A nemzeti demokrácia olyan eszme és politikai program, amely magában hordozta a sikeres Magyarország lehetőségét. Olyan program, amely hirdette, hogy a demokrácia és a nemzeti eszme csak együtt szolgálhatja a magyarság érdekeit. Amint valamelyik alkotóelem sérül – vagy az egyiket a másik ellen játsszák ki –, veszélybe kerül a demokrácia mint politikai rendszer is. Evidencia, de vajon hányszor érvényesült így együtt a két alapelv, s érvényesül-e ma?
A demokratikus meggyőződés a nemzeti gondolat nélkül puszta liberalizmussá válik, ami a magyarság létét és érdekeit veszélyezteti. A puszta liberalizmus kiszolgáltatja a számarányában és gazdasági erőforrás tekintetében gyenge magyarságot a külső – birodalmi, állami vagy nemzetközi – törekvéseknek. Ideértve a politikai, katonai, gazdasági, kulturális törekvéseket egyaránt.
Trianon után a világosan látó magyar liberálisok is felismerték, hogy háború előtti nézeteiken és politikájukon változtatni kell. Ezért hirdette meg Vázsonyi Vilmos, a Nemzeti Demokrata Párt vezetője az első világháború után a nemzeti demokrácia programját: „A nemzeti demokrácia a jogegyenlőség, a közszabadság politikája, tehát egyúttal az igazi magyar politika s az igazi keresztény politika is…” – mondta 1922-ben. A nemzeti célok szempontjából „a nemzeti demokráciának igaz politikája nem lehet más, mint a kultúrával, alkotó munkával, nem pedig frázisokkal dolgozó igazi magyar irredenta politika, amely lelkiekben, kultúrával, gazdasági összeköttetésekkel hódítja nekünk vissza elszakított testvéreinket” – vélte Vázsonyi Vilmos.
Ugyanakkor a nemzeti eszme uralma demokrácia nélkül szintén végveszélybe sodorhatja a magyarságot, mert nemhogy erősítené, hanem éppenséggel gyengíti, a szólamok, szavak szintjére süllyeszti a nemzeti együvé tartozást. Nemzeti szolidaritás csak szabadság révén teljesedhet ki, ha a polgárok nem érzik magukénak az állam intézményeit, a nemzeti célok iránt is kevéssé lesznek fogékonyak. A magyarságnak ráadásul különleges nemzeti céljai is keletkeztek 1920 után: nemzeti együvé tartozását a határokon át is biztosítani.
Szabadságot befelé, függetlenséget kifelé
A nemzeti demokrácia egyben polgári demokrácia, olyan értelemben, ahogy Moór Gyula jogászprofesszor fogalmazott: „Polgár az, aki a kollektivizmussal szemben a magántulajdon intézményéhez és a polgári szabadságjogokhoz ragaszkodik.” A nemzeti demokrácia egyben magyar demokrácia, amely táborába szólítja mindazokat a Magyarországon élő nem magyarokat is, akik képesek azonosulni a legfőbb nemzeti célokkal. Cserébe biztosítja a legteljesebb nemzetiségi toleranciát.
E törekvések olyan erővel jelentek meg Trianon után, hogy Vázsonyi Vilmos mellett a nemzeti demokrácia programját hirdette meg egyik legfőbb ellenfele, Bethlen István is! „Mi a magunk részéről mindenkit szívesen látunk, aki egyforma világnézetű alapon áll velünk, mert mi az erkölcsi világrend ideáljai által irányított nemzeti demokráciát akarunk megteremteni” – mondta 1922-ben. „Nemzeti demokráciát akarunk azért, mert a nemzetköziből nem kérünk, és államunkat, országunkat, kultúránkat, gazdaságunkat nemzeti alapon akarjuk kiépíteni” – folytatta. E nemzeti alapok – vélte Bethlen – biztosítják a garanciáját, de legalábbis a lehetőségét, hogy a magyarság képes lesz megmaradni és fejlődni a trianoni körülmények közepette is.
A baj csak az volt, hogy maga Bethlen állt azoknak a törekvéseknek az élére, amelyek korlátozták e program demokratikus elemeit. A körülmények és feladatok – trianoni keretek között életképes államot megszervezni – késztették erre. S ha már megtette, és visszatért a konzervatív – elitista – felfogáshoz, itt nem zárhatjuk ki az önös érdekeket sem. A nyílt szavazás visszaállítása s számos más eleme a bethleni rendszernek e nagy cél oltárán áldozta fel a nemzeti demokrácia programját. A politikai stabilitás, amely nagyban hozzájárult a történelmi feladat teljesítéséhez, elegendő volt a szélsőségek féken tartásához, a működőképes, sőt fejlődőképes állam megteremtéséhez, de nem volt elegendő ahhoz, hogy megóvja Magyarországot az újabb, a korábbinál is pusztítóbb bukástól.
A következetes nemzeti demokraták a harmincas évek közepétől egyre nehezebb körülmények közepette küzdöttek eszméikért. A legtöbben – Vásáry István, Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán, B. Szabó István stb. – az 1930-ban alakult Független Kisgazdapártban kerestek „menedéket” és érvényesülést.
A párt alapító nyilatkozata, a békési program kinyilvánította, hogy a kisgazdapárt küzdeni fog „a dolgozó népmilliók helyzetének javításáért s a nemzeti demokrácia alapján felépülő boldogabb életlehetőségeket nyújtó, nemzetközi viszonylatban is kellő súllyal bíró Nagy-Magyarországért”.
A nemzeti demokrácia a második világháború után a Független Kisgazdapárt programjának egyik pilléreként újra jelentős tényezővé vált a magyar politikai életben. Az alapelvekben egyetértett a párt vezetőinek és tagjainak nagy többsége. Tildy Zoltán éppúgy a magyar és tiszta demokrácia megteremtését nevezte meg alaptörekvésének, mint tette ezt Sulyok Dezső vagy Pfeiffer Zoltán. „Tiszta demokráciát akarunk. Demokráciát akarunk, mégpedig magyart…” – mondta Tildy a párt augusztusi nagyválasztmányán. Márpedig a „tiszta demokrácia” a nemzeti demokrácia egyik alapelve volt. A kisgazdapárt 1945-ös nagy választási győzelmében e programnak meghatározó szerepe volt.
Pfeiffer Zoltán így foglalta össze a párt törekvéseit: „A Független Kisgazdapárt nemzeti demokráciát akar, és arról nem térünk le sem világnézeti alapon, sem bármilyen divatos ideológiáért. Vannak politikai kilengések, és vannak, akik nem akarják tudomásul venni a tényeket. Ezeknek bele kell nyugodni abba a demokráciába, amit a magyar nép választott magának, mert ez a nemzeti demokrácia, amit a Független Kisgazdapárt 16 éve hirdet. Szabadságot befelé, függetlenséget kifelé.”
Csakhogy miként 1922-ben Bethlen Istvánt, 1945-ben Tildy Zoltánt és a párt vezérkarát a körülmények megint eltérítették a nemzeti demokrácia programjától. Az eltérítő tényező a szovjet megszállás volt. Mert hiszen a kommunista párt és a szovjet megszállók számára sem a demokrácia, sem a magyar nemzeti célok nem voltak elfogadhatóak.
A kisgazdapárt taktikailag feladta a nemzeti demokráciát, és ezzel az alapító békési programját is. B. Szabó István, a párt alapító tagja 1947-ben helyesen fogalmazott: „Azt kellett megállapítanom, hogy a kisgazdapárt teljesen letért a békési program vonaláról…” S ez nemcsak a párt, de a magyar demokráciakísérlet bukásához is elvezetett.
A nemzeti demokrácia programját 1946-ban a Sulyok Dezső vezette Magyar Szabadságpárt, 1947-ben a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt vitte tovább. Ezeket a pártokat 1947-ben brutálisan likvidálták. Velük múlt ki az a gyönyörű hit és illúzió is, hogy Magyarországon demokrácia jöhet létre a második világháború után.
De a nemzeti demokrácia programja tovább élt a „fordulat éve” után is. Ugyan egészen más körülmények közepette, de 1956 forradalmában újra elemi erővel tört fel. Olyannyira, hogy ez az eszme határozta meg a forradalom jellegét is! A függetlenségben megtestesülő nemzeti célok és a demokráciába álmodott szabadság csodálatos egysége. Ezt ismerte el a kormány is, maga Nagy Imre is, amikor „nemzeti demokrata mozgalomnak” nevezte mindazt, ami 1956 októberében történt. A forradalom célja a nemzeti függetlenség és a demokrácia megteremtése volt.
