Igény a nacionalistákra

Jó reggelt, Európa! – üvölthette volna bele a pozsonyi éjszakába a nagy testű bokszoló. De nem tette. Megváltozott. Megváltozott? Vladimír Meciar elnökválasztási sikerétől hangos az öreg kontinens, pedig nem történt semmi meglepő. A nacionalizmusáról és botrányokkal teletűzdelt kormányzásáról hírhedt örökzöld szlovák politikus eddig minden parlamenti választáson győztesen hagyta el a pályát, az már más kérdés, hogy ezek a sikerek nem mindig voltak elegendők a kormányalakításhoz. Akármennyire is érthetetlen Európa nyugati felében vagy idehaza, Vladimír Meciar egy pillanatig sem volt bukott politikus. Híveiből alig vesztett az utóbbi évtizedben, nacionalista retorikája pedig a mai napig hitelesebbnek tűnik a szlovák szavazók többségének, mint ellenfeleié. Mert azt azért ne feledjük: Pozsonyban magyar kártya nélkül nincs kormányzás. Talán az egyetlen Frantisek Mikloskót kivéve nincs olyan ismert szlovák politikus, aki – legalább időlegesen – ne használta volna fel a magyarellenességet népszerűségének növelése érdekében. El kell ismerni, egy ilyen politikai közegben az igazán „hiteles” nacionalizmust az a Meciar képviseli, akit az Európai Unió és a NATO vezetőinek ferde tekintete sem tudott jó útra téríteni. Az egykori bokszoló ellenzékben türelmesen kivárta, míg a Brüsszel számára szalonképesnek bizonyuló vezetők beviszik az országot a nyugati közösségbe. Most viszont hatalomért jelentkezik. Mint mondja, megváltozott. Pedig csak a körülmények változtak meg, ő s hívei maradtak, amilyenek voltak.
Elemzők azzal magyarázzák Meciar és – a Robert Fico pártjának támogatását is élvező – Gasparovic sikerét, hogy a jelenlegi, Dzurinda nevével fémjelzett szlovák koalíció vitáktól, botrányoktól volt hangos az elmúlt években. Az érvelés két helyen sántít. Egyrészt, Meciar kormányzásai (régi szép idők, amikor még Ivan Gasparovic is bizalmasának számított…) alatt sem volt kevesebb botrány, s vita, most mégis ismét náluk a nép bizalma. Másrészt, az elnöki megméretéssel párhuzamosan a szavazók előre hozott választások mellett is dönthettek volna, ha annyira elégedetlenek a jelenlegi vezetéssel. Nem tették ezt, a népszavazás a rendkívül alacsony részvétel miatt érvénytelennek bizonyult. Azaz Meciarra korántsem tiltakozó, úgynevezett protestszavazatok szálltak, hanem az igény fogalmazódott meg az erős kézre, a nacionalizmusra.
Finoman szólva is furcsa állapotban érkezik meg Szlovákia az Európai Unióba május elsején. Alig pár héttel azután, hogy cigánylázadás söpört végig északi szomszédunk keleti országrészén, most a pozsonyi elnöki palota került nacionalista ostrom alá. Brüsszelből, Budapestről vagy a felvidéki magyarok szemszögéből nézve édes mindegy, hogy Vladimír Meciarnak, avagy Ivan Gasparovicnak hívják Schuster utódját. Bármelyikük is legyen az új államfő, személyében egy olyan politikus fog elnökként az unió asztalánál ülni, aki számára Európa semmit nem jelent, a magyarok pedig addig vannak célkeresztjében, ameddig a mai Szlovákia területén élnek.
Ez az esztendő valahogyan nem a felvidéki magyaroké. Ott ismét hatalomra kerül a szlovák nacionalizmus egyik ékköve, itt a támogatásokat megvonó Medgyessy–Kovács tandem alázza porig Bugár Béláékat. Mellesleg már egy hónap sincs a csatlakozásig.