Húznak a vadludak

Komoly megrázkódtatást tud okozni, ha bebizonyosodik, amit mindig is sejtettünk. Most például az áll feketén-fehéren előttünk, hogy a magyar szocialisták minden eszközt megengedhetőnek tartanak a választási kampányban a politikai ellenlábassal szemben. Minderre az Index című internetes orgánum tudósítása révén derült fény, amely elküldte újságíróját a Csapatjáték fedőnevű konspiratív rendezvényre, ami annyira azért mégsem volt konspiratív, hogy a kakukktojás kolléga minden különösebb nehézség nélkül be ne jutott volna. Ott aztán volt mit hallania.
Ez a most nyilvánosságra került etikai alapvetés (miszerint a szocialista kampányolók nem ismernek etikai kódexet, a politikai versengést pedig mind közönségesen háborúnak tekintik) feltehetőleg már 2002-ben is jellemezte az MSZP-t. (Akkor is Ron Werber volt a kampány szellemi vezére, meg most is.) Bizonyíték azonban most került rá. Lett is haddelhadd a baloldalon! Az Indexet (amelynek főszerkesztője Uj Péter, a Népszabadság kolumnistája) igyekezett a MÚOSZ (amelynek elnöke a MÚOSZ által etikailag elmarasztalt, a Népszabadság éléről távozni kényszerült Eötvös Pál) rekordidő alatt etikailag elmeszelni. Nyilvánvalóan kedvében járva Kovács Lászlónak, aki azt ugyan nem tudta érdemben cáfolni, hogy a leírtak ne volnának igazak, sérelmezte viszont, hogy a darázsfészekbe bemerészkedett bátor tényfeltáró (Pulitzer-emlékdíjat neki!) „álbajusszal és álszakállal” szerezte meg a szocialista párt számára roppant kínos stratégiai információkat. (Ez a metaforahasználat az Élet és Irodalom dekódolási kiskátéja szerint nyilvánvaló antiszemitizmus. Az érintett, az írószövetséget Döbrentei Kornél ominózus szakállhasonlata miatt elhagyó írókat ezúton kérem fel, hogy a következetesség jegyében haladéktalanul lépjenek ki a Magyar Szocialista Pártból, amennyiben a kódolt antiszemita Kovács nem mond le a pártelnökségről.)
A Csapatjátékban a nélkülözhetetlennek bizonyult Ron Werber magyar tolmácsa az MSZP pártigazgatója, Tóbiás József. Aki nem ismerné, ki is ő, annak segítek: Rába Tímea férje, aki az adóforintokat herdáló Magyar Televízióban épp olyan véletlenül vezet műsort, mint Medgyessy Péter nevelt lánya, Tornóczky Anita. Így nő össze, ami összetartozik: lány és nevelőapa, férj és feleség – no meg a közpénzek. Nevezzük ezt talán röviden szocialista erkölcsnek. A kormányülésről kiszökött pártelnök-külügyminiszter gyors távozása miatt nem hallhatta Tóbiás morális alapvetését, de ha már hosszú ideje képezik ezt a csapatot, minden bizonnyal egyetért vele: „Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan juttassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak. Nem érdekelnek az etikai és a választási kódexek…”
Ehhez jön még Ron Werber politológiai alapvetése, amely egy szocialista meg egy fasiszta pártra osztaná fel Magyarországot, miközben a szocialista fél pillanatnyi helyét a fekáliában jelöli ki, buzdításként pedig olyan vizeletesőt vizionál rá, amely csupán kölcsönkért esernyő használatával hárítható el. Ha Tóth András titokügyi államtitkárban a politikai lényegét alkotó pártfegyelmen felülemelkedne az elemi jó érzés, a stiláris nemzetbiztonság érdekében Werbert is a határra kísértetné, mint Kulcsár Attilát. (Javaslom valamelyik romániai átkelőhelyet – ott bizonyára tárt karokkal fogadják.)
Mindezt persze én hiába írom most le, ugyanis amennyiben a szocialista pártvezetők megfogadják a werberi intéseket, akkor még véletlenül sem nyitnak ki egy újságot sem, „mert depressziósok lesznek”. Mi tagadás: a depresszióra meg is van minden okuk, hiszen emberemlékezet óta a legcsapnivalóbb kormányzást produkálják – hiába töltik meg a legfantáziadúsabb pártkatonákkal a statisztikai és médiahivatalokat, ha a hízelgő tükör mögül folyton-folyvást kikandikál a vicsorgó valóság. Ilyen hozzáállással meglehetősen illuzórikusnak tűnik a május közepére jósolt tíz-tizenöt százalékos szocialista előny, hacsak a politikát nem a velejéig hazug valóságshow-k metodikája szerint szándékoznak felépíteni. Ebben az „indirekt” kampányban (amelyben nem a tények dominálnak, hanem a vélt vagy valós indulatok) a werberi állítás szerint az egész MSZP-s logisztika a csapatjátékosok rendelkezésére áll – vagyis mindaz a gazdasági és sajtóbefolyásban megnyilvánuló elbirtokolt pénz, épület és hálózat, amelyet a kommunista utódpárt egy kiforrott demokráciában nem birtokolhatna. Werber a kívülről jött ember gátlástalanságával használja és ajándékozza tovább embereinek ezt az eszközrendszert – de vajon igazat vagy badarságokat beszél?
Ha csupán a „mértékadó” sajtót tekintjük: a Népszabadság tudósít ugyan az Index huszárcsínyéről, de publicisztikára már nem méltatja a közeljövő belpolitikáját leginkább befolyásoló fejleményt. El van foglalva a saját megújulásával, amely egyfajta pótcselekvésként is felfogható a zuhanó példányszámok ismeretében. „A folyamatos változás során azonban semmiképpen sem szeretnénk megválni alapértékeinktől” – írják, s erre mondja a sokat tapasztalt olvasó: ettől féltünk. Nyilván lesz majd sok Teller-levél, a Csapatjátékot meg bagatellizáljuk. A Népszava (amely a piacgazdaság törvényeinek ékes cáfolataként funkcionál, feltehetőleg Vörös Segélyből) még a tudósításig sem jut el: nemes egyszerűséggel a hírszolgáltatási ingerküszöb alattinak minősíti a kampánybotrányt. A Magyar Hírlap megemlékezik ugyan róla egy publicisztika erejéig, de meglehetősen fanyalogva. Ezek után csak elképzelni lehet, vajon mi ment át ebből a felszínre bukott kampánystratégiából a túlnyomórészt MSZP-befolyás alatt maradt megyei sajtó szűrőjén…
Jóérzésű szocialista ezek után nem takarózhat a tudatlanság fátylával. Nincs olyan, hogy fennkölt szociáldemokráciát emlegetünk, de elfogadjuk az utcai talpasok által kínált politikai veszteségcsökkentést, enyhén szólva a kétes értékű kampánymódszereket. A baloldali értelmiségnek színt kell vallania: a hivatalos ideológia szintjére emelik-e a machiavellizmust? Mindenféle alantas módszer (beleértve a kampánybüdzsébe belekombinált bírságokat) megengedhető-e a politikai előnyök megszerzése és megtartása érdekében? Hogyan viszonyul a háború meghirdetése, a hadüzenet az árokbetemetés lózungjához? Egyáltalán: demokraták-e még (vagy már) a szocialisták?
Most az jön, hogy két – vagy immár egy – héten belül a fiatal werberisták visszajönnek az utcára. Lerohannak bennünket. Jó reggelt és jó éjszakát köszönnek nekünk, hogy „megállítsák az MSZP hanyatlását”. A Csapatjáték résztvevőit, akik (nyilván a Fidesz újjászerveződésére adott felemás válaszként) választókerületi alapon verbuválódtak, vadludaknak nevezik. A vadludak ék alakban repülnek. Mint egy faltörő kos, be akarnak hatolni a társadalom testébe. Nem feltétlenül az a vezérlúd, aki elöl repül – okosabb arra figyelnünk, melyik elvadult madár hátán ül a szocialista Nils Holgerson…