Céldátum

Üdvözlendő a kormánynak azon törekvése, hogy igyekszik kiszámíthatóvá tenni a gazdaságot. Elemzők, kutatók mondják, hogy nem is annyira a gazdasági mutatók vonzzák a befektetőket, legyenek rosszak, vagy jók, hanem a kormány kiszámíthatósága. Kiszámíthatóság vonatkozásában nélkülözhetetlenek a komoly váltások céldátumai, így az is nagyon fontos mozzanat, hogy a kormány közölte, hazánk mikor óhajt csatlakozni az eurózónához.

Magyarország e vonatkozásban kétszer megbízhatóbb, mint a többi csatlakozott ország, hiszen a Medgyessy-kormány már a második végleges céldátumot jelölte meg, s nincs kizárva, hogy az európai parlamenti választások közeledtével még megjelöl húsz másik céldátumot is, hiszen a céldátumok kijelölése igazán nem kerül nagy energiába. Mi több: egy-egy jövőbeli céldátum kijelölése üdvös is a tekintetben, hogy eltereli a figyelmet a napi gondokról, a gyárbezárásokról, a büdzsé hiányáról, s végső soron a gazdasági kormányzat tehetetlenségéről.
Az újabb céldátum kijelölése a látszat ellenére nem siker, hanem totális kudarc. S mint ilyen, Draskovics Tibor pénzügyminiszter bukott ember: ténykedése óta ugyanis a megszorító intézkedések dacára romlik az ország gazdasági állapota. A hiány, az állami túlköltekezés állandósult, a gondok orvoslására a magyar kormány nem talált gyógyírt, szemben Lengyelországgal és Szlovákiával, ahol az ottani kormányok látványos sikereket értek el a gazdaság egyensúlyi helyzetének megteremtésében. Nem mi mondjuk, hanem Dwyfor Evans, a Bank of America stratégája: nem elsősorban a magyar gazdaság adatai aggasztók, hanem az, hogy az első negyedév egészében a költségvetési mérleg fokozatosan romlott a tavalyi első negyedévhez képest. Ehhez a véleményhez társul a vezető brit pénzügyi szaklap, a Financial Times álláspontja is, amely szerint az euró magyarországi bevezetését azért kell későbbre halasztani, mert az előre jelzettnél magasabb az államháztartás hiánya és a pénzromlás üteme.
Mi lehet mindennek az oka? Az elmúlt másfél évben drámai mértékben, nem mellékesen, az EU által maximalizált plafon közvetlen közelébe emelkedett az államadósság mértéke, háromszázmilliárdos megszorító intézkedéscsomagot foganatosított a kormány, s mégis: stabilan magasabb a költségvetési szféra kiadása, mint a bevételek összege. A pénzügyminiszter az adóhivatalra és a pénzügyőrségre mutogat azzal a felszólítással, hogy minden adóforintot be kell hajtaniuk az adóalanyokon, mintha e két hatóságon múlna az államháztartás helyzete. Nagy kár, hogy Király László György APEH-elnök és Nagy János, a VPOP országos parancsnoka nem tud visszamutogatni a pénzügyminiszternek, hogy hol, melyik minisztertársa csapolja a költségvetést a közvetlen ismerősök, ne adj’ isten, családtagok tulajdonában lévő cégeknek juttatott busás, a piaci értéket többszörösen meghaladó állami megbízásokkal. Merthogy, amit a nemzetközi szaklapok és elemzők eufemizáltan megfogalmaznak, az nem más, mint a hatalmi nómenklatúra féktelen pénzéhsége, az a törekvése, hogy ismételten hatalomba kerülvén minden eszközt megragadjanak arra, hogy súlyos summákat sajtoljanak ki nyakló nélkül a költségvetésből.
Amíg ez így megy, nem csökken az államháztartás hiánya. S amíg nem csökken az államháztartás hiánya, reményünk sem lesz teljesíteni az unió konvergenciakritériumait. Ami nélkül pedig az eurózónához sem csatlakozhatunk. Legfeljebb céldátumokat jelölünk meg újra és újra.