Nagy fogás volt a Bayern Münchennek Luis Díaz, nem véletlen, hogy a Barcelona is sokáig kergette őt. Már a felkészülési időszakban is adott ízelítőt a trükkjeiből, majd az első tétmeccsen, a Stuttgart ellen a Német Szuperkupában, mint az később kiderült, győztes gólt szerzett. Harry Kane talált be először a mérkőzésen, majd a 77. percben jött el Díaz ideje. A Bayern München győzelméhez már nem fért kétség, így az is belefért, hogy Jamie Leweling szépített a 93. percben. A bajorok 2-1-re győztek , övék lett a Német Szuperkupa, Neuer a nyáron Vancouverbe igazolt Thomas Müller rekordját beállítva nyolcadszor nyerte meg a trófeát.

Díaz Jotára emlékezett
Visszatérve Díazhoz, az este egyik legemlékezetesebb jelenete hozzá kötődik, a „videójátékos” gólörömével ugyanis egykori csapattársára, a júliusban autóbalesetben elhunyt Diogo Jotára emlékezett, aki nemcsak a labda, hanem a játékkonzolok kezeléséhez is nagyon értett.
Díaz annak idején kritikák kereszttüzébe került, mert miközben Jota temetése zajlott, ő Kolumbiában szórakozott, de aztán később meglátogatta Jota és testvére, a szintén a balesetben elhunyt André Silva sírját, és részt vett Gondomarban a hetedik napi misén. És a Liverpooltól való távozásakor is bizonyította, hogy sosem feledi a csapattársát. A közösségi oldalain közzétett búcsúüzenetében egy bekezdést neki szentelt:
„Megismétlem, amit már korábban is mondtam: mindenkit a szívemben hordozok, de egyvalakit különösképpen. Soha nem fogom elfelejteni Diogót. Soha nem fogjuk elfelejteni.”
A Wolverhampton hatalmas élőképpel készült
Ez a hétvége a Jota előtti tisztelgés jegyében telt Angliában is. Pénteken megkezdődött a Premier League 2025/2026-os idénye, és a portugál támadó utolsó csapata, a Liverpool méltó módon megemlékezett a tragikus sorsú futballistáról, erről külön cikkben írtunk. Szombaton Jota korábbi klubja, a Wolverhampton ugyanígy tett, a Manchester Cityvel szemben 4-0-ra elvesztett bajnoki előtt hatalmas lelátói élőképen tűnt fel a gólját ünneplő játékos, amit Jota szülei és felesége, Rute Cardoso könnyek között figyelt.
A mérkőzés összefoglalója: