Bűnös Bonchida

k ö n y v e s h á z

Volt egy korszaka a romániai magyar könyvkiadásnak – paradox módon a sötétedő kultúrdiktatúra alatt –, amikor tucatszámra láttak napvilágot a legigényesebb színvonalú művelődéstörténeti és néprajzi munkák. Az 1970-es évek elejétől a nyolcvanas évtized derekáig vadásztunk a kitűnő erdélyi tudósok – ifjabb Kós Károly, B. Nagy Margit, Szentimrei Judit, Dávid László, Dávid Gyula, Mikó Imre, Tarisznyás Márton és mások – hézagpótló monográfiáira, hiszen abban az időben a bukaresti Kriterion Kiadó egymaga megszégyenítette a hasonló tárgyakban igencsak szegényes magyarországi kínálatot. Azután teljesen beborult az ég Románia felett, véget ért e műfaj furcsa virágkora, s legfeljebb a mai antikváriumi árak láttán nyugodhatunk meg: jó áruba fektettük a pénzünket.
A demokrácia romániai válfaja sem tett jót az igényes könyvkiadásnak. Csak az utóbbi években kerülnek kezünkbe végre valóban igényes, megbízható szakmunkák Erdély műemlékeiről, néprajzáról. Ezek közé tartozik Kovács András közelmúltban megjelent tanulmánykötete a történelmi országrész késő reneszánsz építészetéről. A színes fotókkal, metszetekkel és alaprajzokkal gazdagon illusztrált, príma nyomdatechnikával készült könyv teljes képet nyújt a Buda eleste (1541) és 1720 közötti közel két évszázadot átölelő erdélyi városépítészetről, a reneszánsz várak, templomerődök, udvarházak, fejedelmi paloták és kastélyok, főúri és nemesi kúriák, valamint az egyházi műemlékek lenyűgöző – sokak számára szinte ismeretlen – világáról. Közhely, de kénytelenek vagyunk megismételni egyik-másik festői, tornyos-tornácos-árkádos-szakállszárítós várkastély – Gyergyószárhegy, Fogaras, Aranyosmeggyes, Küküllővár, Keresd, Bethlenszentmiklós – láttán, hogy ilyen egyéni zamatú, ódon varázsú építmények csakis a székelyek mesevilágában létezhetnek. Más emlékek láttán viszont, személyes élményeinkkel is megtetézve, az Európában alighanem példátlan pusztulás képe döbbent meg újra: Alvinc, Egeres, Szentbenedek vagy Bonchida fejedelmi várkastélyainak legfőbb „bűne” talán éppen az irigylésre méltóan fényes, régi múltjuk volt.
Kovács András a reneszánsz egyházi építőművészetet a legismertebb kiegészítő válfajainak – kőfaragásnak, festő-asztalosságnak, faszobrászatnak – bámulatosan magas színvonalú remekeivel is szemlélteti. A szerző alapos jegyzetanyaggal és irodalomjegyzékkel egészítette ki munkáját, azonban egy – idegen forrásból táplálkozó és már visszatérő – aggályát érdemesnek tartom eloszlatni: a gótikus eredetű kézdiszentléleki katolikus templomerőd 1980-as években végzett renoválásakor nem pusztultak el középkori falképek, mert nem is voltak, ellentétben a falu fölötti, román kori eredetű Perkő-kápolnával, ahol viszont most is épségben látható Szent István és Szent László királyunk freskója.
(Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben, 1541–1720. Teleki László Alapítvány – Polis Könyvkiadó, Budapest–Kolozsvár. Ármegjelölés nélkül)