Mi a magyar?

Hancúrléc – Két 1,9 méteres körzőnyílással rögzített faléc, amelyet földmérésnél a négyszögek kimérésére használtak. (…) A szó tréfásan idézi fel azt az iparkodást (…) amellyel a földmérő forgatja egyik, majd másik lábán a házilag készített ölezőt.

Ijedség – Bernecebarátiban az ijedség gyógyítására ólmot, Kemencén viaszt öntöttek. A kialakult forma megmutatta, hogy mitől ijedt meg a gyermek, vagy azt, hogy ki rontotta meg. Ezt a formát kilenc napig nyakában hordta a megigézett. Közben naponként megfelelő szerekben fürösztötték, ezek mindig kapcsolatosak voltak az ijedség okozójával; általában analógiás gyógymódok. Egyébként a múlt század végén nagyanyám is boszorkánykodott. Ő ugyan nem hitt a boszorkányokban, de kihasználva az általános hiedelmeket és hiszékenységet, fehér lepedőt öltve kísértett, és ütlegelte azokat a részeg embereket, akik különösen komiszul bántak a családjukkal. Akkoriban terjedt el a nemes borokat felváltó nova, és a részegek a nagyanyámék háza melletti szakadékban dülöngéltek hazafelé.

Kisze – menyecskének öltöztetett szalmabábu. Kiszézés – a kiszehajtás népi szertartása. Még a század első évtizedeiben is Bernece erdős völgybe nyúló felső faluvégén színes női rongyokba öltöztették tél végén a kiszét. A fiatalság jórészt maskarába öltözve végigkísérte a Barátiban folytatódó hosszú falun tréfás, mókázó gyászmenetként a tisztességgel elbúcsúztatott kiszét. A tisztességet meg kellett adni, nehogy megaprehendáljon a kihajtott kisze. Bosszújától félve az alakoskodó maskarák, a legtevékenyebb kiszehajtók felismerhetetlenre maszkírozták magukat. (…) A falutól jó messzire, a kőhídig hajtották a kiszét, remélve, hogy vele együtt az összes bajt és betegséget is sikerült kihajtani. De biztos, ami biztos, a kőhídról csak vízbe dobták, vízbe fojtották, és a hóolvadásoktól olyankorra mindig hatalmasra duzzadt patakon az Ipoly felé leúsztatták a kiszét és vele együtt a telet is.
Kohor – Kemencén érdekes eredettörténet él, amely szerint ők a kohor (kazár) törzs leszármazottai, és a magyarok bejövetele óta élnek ezen a helyen a többi palóc község népével egyetemben. E hit nyomai Bernecén is fellelhetők, de Nógrád megyei kutatásaim is azt igazolták, hogy a kazároktól való származás tudatát vállalják legszívesebben a palócok.

Nyúzó-völgy, kemencei vízmosásos árok neve – „Hajdanában rémítő kínzások helye. Hőke L. írja, hogy a prencsfalvai erdőben 1782-ben egy száz főt meghaladó cigány rablóbanda tanyázott. Raboltak, fosztogattak, sőt emberevéssel is vádolták őket. Huszonhét férfi és tizennyolc nő került vád alá. A kemencei Nyúzó-völgyben kínozták, vallatták őket. Az ítélet igen szigorú volt: kerékbetörés, felnégyelés, akasztás, sáncrabság. Kolacskovszky L. szerint az »emberevők vármegyé«-jében történő megtorlásoknak maga a császár, II. József vetett véget. Ő a völgy elnevezését a következő történettel magyarázza: a kemencei vármegyeházában bezárt rabokkal a főporkoláb igen kegyetlenül bánt. Egy alkalommal három cigánynak sikerült megszöknie, akik a Nyúzó-völgyben meglesték a főporkolábot, ahol földre teperték, megnyúzták, besózták, utána pedig nyársra vonták. A két történet közül az utóbbit emlegetik ma is a faluban.”
Tűzkérincsélés – A harmincas–negyvenes évek fordulóján még szokásban volt a szomszédoktól való tűzkéregetés. Izzó faparazsat vittek egymás tűzhelyéből, leginkább vaskályhából vaslapáttal, hogy könnyebb legyen a begyújtás. Folyamatossága nyilvánvalóan azokból az ősi időkből való, amikor még féltve őrzött, ritka kincs volt a tűz. (…)

Tóth Imre: Ipoly menti palóc tájszótár (Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1987)