Marxista nyuszi

Bizonyságot tett nagypénteken egy szocialista politikus és néhány társutas közéleti személyiség: ők is tudnak húsvétolni, ha akarnak. Nagypéntek a keresztény világ számára a golgotai gyász és az egyetemes remény napja. Miközben a világ Krisztus feltámadására várt, ők a nyilvánosság előtt deklarálták a legsötétebb keresztényüldözés szimbóluma, a vörös csillag feltámadásába vetett hitüket. Herczog Edit szocialista honanya e napon írta alá az illegalitásból való kiszabadítását követelő petíciót, amit a legszentebb ünnep alatt köröztettek az MSZP-frakció tagjai között. Megjött hát a marxista nyuszi is az „örömhírrel „… Herczog Edit és Gurmai Zita képviselőtársa a parlament elé viszi a vörös csillag ügyét, a híradások szerint a szocialista frakció még nem döntötte el, hogy támogatja-e az indítványt.
A vörös csillag rehabilitálását követelő modern köztársaságpártiak élén maga Gyurcsány Ferenc menetel, aki ezúttal szavai szerint nem miniszterként lépett a pástra, mégis e titulusával szerepel az aláírók között. (Pártszinten a vörös csillag helyett továbbra is inkább a tűzpiros Ferrariban gondolkodnak, ám lehet, hogy Gyurcsány, főideológushoz méltóan, egy lépéssel megint a többiek előtt jár: már megálmodta az igazi szociáldemokrata Ferrarit, az ágaskodó ló helyett egy rubintos fényű ötágú csillaggal az orrán.)
Valóban: mi már bőven kitapasztaltuk – „hála” a vörös csillagnak –, hogy mit is jelent szellemi tilalomfák között lavírozva élni. Ám e petíció esetében sajnos nem a szabadság tágításának vágya az inspiráció. A követelést szintén aláíró Tamás Gáspár Miklós a 168 Órának ugyan elegánsan általában az „önkényuralmi jelképek” tilalmának feloldása mellett érvelt, mondván, a demokrácia lényege a véleménynyilvánítás szabadsága, a meggyőzés eszköze pedig nem a tiltás, hanem a vita.
Ezzel egyetértünk. Az általa is szignált petícióban azonban kizárólag a vörös csillagra vonatkozó tiltás feloldásáról van szó, ráadásul – képletesen fogalmazva – nemcsak az illegalitásból akarják kiszabadítani, de teljes politikai rehabilitációját követelik.
A sportminiszter például, aki a munkásmozgalom ezen internacionális jelképének ragyogásában nőtt ilyen nagyra, meg is világosítja a tudatlanságba süppedt tömegeket: a vörös csillag betiltása – amit egyébként konszenzussal fogadtak el a rendszerváltoztató pártok – tulajdonképpen egy többszörös történelmi félreértés eredménye. Ahogy a rehabilitáció gondolatát mély empátiával fogadó napilap idézi az egykori KISZ-favoritot: a vörös csillagot azonosították a szocializmussal, a szocializmust a kommunizmussal, a kommunizmust a sztálinizmussal, a sztálinizmust pedig a fasizmussal.
Micsoda történelmi dilettantizmus… Ha nagyapám még élne, érzékletesen el tudná mesélni, hogy ennek a többszörös elméleti félreértésnek vajon mi lehet a gyakorlati oka. Talán az, hogy ahol a vörös csillag hatalomra került, ott valahogy mindig vér folyt, és sárba tiporták az emberi jogokat – teljesen mindegy, hogy milyen izmus volt éppen aktuális. Hogy a Tanácsköztársaságnak nevezett bolsevik diktatúra idején e jel jegyében hogyan mészárolták le a nem eléggé haladó gondolkodású polgárokat a terrorlegények. Elmondhatná, hogy e jelben jártak azok is, akik az első világháború végén a frontról hazatérő, végsőkig elcsigázott katonákat leköpdösték üdvözlés gyanánt a pályaudvarokon. Ady Endre – akire a petíció írói úgy hivatkoznak, mint a vörös csillag elkötelezett hívére – már nem érte meg Kun Béláék 133 napos vérgőzös triumfálását. 1918. november 16-án nagybetegen ott volt a Parlamentben, amikor kikiáltották a köztársaságot, és két nap múlva kórházi betegágyánál tisztelgő látogatást is tehettek a Károlyi-féle Nemzeti Tanács képviseletében azok szellemi elődei, akik most petíciójukban rá hivatkoznak. Ady viszont a források tanúsága szerint már a Károlyi-féle köztársaságtól sem volt túlságosan elragadtatva, és ezt világosan tudtára is adta a betegágya körül legyeskedőknek.
