A Videoton előrébb tart, mint tervezték
– Mi fogadta? Azt lehetett olvasni, hogy mindössze nyolc profi futballista maradt, és nincs kikre építeni.
– Valóban nem volt rózsás a helyzet. Egész pontosan sok játékos tartozott a kerethez, de a fele külföldi volt, akikre nem számíthattunk az NB II-ben. Elment egy hónap, de senki sem tehetett semmit sem, mert zajlott az átadás-átvétel, bizonytalanok voltak a feltételek. Amint azonban minden letisztult, felgyorsultak az események, az első két hét jellemzésére például az őrült futam a megfelelő szó.
– Avasson be, mi hogyan történik ilyenkor? Menedzserek kopogtatnak a portékáikkal, tehát éppen szabad futballistáikkal, vagy önök agyalnak azon, hogy kiket lenne érdemes felkeresni?
– Mindkettő. Posztokra lebontva a vezetőség elé tártam egy tervet, de amint csak pletyka szintjén is terjedni kezdett, hogy én leszek a Vidi vezetőedzője, rengeteg hívás, üzenet és levél érkezett, amelyekben vagy konkrétan ajánlottak játékosokat, vagy érdeklődtek, milyen posztra és milyen típusú labdarúgókat keresünk.
De jelentkeztek olyan játékosok is, akik korábban, más klubnál a kezem alatt dolgoztak, hogy szívesen jönnének, ami nem tagadom, nagyon jólesett. Mondhatom, hogy jól ismerem a mezőnyt, és olyan futballistákat kerestünk meg, akikről tudtuk, az újjáalakuló Videoton számára hasznosak lehetnek. Száz körül volt a labdarúgók száma, akiknek a neve így vagy úgy felvetődött, a próbajátékosoknak külön edzést tartottunk, mert lassan kezelhetetlenné vált a létszám.
Ugyanakkor fogyott az idő, a kiválasztás nem húzódhatott el hetekig, és nem engedhettük meg magunknak, hogy foghíjas kerettel rajtoljunk a bajnokságban.
– Lehet, hogy ennek a szintén kerek egy hónapnak a során nem huszonnégy órából állt egy nap?
– Sokszor nagyon úgy tűnt. A családjaink a megmondhatói ennek, én is nagyon keveset találkoztam a szeretteimmel júliusban, és amikor mégis, akkor is folyamatosan csörgött a telefonom és érkeztek a levelek. Volt olyan nap, hogy csaknem hetven telefonhívást bonyolítottam le, ha öt percet számolok egyre, komoly időtartam jön ki. Közben még nem volt itt lakásom, folyamatosan utaztam Békéscsaba és Székesfehérvár között, úgyhogy kemény időszakon vagyunk túl, de remélem, megérte.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!