Az állami gazdaságok magánosítása a rendszerváltás után vált szükségessé. Ezt a nem is annyira kényszerű lépéssorozatot azonban egy jelentős centralizáció előzte meg, amelynek során az eredeti, körülbelül 360 állami gazdaságot fokozatosan összevonták, mind nagyobb és nagyobb üzemeket hozva létre – nyilatkozta lapunknak Szabó Csaba, az ÁPV Rt. volt agrárigazgató-helyettese. Igaz, voltak különös összevonások, is például a Dalmandi ÁG összevonása az alsótengelicivel, ami azért nem mindennapi lépés, mert a két gazdaság közötti nyolcvan kilométer nem könnyítette meg a munkát. Ennek ellenére az összevonás megtörtént, és a Dalmandi ÁG mezőgazdasági kombináttá vált.
A le nem könyvelt vagyon
Az állami gazdaságok két kivétellel mind részvénytársasággá alakultak, a két kivétel egyikéből kft., a másikból pedig betéti társaság alakult. E folyamat első lépéseként megvonták az állami gazdaságoktól a földet, amelynek az akkori számviteli előírások szerint nem volt még könyv szerinti értéke sem. Ezt kihasználva több állami gazdaságot úgy számoltak fel, hogy a felszámoló a földet, az állami vagyont egyszerűen eladta magánembereknek. Amikor az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) megalakult, készítettek egy generális földelvonó határozatot, ami azt jelentette, hogy az állami gazdaságok vagyonából kivették a földet, amit az állami gazdaságok bérleti szerződésekkel használhattak tovább – sorolta a privatizáció első körének részleteit Szabó Csaba.
Ekkor következett be a decentralizált privatizáció időszaka. Mivel ezek a cégek tele voltak hitelekkel – a 80-as évek 2-3 százalékos kamatai 1993-ra 40 százalékra emelkedtek, ami nagyon nagy terhet jelentett a társaságoknak –, ezért az állami gazdaságok lehetőséget kaptak arra, hogy az alaptevékenységhez nem kötődő, illetve nélkülözhető vagyonelemeket – például telepet, vadászházat vagy cipőgyárat – értékesíthessék. Egy kikötés volt csupán, hogy az ebből származó bevételt csak a kötelezettségek csökkentésére fordíthatják. Ezek után következhetett a tulajdonképpeni privatizáció – mondta a szakember.
A privatizáció 1994 szeptemberére körülbelül harminc állami gazdaságnál fejeződött be, a volt vezetők váltak tulajdonosokká. Ez a folyamat a Horn-kormány alatt is folytatódott, ezért gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a 28 állami tulajdonú cég kivételével minden volt állami gazdaság a szocialistákhoz, illetve hozzájuk közel álló körökhöz került. Ez a 28 cég akkor került tartós állami tulajdonba, amikor 1995-ben végre megalkották a privatizációs törvényt, és létrehozták a tartós állami tulajdonú kategóriát. Később a Hortobágyi Állami Gazdaságot kiemelték e körből, és a Környezetvédelmi Minisztérium alá sorolták, így 27 cég maradt tartós állami tulajdonban.
Ezek a cégek 2000-ig működtek ebben a státusban, akkor jött a következő magánosítási forduló az Orbán-kormány alatt: 12 állami gazdaságot privatizáltak, amiért módosítani kellett a privatizációs törvényt, leszűkítve a tartós állami tulajdonba tartozó kört. Ennek alapján 18 cég került ki ebből a kategóriából – ebből értékesítettek tizenkettőt –, kilenc pedig tartós állami tulajdonban maradt. Az értékesített tucatnyi állami gazdaság azonban mind olyan állapotban volt, hogy vagy a felszámoláson, vagy a feltőkésítésen, vagy a privatizáción kellett gondolkodnia a vagyonkezelőnek; ezek a 27 állami gazdaság legrosszabbjai voltak, nem volt indokolt állami tulajdonban tartásuk. A maradék cégcsoportból később kikerült a közhasznú társasággá alakított Balatoni Halgazdaság, a Lábod Rt., amelyet a Somogyi Erdőgazdasággal vontak össze, míg a Martonseed Rt. a Magyar Tudományos Akadémiához került. Maradt tizenegy eladó cég, pontosabban csak tíz, mert Bábolnát külön eljárással kívánják most értékesíteni.
Kalapács alatt a nyereséges cégek is
– Azon lehet vitatkozni, hogy kell-e állami tulajdonban maradnia agrárcégnek vagy sem – mondja Szabó Csaba –, de ha egy ilyen cég néhány milliárd forintos árbevétel mellett több száz millió forintos nyereséget termel, akkor nem biztos, hogy az értékesítés mellett kell dönteni. Mert ezek a vállalatok nem a „maradék cégek”, ahogy azt sokan mondják. Ezek a legjobbak az összes agrárvállalat közül, az állami gazdaságok színe-javát képviselik – hangsúlyozta Szabó Csaba. Természetesen nem arról van szó, hogy nem lehet megvizsgálni, hogy melyik volt állami gazdasággal mit lehet csinálni, talán lehet az állami tulajdonban maradók számát csökkenteni, egyúttal kiszűrhetők azok is, amelyeket semmiképpen nem lenne szabad sem értékesíteni – tette hozzá.