Tény: az új világot, a vörös csillag valóra vált uralmát már nem ismerhette meg. Ezért az ő szent ideáival előhozakodni e szimbólum védelmében szemérmetlenség, különösen egy olyan országban, amelyik évtizedeken át szenvedett a pentagramma alatt, és Adyt a magyar sors váteszi krónikásaként tiszteli és szereti. Akik most arrogánsan követelőznek, jól tudják, hogy mivé lett az élet, mikor az ország címerében a Szent Koronát felváltotta a vörös csillag. Hogyan fosztottak ki, miként hurcoltak el, aláztak meg, vertek halálra az ÁVO-n százezreket a pentagramma szolgái. A kommunizmus fekete könyve szerint az egész világon százmillióra tehető azok száma, akiket a vörös csillag uralma alatt gyilkoltak meg. Európa szerencsésebb fertálya megúszta. Ma is a boldog tudatlanság szent borzadályával fogadják a vörös diktatúráról szóló híradásokat. Az unióban nem tiltják a vörös csillagot, és volt karhatalmistákat, ügynököket halmoznak el magas állami kitüntetésekkel. Mert mindaz, ami velünk megtörtént az elmúlt fél évszázadban, számukra távoli, egyre fakuló, borzongató mese – pont úgy, mint Trianon. Ott divat kommunistának lenni, és kárhoztatni a nacionalizmust. Nagy tévedés azonban azt hinni, hogy Európa tudatlansága, esetleg érzéketlensége történelmileg legitimálja az egykori emberiség ellenes bűnök elkövetőit és jelképeiket.
Magyarország az egyedüli állam Európában, amelyben törvény tiltja a vörös csillag viselését – nyilatkoztatják ki a „jogvédők”, felvázolva a rémítő perspektívát: tán becsukják a hazánkba látogató EU-politikusokat is, akiknek pártlogójában ott virít ez a kedves szimbólum. A gyarmatok bennszülött bábvezérkarának gondolkodásmódját felidéző érv. Európában nem szokás… Csakhogy mi egy kommunizmus sújtotta övezetben élünk, és ennek következményeit a mai napig érezzük. Gyurcsányban és aláíró társaiban biztosan kedves emlékeket idéz ez a szimbólum, de a több százezer páriává alázott jogfosztottban, a deportáltak, meggyilkoltak leszármazottaiban nem.
„Az ötágú vörös csillag színe az elnyomottak önvédelmi harcának jelképe. (…) A vörös csillag öt ága az öt világrész munkásainak összefogását jelképezi. A vörös csillag tehát a mai globalizációs korszak kárvallottjainak nemzetközi összefogását, sorsuk jobbítása iránti jogos igényt is szimbolizálja, ekképpen tiltása egyenlő a világon átívelő testi-lelki nyomor igenlésével, megszüntetésének tagadásával” – olvashatóak a megdöbbentő, sőt a becsületsértés határát súroló mondatok a petícióban. A tiltás mellett szót emelő Wittner Mária és a többi ’56-os forradalmár, halálraítélt mint a „világon átívelő testi-lelki nyomor igenlő”, és a milliárdos, ám csillagbarát Gyurcsány mint a globalizáció kárvallottjainak védelmezője – nem is igen tudja eldönteni az ember, hogy Eörsi, Jancsó, Galló és a többi aláíró viccel, vagy direkt hergel, vagy már annyira magabiztosak, hogy még a látszatra sem adnak.
A baloldal újra és újra nekirugaszkodik, szeretnék a múltat végképp eltörölni – a jelek szerint még mindig nem tanulták meg, hogy sohasem sikerülhet. A tiltás elsősorban eszmei jelentőségű: kései elégtétel az áldozatoknak, figyelmeztetés a világnak. Ha már annyira nem tudnak élni e vérgőzös jelkép nélkül, akár el is lehet törölni a tilalmat. De éppen a követelőzők érvelése figyelmeztet: a sötétség nem tűnik el, csak visszahúzódik, ha kisüt a nap…