Fenyeget-e a feltörekvő Kína?

Kína gazdasági növekedése az elmúlt tíz évben minden más országénál látványosabb. Nem minden alap nélkül jósolják tehát a szakértők, hogy a távol-keleti hatalom gazdasága az Egyesült Államokét is felülmúlva néhány évtizeden belül a világon a legnagyobb lehet. Ez a tény már most nem kis nyugtalanságot okoz, s megindultak a találgatások arról, vajon él, avagy visszaél majd Kína az erejével?
Harminc évvel ezelőtt a Római Klub globális katasztrófát jósolt, mondván, a tartalékok kimerülésével összeomlik a világgazdaság. Ez az előrejelzés ugyan nem teljesült be, a veszély érzékeltetésére hozott metafora azonban kiválóan alkalmazható a kínai fejlődésre. A szakemberek egy mesterséges tó képét festették fel, amelyben folyamatosan duplájára nő a vízszint, s ha erre a jelenségre csak akkor figyelünk fel, amikor a tározó félig megtelik, akkor csupán egy napunk marad annak megelőzésére, hogy a víz teljesen el ne öntse a tavat. Így vagyunk most Kínával is, hiszen a növekedési trendet nézve a történelmi időben csupán egy pillanat választ el bennünket attól, hogy az ország gazdasága szinte a semmiből hatalmassá váljon.
Az elmúlt két évtizedben ugyanis évente tízszázalékos a gyarapodás, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint egy évtized alatt megduplázódik a gazdaság nagysága. S tekintve az 1980-as, meglehetősen alacsony szintet, minderre csak akkor figyel fel a világ, amikor a növekedés tempójából adódóan hirtelen válik a GDP óriásivá. Jellemző a mai helyzetre, hogy a valutatartalékok 400 milliárd dollárt meghaladó nagyságát és a folyó fizetési mérleg többletét tekintve Kína máris világelső. Az is figyelemre méltó, hogy a dinamikusan fejlődő ország Amerika harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, s washingtoni perspektívából különösen aggasztó a már most is óriási deficit. Jól érzékelteti a fejlődés szédületes tempóját az is, hogy az olajimportot tekintve Kína tavaly az Egyesült Államok mögé, a második helyre jött fel a világon, megelőzve Japánt. Az előrejelzések szerint 2025-re az ázsiai országok energiaigénye – nagyrészt Kína szükségleteiből adódóan – akkorára nő, hogy az import napi 17 millió barrellel lesz több, mint ma.
Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a világnak kell-e valamilyen ellenintézkedést tennie a kínai növekedéssel szemben. A válasz jelentős mértékben függ attól, hogy Peking miként viselkedik a nemzetközi arénában, megnövekvő ereje mennyire jár együtt birodalmi ambíciókkal. A kínai diaszpóra világszerte érzékelhető rohamos és szisztematikus térfoglalását nézve sokakban erősödik egyfajta szorongás, a távol-keleti ország utóbbi időben tett politikai lépései ugyanakkor egyelőre nem adnak okot aggodalomra. Peking konstruktív tárgyalások után belépett a WTO-ba, és szerepe egyértelműen pozitívnak tekinthető az Észak-Koreával folytatódó hatoldalú megbeszéléseken is. Kína 1,3 milliárdos lakosságával egyelőre csak közvetlen szomszédait ijesztette meg jól érzékelhetően. Közép-Ázsia iránt ugyanis elsősorban a már említett energiaéhség miatt egyre nő Peking érdeklődése, mindinkább meg kívánja határozni a régió politizálásának hangnemét. Ezt megalapozva az erősödő Kína sokak szerint a térség gazdasági mozdonyává válik, fejlődési modellt is nyújtva eme országoknak. Mindez lemérhető azon is, miként kerül a Világbankot vagy a Nemzetközi Valutaalapot is megelőzve a figyelem középpontjába a Pekingből érkezett vendég egy-egy kazah vagy üzbég konferencián. Ezekre a jelekre felfigyeltek az amerikaiak is, akik már évtizedekkel előre néznek, amikor a világ össztermeléséből ma még csupán négy százalékkal részesedő gazdaság méreteit tekintve Peking Washington vetélytársa lesz. Potenciális nagyhatalomként tekint Kínára Oroszország is, és nem nagyon tudja eldönteni, hogy az Egyesült Államokkal szembeni ellenpólusként szövetséget kössön Pekinggel, avagy a régió viharos sebességgel feltörekvő országaként inkább féljen tőle. Minden- esetre Moszkva úgy döntött, hogy a kelet-szibériai Angarszkból induló olajvezetéket egyelőre nem Kína, hanem a Japán irányába, Nahodkáig építi meg.