába került Max Ernsttől André Bretonon át Dalíig és Picassóig. A házassága Saint-Exupéryvel állandó „szeretlek is meg nem is” viszony, ám sohasem hagyták el egymást. A férje eltűnése után a provence-i Grasse-ban telepedett le, nem messze Antoine anyjának lakóhelyétől. Consuelo 1979-ben halt meg.
1931-ben az Éjszakai repülés című regénye meghozta Saint-Exupéry számára az áttörést, hazájában Femina díjjal jutalmazták. 1933-ban berepülőpilótaként két balesete is volt, a másodikból származó súlyos sérülése maradandó károsodást okozott. Saint-Raphaelnél egy hidroplánt próbáltak ki. A víz felszínére való leszállási manőver, amelyet Saint-Ex választott, a légiszakértők szerint hibás volt, ezért elbocsátották. Mentségéül talán azt lehet felhozni, hogy hidroplánnal igen keveset repültek ekkor, a pilóták nem ismerték ennek a géptípusnak a repülési tulajdonságait. Azt se feledjük el, hogy prototípusról volt szó, és ezeknél könnyen előfordulhatott meghibásodás. A hőskor más nagyjai közül is számosan balesetet szenvedtek hidroplánnal. Ezt követően hiába alkalmazta Exupéryt az egyik legnagyobb francia repülő, Mermoz előadóként, a háta mögött összesúgtak: ez az ember peches. Valószínűleg igazuk volt. Az azért elgondolkodtató, hogy szinte minden pilótatársa jó repülőnek tartotta Saint-Exupéryt, csak az utókor fanyalog, amikor tudása fölött ítélkezik.
1935-ben magángépén megpróbálta megdönteni a Párizs–Saigon útvonal repülési idejét, de viharba került Kairó előtt. Leszálláskor hosszas csúszás után a repülőgép kigyulladt. A motorszerelővel már majdnem szomjan haltak, amikor nomád törzsek rájuk bukkantak. A három évvel későbbi New York–Horn-fok út sem sikerült fényesebben: Guatemalavárosnál a gép irányíthatatlanná vált, majdnem felrobbant. Az őt kísérő gépésznek eltört a lába, Saint-Ex nyolc töréssel kómába esett. Ezután nem lehetett lemosni róla, hogy vonzza a szerencsétlenséget.
Az ember földje regényével 1939-ben kiérdemelte a Francia Akadémia irodalmi nagydíját. A második világháború kezdetén a tartalékos kapitány önként jelentkezett szolgálatra. Vadászgépen akart repülni, ám korábbi sérülése miatt a felderítőrészlegbe osztották be. Több eredményes küldetést hajtott végre Németország, Belgium, Franciaország északi része fölött, és fentről szomorúan nézhette a francia csapatok nagy futását. Franciaország megszállása után Amerikába menekült. Itt úgy köszöntötték, mint a XX. század egyik kiemelkedő íróját. Az amerikai emigrációban írta meg legnagyobb sikerű művét, A kis herceget, amelyet azóta a világ 110 nyelvére fordítottak le. Franciaországban csak a háború befejezése után adták ki.
1943-ban csatlakozott a Szabad Franciaország Erőihez Észak-Afrikában, és találkozott Charles de Gaulle-lal, az ellenállás vezetőjével és szervezőjével. Ám semmiféle rokonszenv nem alakult ki a két eltérő érdeklődésű, nagyon kemény ember között. Saint-Exupéry elkezdhette újra a kiképzést, de megtiltották neki, hogy repülőfeladatot teljesítsen egyrészt a kora, másrészt a sérülése miatt. Ám Saint-Exupéryt nem olyan fából faragták, hogy könnyen el lehessen téríteni a céljától. Végül meggyőzte feljebbvalóit, és repülhetett felderítőgépeken.
Parancsnoki előléptetése után sikeresen túljutott az orvosi vizsgálaton is. Vajon a doktor nem látta előregömbölyödő pocakját, vagy ennyire meghatotta a nagy író vizsgálata? Második bevetéséről visszatérve odacsapta a gépet a kifutópályához, jelentősen megrongálva a repülőt. Gavoille tábornok a fékek hibájára fogta a balesetet, de magánbeszélgetéseken azt mondta: a pilóta kora az oka. Újabb felfüggesztés, újabb kilincselés felszállási engedélyért. 1944. május 16-án érkezett meg az „övéihez”, a 2/33-as egységhez Szardíniára, majd a felszabadított Korzikára is követte őket. Június végén Savoyát kellett felderítenie, ám itt a légvédelmi ágyúk keletre szorították, így egy működő motorral átkelt az Alpokon, majd az észak-itáliai frontok fölött, ahol a németek rendkívül erős légvédelemmel rendelkeztek, és végül szerencsésen leszállt Korzikán. Születésnapja volt – sokan ennek tudták be hihetetlen megmenekülését.
1944. július 31-én azonban elpártolt tőle a kis időre felvillanó szerencse: nem tért vissza a Dél-Franciaországot feltérképező küldetésből, amellyel előkészítették a szövetséges csapatok provence-i partraszállását. Pedig ezt a terepet igazán jól ismerte, és az időjárási viszonyokra sem lehetett panasz. A hadsereg azonnal eltűntnek nyilvánította anélkül, hogy egy percig is keresték volna.
Talán valóban túlságosan nagy író volt ahhoz, hogy jó pilóta legyen? Talán a tragédia okozója a katonai repüléshez viszonylag idős kora, nem megfelelő egészségi állapota volt? Felette is eljárt az idő, és ezt makacsul nem akarta tudomásul venni? Vagy bárki ült volna is a gépben, a gyilkos sorozat hullámsírba kényszeríti? Sohasem tudjuk meg a választ ezekre a kérdésekre. Író és repülő: a bátorság és egyenesség elválaszthatatlan fogalmak tőle. Álmodj szép álmokat, kis herceg!
origo.hu
Orbán Viktor: Isten veled, Mester! – fotó
