Korona és krajcár

Szinte még meg sem száradt a tinta az erdélyi szász családból származó fiatalember, Kós Károly építészmérnöki oklevelén, máris fontos megbízatásokkal halmozták el a fővárosban és a káprázatos fejlődésnek induló Dunakanyarban is. Építsen református parókiát Óbudán, katolikus templomot Zebegényben – mondták a „fiatalok” művészcsoportjához tartozó gyerekembernek. Kiváló ajánlói voltak: az akkor már Európa-hírű Maróti Géza, Zebegény szerelmese többek között. És a mindössze huszonöt esztendős ifjú, aki Maróti műtermében töltötte inaséveit, vele utazta-bolondozta végig fél Európát, rászolgált a bizalomra. Az erdélyi népi építészet ihletésére olyan modern nemzeti stílust honosított meg már első terveivel is, amely tekintettel volt a tájra, az éghajlatra s a helyi hagyományokra egyaránt.
Művészi törekvéseinek különösen szép megtestesülése a zebegényi katolikus templom, amelyet – Jánszky Bélával közösen – még a korabeli egyházmegyei és világi hivatalok is a legnagyobb megelégedéssel fogadtak. Magának a tervezőnek is szívügye lehetett ez a hegyek karéjába belesimuló, egyszerű s mégis fenséges istenháza, mert nemcsak a felépültét kísérte figyelemmel, de – a hozzá hasonlatosan gondolkodó képzőművészekkel egyetemben – a belső díszítését, berendezését is. Azt mesélik, még a padok faragását is Kós Károly irányította, szülőföldjéről, Erdélyországból hozott motívumok alapján.
A 2008. szeptember 8-án, Mária napján százesztendős templom ma is a Dunakanyar büszkesége. Nemzeti kincs, amelyet ápolni s óvni nem csak a helybéliek kötelessége. A legszükségesebb óvintézkedéseket, a körítő falak szigetelését – a Körösfői-Kriesch Aladár és tanítványai által készített freskók védelmében is – már megtették. Most a külső helyreállításnak jött el az ideje. A szakemberek szerint ugyanis – a kizárólag egyszerű anyagokat használó építkezés következményeként, az időközben folyamatosan végzett apróbb-nagyobb javítások ellenére is – az általános avulás jelei mutatkoznak a zebegényi templomon. Ahhoz azonban, hogy az épület eredeti szépségének visszaállításáról lehessen gondolkodni, meg kell újítani a templom szinte minden elemét – a kőlábazattól a tetőszerkezetig. Nehezíti a felújítási munkálatokat, hogy meg-megáradó hegyi patak szomszédságában áll a Havas Boldogasszonyról elnevezett szentély. Mielőtt tehát a helyreállítási terveket elkészítenék, komoly geodéziai és talajmechanikai vizsgálatokra van szükség.
Mind a mai napig megoldatlan a templom esővíz-elvezetése, több helyen is hiányoznak az ólomüveg ablakok… És ezek csupán az épület „külső” hiányosságai. Restaurátorra várnak az épület belső terei, felújításra az 1920-as években idekerült orgona… Az egykor végtelen nagy gonddal és kifogástalanul megépített templom méltó helyreállításának minden egyes eleme másikra épül, és ehhez bizony temérdek pénzre volna szükség. A mintegy ezer állandó lakost számláló Zebegény község és a plébánia anyagi lehetőségeit messze meghaladó feladat országos méretű segítség nélkül teljesíthetetlen. Ezért Kapás László plébános – közösen a templom sorsát a szívükön viselő helybéli és fővárosi polgárokkal – közhasznú alapítványt hozott létre, hogy az épület századik születésnapjára eltervezett helyreállítási munkálatokhoz szükséges anyagi fedezetet – legalább részben – előteremtse. Amikor a XX. század hajnalán elhatároztatott, hogy új temploma legyen a középkori eredetű, magyarok és németek által lakott Duna menti falunak, társadalmi méretű mozgósítás árán gyűjtötték össze a szükséges összeget. A helybéliek kétkezi munkájukkal, de koronás és krajcáros adományaikkal is segítették a munkálatok megindulását. Közügynek számított 1907-ben, hogy lesz-e temploma Zebegénynek. Ma is közügynek kéne lennie, hogy a Kós Károly által megálmodott-megtervezett istenháza, a XX. századi nemzeti szépművészetek „példatára” a régi szépségét visszakapja. Hogy falait az eső ne verje, tört üvegű ablakain ne fújhasson be a Börzsöny leheletét hozó szél, színpompás freskóit ne pusztítsa a nyirkos levegő…