Még a szingapúri úszó-világbajnokság alatt robbant ki az amerikai úszóháború, amikor az Egyesült Államok két legendás úszója, Michael Phelps és Ryan Lochte közös posztban temették a vb-n alulteljesítő válogatottjukat. A két klasszis bejegyzése kissé morbidra sikeredett: az amerikai úszóválogatott sírkövét rajzolták meg. Minden idők legsikeresebb olimpikonja, Phelps most újabb posztban tisztázta, hogy véleménye lesújtó az amerikai úszószövetség vezetőiről. Ebben korábbi edzője, Bob Bowman – aki jelenleg olimpiai bajnokunk, Kós Hubert felkészítéséért felel – is támogatta.

Phelps a következő kijelentéseket tette:
„Bár volt némi negatív visszhangja a múltkori bejegyzésemnek, a legtöbb visszajelzés megegyezik az én véleményemmel. Örülök, hogy ezzel szélesebb körű párbeszéd indult arról, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a USA Swimmingnek. Először is szeretném világossá tenni, hogy a legnagyobb tisztelettel vagyok az amerikai úszók iránt, akik részt vettek a világbajnokságon. Kritika semmiképpen sem érheti őket, tudom, milyen keményen dolgoznak, és mekkora megtiszteltetés számukra, hogy képviselhetik az amerikai válogatottat. A kritikám a rendszerre, annak vezetésére és annak kudarcaira irányul.”
Kós Hubert edzője is támogatja Phelps úszóháborúját
A világ valaha volt legjobb úszója szerint a 2016-os riói olimpiát követő visszavonulása óta eltelt kilenc évben óriási káosz lett az amerikai szövetség vezetésében.
„2016-ban a megszerezhető érmek 57 százalékát megnyertük. Ehhez képest nyolc évvel később ez a szám 44 százalékra csökkent, ami a legalacsonyabb az 1988-as olimpia óta” – húzta alá Phelps, aki azt is sérelmezi, hogy nem kíváncsiak a véleményére a szövetségben, noha korábban már jelezte a problémákat.
Szerinte komoly vezetői problémák vannak, és már nem hallgathat tovább.
A pénz is szerepet játszik, de a rossz ellenőrzési rendszer és a gyenge vezetés az alapvető ok. A pályafutásom során túl sok csapattársamat láttam küszködni azzal, hogy szükséges támogatás nélkül versenyeznek, miközben láttam azt is, hogy a sportág küzd azért, hogy visszatérjen a világjárvány előtti szintre.
Phelps hangsúlyozta, szeretne részt venni a problémák megoldásában. Nyílt levelét korábbi edzője, Bob Bowman is megosztotta a saját oldalán, ami Kós Hubert edzője részéről egyértelműen a támogatás és az egyetértés jele.