Soha olyan világosan nem látták, mint a forradalmak idején, 1848–49-ben és 1956-ban, hogy e két dolog csak együtt érvényesülhet.
Elégtételként is tekinthető „véletlen”, hogy még Háy Gyula híres szavai arról, hogy legyen szabad „nem marxista módon gondolkodni” vagy „marxista módon gondolkodni”, a nemzeti demokratákhoz visznek vissza: „Mi egy szabadságot vindikálunk magunknak: legyen szabad ebben az országban mindenkinek kommunistának lenni, de legyen szabad éppúgy nem kommunistának lenni” – mondta Sulyok Dezső 1946-ban.
A program
A nemzeti demokrácia alapjai a tiszta demokrácia, a nemzeti eszme és a szociális gondolat. Ezekhez társul a keresztény erkölcs közéletet és magánéletet is meghatározó szerepe. „Hiába akar valaki nemzeti demokráciát csinálni keresztény erkölcs nélkül – mondta Sulyok Dezső 1946-ban –, amit épít, az eleve pusztulásra van ítélve.”
A keresztény erkölcs értelmezhető a keresztény–európai–humanista tradíciók összességének vállalásaként konkrét vallásos tartalom nélkül is. Ugyanakkor a XX. századi nemzeti demokrata pártprogramokban rendre megjelenik a materializmus elvetése: „Hiszünk abban, hogy a szellem magasabb rendű, mint az anyag, és azért nem vagyunk materialisták, mert a világ általunk megismert alaptörvényei szerint lehetetlennek valljuk a materializmus végső győzelmét a szellem világa felett” – hirdette a szabadságpárt programja. A nemzeti demokrácia célja a nemzeti szolidaritás megteremtése, amely egyedüli eszköz arra, hogy a magyar nemzet a belső és külső kihívásoknak meg tudjon felelni.
A tiszta demokrácia tartalma: a demokratikus választójog és választási rendszer, a szabadságjogok teljességének érvényesülése, a politikai-társadalmi „kasztrendszer” megszüntetése, a társadalmi mobilitás csatornáinak intézményesítése, a modern parlamentarizmus csorbítatlan érvényesülése, a közélet színvonalának emelése.
E tekintetben Sulyok, bírálva Bethlen István korlátozó politikáját, leszögezte: „sohasem volt az a hiba, hogy a szabadság nálunk több volt. Legfeljebb az volt a hiba, hogy a szabadság, mely ennek a nemzetnek a rendelkezésére állott, kevés volt, tökéletlen volt…”
A nemzeti eszme a nemzet feladatainak számbavétele, a nemzet összességének, együvé tartozásának tudatosítása, azoknak az eszközöknek a megteremtése, amelyekkel a magyarság megmaradását és fejlődését a legjobban szolgálni lehet.
A nagy egységek kialakulása elkerülhetetlen – vélték a nemzeti demokraták, „azonban ezekben a nagy egységekben is mint nemzetek fogunk elhelyezkedni, és csak az a nép fog majd a nagy egységekben is bizalmat és megbecsülést kiérdemelni, amely a maga nemzeti gondolatát megbecsüli és nem veti meg” – fogalmazott Sulyok.
A szociális gondolat egyenrangú alappillére a nemzeti demokrácia programjának, hiszen a szociális feszültségek alapjaiban veszélyeztetik a demokráciát és a magyarság jövőjét is. Az „éhséglázadás” éppúgy veszélyt jelent, mint a voksvásárlás kifinomultabb eszköze. Elemi érdeke tehát a társadalomnak, hogy a szociális feszültségeket feloldja. Sulyok Dezső 1938-ban így fogalmazott: „Nálunk azonban nem néhány ezernek vagy néhány milliónak a jóléte függ ettől a kérdéstől, nálunk az függ ettől a kérdéstől, hogy kétszáz év múlva Európa térképén ott lesz-e még Magyarország vagy sem. Nálunk a szociális és gazdasági kérdés megoldása a nép fennmaradásának a problémájával egyenlő…”
E gondolatokhoz szorosan kapcsolódik a nevelés szerepének kitüntetett helye a nemzeti demokrácia programjában. Bethlen István is érezte ennek fontosságát: „A demokrácia nemcsak szabadság, hanem egyúttal népnevelés is. Aki azt hiszi, hogy a szabadságjogok törvényes deklarálásával demokráciát csinál, az nagyon tévedhet. Ehhez szükséges, hogy azok a néprétegek… kultúrában, erkölcsben, fegyelmezettségben, felelősségérzetben és áldozatkészségben kellő színvonalra emelkedjenek.”
