„Ez a Balcsi olyan uncsi”

A n y a n y e l v ü n k

Nagyon kedvelem Tímár Péter filmjeit, nyelvészként különösen azokat, amelyekben a filmnyelvi újítások mellett a verbális kifejezésmód is megújult. Mert Tímár Péter a legmélyebbről ismeri, érzi a magyar nyelvi kommunikáció sajátosságait, nyelv és társadalom, nyelv és személyiség összefüggéseit. Egyáltalán nem azt állítom, hogy az emberek a hétköznapokban úgy beszélnek, ahogy azt Tímár egyes filmjeiben tapasztaljuk, hanem azt, hogy olyan nyelvi törvényszerűségeket ábrázol az író-vágó-rendező, amelyekről még a nyelvészek sem tudnak mindent elmondani. Éppen ezért nagy élmény számomra e filmes és verbális nyelv ismételt befogadása – legutóbb éppen az Egészséges erotikát és a Zimmer Ferit láthattam újra.
Elsőre talán a jelzésszerű kommunikáció tűnik föl, és okoz visszatarthatatlan rekeszizommozgást:
„Falkay: Tess…
Agyi István: Jó napot… pesti egyetem, én Agyi István… Országos reprezentatív felmérés, tárgy: nők helyzete. Elsősorban szexológiai. Az utolsó ilyen jellegű, tíz éve… az akkor adatok ma már. Ezért felügyeleti szerv bízásából egyetemünk. A kutatást, az adatgyűjtést, a feldolgozást. … Adattények. …
Falkay: Emancipáció. Magam is sokat foglalkozom! Szocialista erkölcs, szocialista tudat az itt, cimbora. Tudatkutatás: zene fülemnek… De, van önöknek a megyétől, hogy úgy mondjam, hatóságilag?! … Miniszteri? Pazar! Toronyzene fülemnek ez a nemes program, ami leszen szegény ládagyárunkban… Feminális. Mentális. Dialektikus.
Agyi István: Promiszkutatás.”
Mi a csuda, honnan jön ez a beszédmód? Egyfajta tükre a „félszavakkal” való kommunikálásnak: a szereplők nem fejezik be a mondatot, jelzésszerűen utalnak a témához szorosan vagy lazán kapcsolódó mozzanatokra, pontatlanok, kapkodók, hebehurgyák, csak egy-egy lényegesnek hitt kulcsszót emelnek ki. Összegezve: érzelmileg, nem értelmileg kommunikálnak.
Elolvasva Tímár Péter két – könyv alakban is megjelent – forgatókönyvét, a következő nyelvi sajátosságokra figyeltem fel. Szereplői sajátos (a valóságban ilyen formában nem létező) rövidítéses formában szólalnak meg: „Tess”, „Jó nap”, „Jó regg”, „Elvt”, „elvtnők”, „Itten van gusztus huszadika”, „Jut eszem”. A rövidítés egyik lehetséges módja a szó- és szótagkihagyás: „Jó nap… én Agyi István…, uram, fél van, foglaljunk…”
A nyelvtudományban ismerjük az ejtéskönnyítés törvényszerűségét. Tímár filmjeiben így lesz henye artikulációban a ládagyárból ladagyár vagy éppen: tűzvédelmi videjó, j-s betoldódással. A köznyelvben aligha fordul elő, hogy valaki videjót mondjon videó helyett, de a jelenség éppenséggel ismert: kájefté vagy: olcsó jaz étel. A videónál maradva, Tímár szereplői a márkája nevét nem értik, ezért a gyakori eljárással megmagyarosítják: „nacionál panasz… kodik”.
Hogy a nyelvhasználat nem pusztán gazdaságosság, ökonómia kérdése, mutatja a jelzésszerűség mellett a sok – a tárgyszerűség felől tekintve haszontalan, de emberi mivoltunkat ismerve korántsem fölösleges – túlbeszélés. Ennek egyik lehetséges módja a szóburjánoztatás: „Feminális, mentális, dialektikus.” És a hivatalos nyelvből ismert tautologikus összetételek (adattény, mittágebéd) vagy éppen az igekötők elhagyása. A bonyolít, az iratkozik unalmas példa lenne, Tímár „irodalmi” magasságba emeli a nyelvi hibát: „hőköl”, „elnök már puhítva”, „magácska gúnyolja a védelmet és az előzést”. Ugyancsak a jogi-hivatali nyelv egyik sajátossága az igekötőhiány mellett a névelőtlenség (ügyfél kijelenti), Tímárnál ez is költőivé válik: „irodista némbert távolítsd”. Vagy a mai infantilis nyelvhasználat: „Ez a Balcsi olyan uncsi.”
És a többi nyelvi lelemény: promiszkutatás (a promiszkuitás és a kutatás összevonása), Kávézoltál már? (rossz képzés), miazmás (miegymás – egyéni szóalkotás), pingipongiznak (játékos továbbképzés).
A Zimmer Feriben pedig már a padlón fetrengünk, amikor megjelennek a banditák, akik – mert nem bízhatnak egymásban – „fordított” nyelvet használnak: „Mint tudjuk, nem a lóvé volt abban a csomagban, amit a pasas nem adott oda a gondnoknak”, „A párnákat nem kell feltépni” (és feltépik), „Le a kezekkel!” (persze fel a kezekkel).
Tímár Péter a mindennapok magyar nyelvéből teremt olyan emelkedett, kifejező és személyiség-, valamint korjellemző művészi nyelvet, amely az író-vágó-rendező zseniális képeitől, képmozgásaitól, montázsaitól függetlenül is görbe tükröt tart elénk, és mint irodalmi műalkotás is megállja a helyét.
Miért nincs Tímárnak kultusza?
Kérdem én, csak úgy mellesleg, érdeklődésileg, nyelvészileg és kontrollilag…