Tegnap szólt utoljára az iskolacsengő a ceglédi Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola végzős szakmunkástanulóinak: idén kilenc szakmában csaknem kétszázötven fiatal „szabadul fel” – s kezdi pályáját, immár az Európai Unió polgáraként, elvileg ugyanolyan esélyekkel, mint a régi tagországok fiatal szakmunkásai. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, hogy az iskolapadokból kikerülő fiatalok felkészültek-e az új lehetőségekre és kihívásokra, az idő majd megmutatja. Egyelőre a hetvenes évek stílusát idéző iskolaépületben a helyszűke miatt két műszakos tanítási rendben oktatják a diákokat, s egy darabig ez még így is marad. De folyik már az építkezés: az iskola a Széchenyi-tervnek köszönhetően bővítésbe kezdett, a munkában természetesen részt vesznek a diákok is.
Csőke Ferenc, aki több mint harminc éve oktatja a felnövekvő generációkat az ács- és asztalosszakma fortélyaira, bizakodó. Vallja: az ő „fiai” szaktudás tekintetében a világon mindenütt megállják a helyüket, most is nyugodt szívvel ereszti szárnyra végzős osztályát. Tanítványai közül nem egy akad, aki nyaranta már eddig is Németországban vagy más európai országban dolgozott, és hogy mennyire meg voltak elégedve munkájukkal, jelzi: rendszerint visszahívják őket. Az uniós csatlakozás ebben a tekintetben csak anynyi változást hoz, hogy talán méltányosabb körülmények között tudnak munkát vállalni odakint – bár tény, a munkaerő szabad áramlásának egyelőre vannak korlátai.
Mint mondja, a magyar szakmunkásnak mindig is nagy volt a becsülete, köszönhetően a magas színvonalú oktatási rendszernek. A magyarok híresek kreativitásukról, s hogy most végre visszaállítják a hároméves szakmai képzési rendet, elhárult a veszélye a lecsúszásnak. Ugyanis a legfontosabb a begyakorlás, s ahhoz idő kell, de a közismereti tárgyak is legalább olyan fontosak, mint a szakmaiak, azokat sem szabad elhanyagolni. A magyar szakmunkás európai versenyképességének megőrzése érdekében viszont létkérdés, hogy jóval nagyobb energiát fordítsanak a diákok idegen nyelvi képzésére és persze az informatikára: szerencsére a következő évfolyamok már itt, az iskolában megismerkedhetnek a számítógéppel.
– A mostani végzőseinknek a szakma szeretetét át tudtuk adni, de az informatikával maguknak kellett megbirkózni, és a nyelvtanulásban is vannak hiányosságok – mondja némi iróniával Csőke Ferenc.
Az egyik végzős asztalos, Csököly Endre, aki az országos szakmai versenyen is jó eredményt ért el, otthon van az informatikában, de nem a suliban, hanem szabad idejében tanulta ki a számítógépet. Ma már jól elboldogul a különféle rajzoló- programokkal is, amik szükségesek a munkájához. Mint mondja, ő nem fűz különösebben nagy reményeket az unióba való belépésünkhöz, eddig több rosszat hallott róla, mint jót. Egyelőre nem is érzékel az egészből semmit. De ha levizsgázik, itthon már megvan a munkahelye, úgyhogy bizakodóan néz a jövőbe. Vidáman ballag, mert úgyis vissza fog jönni: az érettségit mindenképpen szeretné letenni. Tele van tervekkel. Ha adódik lehetőség, rokonai segítségével maga is megpróbálkozik majd a külföldi munkavállalással, hogy tapasztalatokat szerezzen, miként dolgoznak máshol.
– Ahogy lesz, úgy lesz. De az biztos, hogy a magyar szakmunkást elismerik odakint is – állítja meggyőződéssel. S hogy itthon mennyire becsülik meg a szakmunkás fiatalokat? Nevetve mondja: társaságban vagy a lányoknak nem nagyon dicsekedett azzal, hogy a Bembe jár… Mert sokan lenézik az „iparisokat”…
A fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium végzős diákjainak biztosan nincsenek ilyen gondjai, hiszen az iskolát afféle „táltosképzőként” tartja nyilván a közvélemény. A Fazekasban az ország uniós tagsága, az arra való felkészülés elsősorban a tantárgyak súlyozását változtatta meg – mondta el Szabó Szabolcs tanár úr, akinek végzős, biológia–természettudomány tagozatos osztályában a 33 diáknak 46 nyelvvizsgája van – ebből hét felsőfokú, a többi pedig középfokú. Ez azt jelenti, mindenkire 1,44 nyelvvizsga jut. Szavaiból kiderült: a nyelvtanulás az iskolában ezelőtt sem volt mellékes, de most még inkább főszerepet kapott. Emellett gondot fordítottak a tanulók informatikai képzésére is, osztályának hatvan százaléka tette le szabad idejében, de az iskola falai között az európai szabványoknak megfelelő, úgynevezett ECDL számítógépes vizsgát. Az iskola végzősei közül – a statisztikai adatok szerint – szinte mindenki felvételt nyer a felsőoktatásba, de ha valakinek mégsem sikerül továbbtanulnia, a nyelvi és a számítógépes ismeretek garantálják, hogy a következő évet ne céltalanul kallódva kelljen eltöltenie, bizonnyal el tud helyezkedni – mutatott rá. Szabó Szabolcs tapasztalatai szerint országunk csatlakozásának hatására a továbbtanulás tekintetében visszaszorultak azok a klaszszikus egyetemek és szakok, amelyek korábban alapvetően meghatározták a magyar szellemet és kreativitást. A fiatalok „tisztelik ugyan a történelmet és meghajolnak a nagyok előtt”, de inkább a szerteágazóbb szakokat választják, amelyek széles körű gazdasági és társadalomismereti tudást adnak, mint például a gazdasági informatika, de előtérbe kerültek az európai integrációval kapcsolatos szakok is. Az ő diákjai közül senki sem felvételizett külföldi egyetemre, mert úgy látják: a magyar oktatás többet nyújt, mint a külföldi. Egyik osztálytársuk például két amerikai középiskolai év után jött a Fazekasba, és egyértelmű volt: itt jóval „erősebb” a képzés. Magyar diplomát szeretnének, külföldi tanulmányokkal kiegészítve – summázza Szabó Szabolcs tanár úr, hozzátéve azt is: nemhogy könnyű szívvel engedi el diákjait, de „kihessegeti őket”, s biztos benne, az ötéves érettségi találkozón csak sikertörténeteket fog hallani.
Szabó tanár úr egyik diákja, Kővári Anett úgy látja: az unió a lehetőségek kibővülését hozza. Jogi pályára készül, mindenképpen szeretne külföldön is dolgozni, szakmai tapasztalatokat gyűjteni, nyelvet tanulni, és erre most már jóval könnyebben lesz módja – véli.
Osztálytársa, Hummel Dávid fizikusnak készül. Mint mondja, a kutatómunkához számos lehetőséget kínál uniós csatlakozásunk, amivel reményei szerint élni is fog. A magyar oktatás színvonala mindkettejük szerint kimagasló, tehát a külföldi tanulással nincs gond. „Csak legyen, aki visszajön” – mondja Hummel Dávid, akinek hangjából érezni, ő még itt képzeli el jövőjét.
– Nagyon fontos az is – mondja Anett –, hogy elismerjék, megbecsüljék a teljesítményünket, mert ez külföldön még egyáltalán nem általános. Remélem, ez idővel változni fog. Azt szeretném, hogy minden nép megőrizhesse egyéniségét, hogy a magyarok is büszkék lehessenek arra, hogy magyarok, attól függetlenül, hogy az unióhoz csatlakoztak.
Hummel Dávid, aki pécsi illetőségű, két erdélyi diáktársával osztozik a kollégiumi szobán. Mint mondja, számukra egészen mást jelent a csatlakozás: ami nekünk nyitás, nekik bizonyos szempontból zárás. Érthető, hogy egy kicsit pesszimisták. A Felvidékkel viszont megnyílnak a kapcsolatok. Nagy kérdés, hogyan halad tovább a bővítés… – mondja végszóként. Ahogy elnézem őket, az jut eszembe: a nyugati bulvársajtónak egyben igaza van: tényleg van miért tartani a magyaroktól. Ezek a gyerekek – Budapesten és Cegléden – tehetségesek, magabiztosak.
Tizennyolc éves korában sok fontos dolgot megél az ember. A ballagását is átéli.
Itt és most.
Fehér ing és fehér liliom. Az első nagy lépés megtétele előtt.
De ki ballag itt felvirágozva? Kicsoda is a tizennyolc éves?
Ki ismeri őt, őt, aki érzi, hogy előtte szakad, tátong, emelkedik, sötétedik?
Hiszen hol tart a tizennyolc éves? Még az elején tart.
Mire emlékszik a tizennyolc éves? Még mindenre emlékezik.
Mennyit tanult a tizennyolc éves? Még keveset.
És mennyit tud? Lehet, már éppen eleget.
Hogy dönt a tizennyolc éves? Dönthet hirtelen, megfontoltan, szenvedélyesen, félve, dönthet szabadon, dönthet egyedül, felelősségteljesen.
Jól dönt a tizennyolc éves? Mondjátok, higgyétek, akarjátok, hogy jól döntsön! Fehér inge, fehér tenyere, álmok törékeny csokra a karján. Az első nagy lépés megtétele előtt.
Most sír. Honnan a könnyek? Az emlékezés könnyei. Az ettől az állapottól, helytől, közösségtől kapott pillanatok elsiratása.
És a bennük lüktető kérdés: Mely atomok tengelyében, a levegő mely rétegében, mondjátok meg milyen ízben, melyik képben, a fény melyik törésében lehet ezeket a perceket megtalálni töretlenül, teljességükben? Megtalálni, átélni újra, érezni minden szépségüket, pátoszukat, boldognak lenni bennük megint.
Az elmúlás könnyei. Most először ütközött bele igazán az idő szorító és könyörtelen testetlenségébe.
Most vár, remél. A jövőjére gondol. Szeretne mindent telerajzolni, körbefutni és újrafesteni. Szeretne folyókon fölúszni, ismeretlen tarka bogarakat felfedezni és a gyomban a legszínesebb virágokat megtalálni.
Fehér inge, fehér szíve, a teljesség felé fordul tekintete. Mondjátok, higgyétek, akarjátok, hogy az útjára most ráforduljon.
A mi tizennyolc évesünk.
Nyiri Zsuzsanna végzős diák ballagási beszéde
