Egyelőre nem erősítette meg a rendőrség a hírt, amely szerint magyarok is tagjai voltak annak a törvénytelen szoftverekkel kereskedő nemzetközi kalózhálózatnak, amelyre a napokban csaptak le tíz országban és huszonhét szövetségi államban az FBI, itthon pedig az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának munkatársai. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója tegnap azt közölte lapunkkal, hogy egyelőre szakértők vizsgálják a négy szervert és a tizenkét számítógépet, amelyeket a Budapesti Műszaki Egyetem Kármán Tódor Kollégiumából hoztak el szerdán este. Magyar rendőrök egy FBI-ügynökkel törték föl a számítógéptermet, és miután lefoglalták a gépeket, meghallgattak két nevelőtanárt, akik korábban rendszergazdák voltak a kollégiumban. Még nem gyanúsítanak senkit, ismeretlen tettes ellen nyomoznak szerzői jogok megsértése miatt – tette hozzá Garamvölgyi.
A News.com internetes újság arról tudósított, hogy a Fastlinknek nevezett razzia eredményeképp eddig harminc szerveren találtak jogvédett szoftvereket, játékokat, még nem forgalmazott mozifilmeket és zeneműveket, amelyeket feltételezések szerint pénzért terjesztettek az interneten. A Fastlink hadművelet az Egyesült Államokon kívül Belgiumban, Dániában, Svédországban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Izraelben, Szingapúrban, Nagy-Britanniában és Magyarországon csapott le a hálózatra. A hírügynökség úgy értesült, hogy a lefoglalt anyag összértéke ötvenmillió dollárra tehető.

A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU