Uganda pronunciusaként, Svájc és Liechtenstein, majd Belgium és Luxemburg apostoli nunciusaként a világ legszegényebb és leggazdagabb egyházaira is rálátása van. Hol áll ezekhez a talán szélsőségesen különböző helyzetben lévő egyházakhoz képest a magyar katolicizmus, az egyház tagjainak elkötelezettsége, áldozatkészsége, a hit társadalmi beágyazottsága szempontjából?
– Nehéz ezeket a helyzeteket összehasonlítani, hiszen a magyarországi katolicizmus és a katolikus egyház helyzete egészen más. A kommunista rezsim negyvenéves elnyomása után a katolicizmusnak és a katolikus egyháznak először „fel kellett épülnie”, és a II. Vatikáni Zsinatnak megfelelően újra kellett tájékozódnia. Mint apostoli nuncius megállapíthattam, hogy ebben a tekintetben az elmúlt tizennégy év bámulatos fejlődést eredményezett. Érvényes ez az egyházi szervezetekre, amelyek az egyházi tulajdon részleges visszaadása és az állam anyagi támogatása következtében biztosabb alapokon állnak, mint más volt kommunista országokban. De igaz ez magukra a hívekre nézve is – számszerűen mindenképpen –, hiszen igen magas a hitüket vállalók száma. Magyarországról egy föltörekvő ország képét hoztam magammal, amely minden ellenkező nyugati hatás ellenére tart. Ez egyébként Magyarországon nemcsak a katolikus egyházat jellemzi, hanem a testvéregyházakat és más vallási közösségeket is.
– Szükségszerűnek tartja-e, hogy az államszocializmus összeomlása után a hajdani kelet-európai országok társadalmai ugyanazt az utat járják be, mint amelyen a nyugati országok haladtak? Kikerülhetők-e a fogyasztói világ csapdái, vagy mindez csupán a megkísértettség része, amely nélkül nem lehetséges emberi élet?
– Mint ahogyan a többi kelet-európai országban, amelyekben kommunista uralom volt, úgy Magyarországon is él az igény arra, hogy bepótolják, amitől el voltak zárva, és elérjék a nyugati színvonalat. Az európai uniós integráció esetében is ez a helyzet. De ez persze etikai elvárásokat is jelent mind a társadalom, mind az egyén számára. Magyarország jövője azon múlik, hogy az egyes ember és a társadalom milyen mértékben érzi az ország keresztény hagyományát sajátjának, és mennyire érzi saját felelősségének, hogy ennek alapján szembeforduljon a negatív folyamatokkal.
– Megítélése szerint mennyiben respektálhatja az állam az egyházak működését; tudomást vehet-e azokról a tevékenységi körökről, amelyek nem közvetlenül mérhető eredményeket hoznak? Ami nem karitatív, oktatási funkció, hanem pusztán hitéleti.
– Az államnak és az egyháznak saját, összekeverhetetlen feladatokat kell teljesíteni. Ha az állam törvényeivel polgárainak javát, védelmét és a békés egymás mellett élést akarja szolgálni, akkor ez a gondoskodás nem vonatkozhat csak a testi, fizikai életre, hanem az egész emberre kell tekintettel lennie, tehát kötelessége az emberi méltóságot és szabadságot is figyelembe venni. Más szavakkal: az állam nem nevezheti magát értéksemlegesnek, mert polgárai érdekében az etikai alapelveket neki is be kell tartania.
– Mennyire tekinthető különlegesnek az állam és egyház kapcsolata Magyarországon? Különféle keresztény és nem keresztény baloldali csoportok követelik időről időre az állam és egyház szétválasztását. Látja-e jelét a vatikáni diplomácia az összefonódásnak? Magyarországi diplomáciai megbízatása alatt tapasztalt-e valamely aggodalomra okot adó jelet e tekintetben?
– Nunciusi szolgálatom idején jó kapcsolatokat ápoltam a kormányzattal és az állami intézményekkel. Az állam és az egyházak jó viszonya csak előnyös lehet az egész lakosság számára. Mindamellett fontos, hogy világosan elváljanak az illetékességek. Ez persze nem zárja ki a bizalmi együttműködést a legkülönbözőbb szinteken. Nekem nem volt az a benyomásom, hogy a magyarországi egyházak tisztán állami illetékességű ügyekbe avatkoztak volna, és az sem, hogy a magyar állam tett volna ilyet.
– Milyen emlékei vannak Magyarországról? Milyen jelentőséget tulajdonítottak a Vatikánban a magyar millennium megünneplésének? Ön hogy látta az akkori miniszterelnök tevékenységét az egyház szemszögéből?
– Magyarországi nunciusi működésem idejéből nagyon pozitív emlékeket hordok a szívemben. Minden szinten szeretetre méltó és mindenekelőtt intelligens és felelősségteljes embereket ismerhettem meg. Őszentsége II. János Pál pápa Sodano bíboros-államtitkár Magyarországra küldésével kifejezte, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a millenniumi ünnepségeknek. Orbán Viktor kormánya nagy sikerrel valósította meg ezeket az ünnepségeket, és így megerősítette az ország keresztény tradícióját. A katolikus egyház az Orbán-kormánynak mindenek- előtt a Szentszék és a Magyar Köztársaság között létrejött megállapodás előírásainak gyors és pontos végrehajtásáért tartozik köszönettel. Boldog házasságával, négy gyermekével – már az ötödiket várják – az akkori miniszterelnök példaszerűen járul hozzá a szép keresztény család eszményének erősítéséhez.
– Egy, a Mérlegben megjelent tanulmányát azzal a gondolattal zárja, hogy az egyház mint Krisztus titokzatos teste, jel, amelynek ellene mondanak, és az egyház (…) a jövőben minden eddiginél erősebben el fogja szenvedni az engesztelhetetlenséget (…). Az elmúlt év eseményei mintha igazolnák gondolatait. Lehet ez ellen tenni valamit, vagy szükségszerű, hogy a katolicizmus időről időre saját támadottságában, netán üldöztetésében tapasztalja meg nagypéntek számkivetettségét?
– Amit annak idején a Mérleg folyóiratban írtam, az a keresztény egyház általános helyzetére vonatkozik. Mivel az egyház küzd az erkölcsi értékekért és az etikai alapelvekért, mindig ki lesz téve a másként gondolkodók kritikájának. Mint ahogyan Krisztust magát, úgy a kereszténységet is kényelmetlen figyelmeztetőnek tartják azok, akik a mai élmény- és élvezetvilágnak élnek. Nem szabad, hogy megijedjünk, ha Magyarországon is újra és újra előfordulnak a kereszténységet és az egyházat negatívan megítélő megnyilvánulások. Inkább segítsen ez abban bennünket, hogy a keresztények még jobban tartsanak össze, és elhívásukat még nagyobb hűséggel vállalják, mint ahogy azt a kommunizmus idején is tették. Mi, keresztények bizony viharhajóban ülünk, nem mentőcsónakban.
***
Mons.
Karl-Josef Rauber érsek az Apostoli Szentszék nunciusa Magyarországon. 1934-ben született Nürnbergben. 1958-ban szentelték pappá, 1983-ban püspökké, majd pronunciusként tevékenykedett Ugandában. Ezt követően a vatikáni államtitkárságon az államközi kapcsolatok konzultora, a püspöki kongregáció munkatársa, majd a Pápai Egyházi Akadémia elnöke volt. Magyarországi diplomáciai megbízatását közvetlenül megelőzően, 1993-tól Svájc és Liechtenstein apostoli nunciusának tisztét töltötte be. 2003. február 22-én II. János Pál pápa Belgium és Luxemburg apostoli nunciusává nevezte ki.
origo.hu
Diónyi jégeső, felhőszakadás és drasztikus lehűlés várható
