Százmilliós kárt okoznak a kábeltolvajok

Erdősi Csaba
2004. 04. 30. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Elektromos Műveknek (Elmű) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt.-nek 510 millió forintos kárt okoztak az elmúlt három évben a kábeltolvajok. A két társaság szorosan együttműködik a rendőrséggel a lopások megelőzésében és felderítésében. A Pest megyei rendőrök nemrégiben rekordgyorsasággal fogtak el egy kábeltolvajbandát.
Tovább erősíti kapcsolatát az Elmű és a rendőrség. Az együttműködés célja az, hogy hatékonyabban lépjenek fel az áramszolgáltatók berendezéseire utazó bűnözők ellen. Boross Norbert, az Elmű kommunikációs igazgatója a társaság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) ez eddigi eredményeket értékelő közös sajtótájékoztatóján elmondta: a társaságot tavaly mintegy 200 millió forint kár érte vezetéklopás miatt. A kárösszeg az egyre értékesebb berendezések miatt növekedett ugyan, az esetek száma viszont csökkent.
A tolvajok profi módon felszerelkezve vágják át a fémátvevő telepeken keresett, alumíniumból, illetve rézből készült huzalokat, de lecsapolják a transzformátorok hűtésére használt olajat is – az elmúlt három évben 8 ezer liter olajat loptak el; ez a mennyiség 300 családi ház egynapi fűtésére elegendő mennyiség. Az áramszolgáltatók ez ellen nemcsak a rendőrök segítségével, de száraztranszformátorok üzembe helyezésével, az olajat fűtésre alkalmatlanná tevő adalék hozzáadásával és mozgásérzékelőkkel is küzdenek.
A vezeték- és az olajlopás közös jellemzője, hogy a tolvaj haszna elenyésző ahhoz a kárhoz képest, ami az áramszolgáltatót éri. Előfordulhat, hogy 50 ezer forint értékű vezeték levágása után az Elműnek egymillió forintjába kerül az áramszolgáltatás helyreállítása, mert nemcsak a hiányzó vezetéket kell pótolniuk, de sok esetben újra fel kell állítaniuk a kidőlt villanyoszlopokat is. A kár pontos nagysága mindazonáltal csak becsülhető, hiszen az áramkimaradások, a környezetszennyezés hatása felbecsülhetetlen, nem is beszélve az emberélet veszélyeztetéséről.
A kábellopással szervezett bandák foglalkoznak, profizmusukra jellemző, hogy olykor emelődaruval felszerelt teherautóval érkeznek a helyszínre, és szigetelt erővágókkal képesek levágni a 20 kilovoltos, középfeszültségű vezetékeket is. Bennfentes kapcsolataiknak köszönhetően otthonosan mozognak a hálózaton, kikapcsolják a berendezéseket. Az elmúlt három évben ellopott kábelek hossza 240 kilométert tesz ki – ennyi vezeték Budapesttől Szerencsig érne.
Az Elmű, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. és a PMRFK 2002 márciusában kötött szoros együttműködési megállapodást a lopások megakadályozására, illetve a bűncselekmények hatékonyabb felderítésére. Szabó Jenő ezredes, a PMRFK kommunikációs igazgatója az azóta eltelt időszakot értékelve elmondta: illetékességi területükön 20-30 százalékkal csökkent az ilyen típusú bűncselekmények száma. Az ÉMÁSZ-t 2002-ben még 150, tavaly már csak 27 millió forintnyi kár érte. A fokozott figyelem eredményeképp sikerült felgöngyölíteniük egy szervezett csoportot, mely az elmúlt két évben több alkalommal nagy mennyiségű vezetéket lopott el.
A nyomozás áprilisban, Tápiószelén indult, ahol 12 oszlopköznyi huzalt vágtak le. Hamar megtalálták a gyanúsítottakat, akikről kiderült, hogy valószínűleg az ő rovásukra írható másik öt bűncselekmény is. Az ellopott vezetékek egy gödöllői fémhulladék-kereskedőhöz kerültek, aki ellen szintén eljárás indult.
Szabó Jenő az eset ismertetése kapcsán kihangsúlyozta: a kábellopással szervezett bandák foglalkoznak. A bűnözői láncot, melynek végén a megrendelők állnak, az együttműködésnek köszönhetően hatékonyabban tudják felgöngyölíteni. A közös munkát a gyorsabb információáramlás és a szorosabb személyes kapcsolatok jellemzik. Az ezredes az áramszolgáltatók és a rendőrség együttműködése mellett kiemelte a jogalkotók felelősségét: véleménye szerint a nagyobb szigor, a jogszabályok megváltoztatása hozzájárulna az ilyen típusú bűncselekmények visszaszorításához. Ismertetése szerint a kár nagyságától és a bűnöző előéletétől függően a kábeltolvajok 1-2 év letöltendő szabadságvesztésre számíthatnak.
Ignácz István dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány beszámolója szerint a két társaság és a hatóság a jövőben még határozottabban fog fellépni a kábeltolvajok ellen, de az együttműködésbe bevonják az adóhivatalt, a vám- és pénzügyőrséget, az ügyészséget, illetve a jogalkotókat is.
A sikeres együttműködésért az Elmű nyolc rendőrnek adott át elismerést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.