Kérdéses például a ragyogó tejtermelő és kiváló genetikai állományú tehenészettel, valamint fejlett alkalmazott biotechnológiával rendelkező Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt. értékesítése. Nem biztos, hogy ezt a világszínvonalú biotechnológiát, ami nyereséget termel, magántulajdonba kell adni. A régióban uralkodó negyvenszázalékos munkanélküliség a korábban a magyar napraforgó-vetőmag kilencven százalékát előállító Bácsalmási Mezőgazdasági Rt. privatizációját is megkérdőjelezi, mert szinte nincs más cég a régióban, amely tartós munkahelyeket biztosítana. A Szerencsi Mezőgazdasági Rt. állami tulajdonban tartását tulajdonképpen semmi más nem indokolja, csak az évi ötszázmillió forintos nyeresége – mondta Szabó Csaba.
A szakember szerint semmiféleképpen nem szabad eladni a tizenkilencezer hektáron gazdálkodó Bóly Rt.-t, amely valószínűleg egész Európa legértékesebb mezőgazdasági vállalkozása. A társaság minden ágazatban kiemelkedő teljesítményt nyújt, technológiája világszínvonalú – dunai kikötővel és több vetőmagüzemmel is rendelkezik –, s a hazai szójatermelés 95 százalékát integrálja. Ha Bólyt mégis a jegyzett tőke megszabott százalékán adják el, akkor akármilyen új tulajdonosa lesz, az ajándékba kapja. Egy Bólyt ugyanis nem lehetne felépíteni még annyi pénzből sem, amenynyit a kormány az agrárcégek privatizációs bevételéből remél – hangsúlyozta. Ugyanígy nem szabad a Tokaj Kereskedőház Rt.-t sem értékesíteni, hiszen a vállalat a borvidék hatvan százalékát képviseli minden tekintetben, kapacitásban, éves forgalmában és integrátori szerepével – folytatta Szabó Csaba. Ráadásul az elmúlt években komoly technológiai fejlesztések folytak, több pincét felújítottak. Ezt valakinek odaadni, és kiszolgáltatni neki azt a hatezer kistermelőt, akiket a cég integrál, az államnak kivonulni ebből a szektorból óriási hiba és felelőtlenség. Tokaj a világon a második legismertebb magyar név, óriási marketingértékkel rendelkezik, amit nem lehet megfizetni. Ugyanígy nem lehet a kereskedőház borkészletének értékét sem igazából megbecsülni. A muzeális boroknál azt találták ki, hogy ami ezer palacknál nagyobb tételben szerepel, az nem számít muzeális bornak, csak az, amelyből ezer palacknál kevesebb van. Csakhogy például az 1947-es aszúesszenciából körülbelül hatvan hektónyi van, ami több mint ezer palack: csak ennek a tételnek az értéke körülbelül hárommilliárd forint. Többek között ezért nagy ostobaság Tokajból kivonulni, különösen akkor, amikor sem az eredetvédelmi kérdések, sem a névhasználat körüli viták nincsenek megoldva, és a felvásárlás problémája sem rendezett. Szabó Csaba még a mindenképpen állami tulajdonban tartandó agrártársaságok közé sorolta a Mezőhegyesi Ménesbirtokot, amelyet Bólyhoz hasonlóan a keleti régió mintagazdaságává lehetne, kellene alakítani, továbbá a két határ menti közelsége miatt stratégiailag fontos gazdaságot. A Komáromi Mezőgazdasági Rt. és az Abaúj Charolais Rt. segítségével ugyanis a határok elolvadása után a határon túli magyar gazdák integrációját is meg lehetne oldani. Emellett az Abaúj Charolais Rt. vonzáskörzetében hetvenszázalékos a munkanélküliség, és itt valóban ez az egyetlen cég, amely munkát ad a környéken.
Az állam is lehet jó gazda
Ma már az a kijelentés sem állja meg a helyét, hogy az állam rossz tulajdonos. Ez akkor volt igaz, amikor a működő szocializmusban mindenki, aki állami cégnél dolgozott, amit csak lehetett, hazavitt. Ez azonban ma nem igaz – mondta Szabó Csaba –, mert ezek a cégek a versenyszférában méretik meg magukat, és ha nem gazdálkodnak rendesen, akkor elbuknak. De ez nem jellemző. Az a kijelentés sem állja meg a helyét, hogy ezek a gazdaságok nem kaphatnak uniós forrásokat. Állami dokumentumok bizonyítják, hogy az unió szellemével ellentétes a különböző tulajdoni formák bármilyen megkülönböztetése. Ezek a cégek körülbelül nyolcvanezer hektár földet használnak, ami után csak a területalapú támogatások révén – ha hektáronként negyvenezer forintos támogatással számolunk – évente 3,2 milliárd forintot jelent, és a későbbiekben is olyan támogatásokhoz juthatnak, amihez eddig soha – hangsúlyozta Szabó Csaba.
Szabó Csaba
1984-ben végzett agrármérnökként
a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, ahol később növényvédő és talajerő-gazdálkodási szakmérnöki képesítést is szerzett. 1995-től egyetemi doktor, 1999-ben a Lyoni Egyetemen MBA-diplomát szerzett. Jelenleg a PhD fokozat megszerzésén dolgozik, kutatási területének témája az állami tulajdonú mezőgazdasági vállalatok szerepe és jelentősége. 1990 és 1998 között a Mezőnyárádi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, 1998-tól 2001-ig az ÁPV Rt. agrárigazgató-helyettese. 2000 és 2002 között a Tokaj Kereskedőház Rt. elnöke. Ma saját mezőgazdasági vállalkozását igazgatja, és tanít a Debreceni Egyetem Agrárcentrumában.
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