Bethlen korlátozni igyekezett a „politikai műveltség híján lévőket”, s ezzel tért le a nemzeti demokrácia ösvényéről. Ugyanakkor elévülhetetlen érdemeket szerzett a nevelés, oktatás – tanyasi iskolától egyetemig ívelő – fejlesztésében. A nemzeti demokrácia szerint a nevelés is a nemzeti megmaradás kulcskérdése. „Nemzeti nevelésünk ma valósággal csődöt mondott. Nem a gyakorlati életre nevelünk és tanítunk… A nép egész tömegének kell intelligenciát és foglalkozásához való hozzáértést adni. Ez az igazi nemzeti nevelés” – mondta Sulyok 1937-ben.
Egyesült Európa
Gazdasági téren az egyéni kezdeményezés, a vállalkozói kedv és a munka hármas tényezőjének összehangolása a legfontosabb feladat. A nemzeti demokrácia amellett, hogy elvet mindenfajta kollektivizmust, azt is hirdeti, hogy le kell nyesni a kapitalizmus, a tőke „túlzásait”. Meg kell teremteni a magyar gazdasági élet szabadságát. Az ezt fenyegető két legveszélyesebb tényezőt korlátok közé kell szorítani. Ilyen a „túltengő nagykapitalizmus, amely ráfekszik a magyar gazdasági életre, és minden szabad mozgást és szabad érvényesülést lehetetlenné tesz”. És ilyen az állami protekcionizmus, amely nem kevéssé veszélyes. A nemzeti demokrácia már a XX. század első felében hirdette: „Meg kellene állapítani, hogy melyik az a tőke, amelyet meg kell rendszabályozni, és melyik az a tőke, amelyet elő kell mozdítani, hatékonnyá kell tenni.”
Külpolitikai tekintetben a nemzeti demokrácia sajátossága a semlegesség programja volt. A harmincas években főképp a harmadik birodalom, 1945 után pedig a Szovjetunió szándékait tisztán látva jutott el a semlegesség koncepciójáig, amelyet Sulyok a magyar parlamentben kétszer is előterjesztett. Így érvelt: „A magyarság, ha meg akar maradni a számára meghagyott kis földdarabon, sohasem vehet többé egyoldalú külpolitikai tájékozódást, és sohasem válhatik bármely hatalom vagy bármely csoport vazallusává vagy akarat nélküli bábjává.”
A fenyegető birodalmak felbomlásával a semlegesség gondolata sokat vesztett aktualitásából, nem úgy a Sulyok Dezső érveiben megfogalmazott elvek.
A nemzeti demokrácia meghirdette az európai integráció szükségességét. Sulyok 1946. július 26-án a parlamentben jelezte, hogy „fel kell vetnünk itt, a magyar nemzetgyűlésben az egységes és megbonthatatlan Európa gondolatát… Össze kell szedni az európai népeket, rá kell világítani arra, hogy egyek vagyunk, közös az érdekünk, nincs köztünk lényeges különbség, egymásra kell találnunk és a francia szellem vezetése alatt meg kell csinálnunk az egységes Európát.” A nemzeti demokraták úgy vélték, hogy az egyesült Európa éppenséggel nem veszélyezteti, hanem megóvja a nemzeti létet a sokkal veszélyesebb szovjet és amerikai törekvésektől.
A nemzeti demokratáknak meg kellett küzdeniük erőszakkal, csalással, meghunyászkodással, hatalomvággyal, a nyugati demokráciák közönyével s annyi más negatív hatással. Harcolniuk kellett a nemzetiszocialistákkal és a kommunistákkal. A történet szereplői közül Bethlen Istvánt a szovjetek hurcolták el, Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán emigrációba kényszerült. Soha nem térhettek haza. Tildy Zoltán nyolc év házi őrizettel, majd a forradalom után börtönnel fizetett. Százak és ezrek a vérükkel fizettek.
Hogy érdemes volt-e, és a nemzeti demokrácia történelemformáló erőből jövőformáló erővé válhat-e a XXI. században, még kérdéses. Épp- így a demokrácia sorsa is Magyarországon. „Talán hajnalodik, talán Budapest ég.”
origo.hu
Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak
