Kissé megtört emberek gyülekeztek két hete a grozniji televízió stúdiójában. Olyanok, akik az utóbbi évtizedben ugyancsak elszoktak e nagy nyilvánosságtól, hiszen két háborút harcoltak végig, majd immár negyedik éve bujkáltak a hegyekben. Mindannyian Maszhadov, Csecsenföld Moszkva által el nem ismert elnökének szűk környezetéhez tartoztak, s a közelmúltban jöttek ki az erdőből, hogy a Ramzan Kadirov által ígért garanciákban bízva letegyék a fegyvert.
Kadirov, Csecsenföld Moszkva támogatását élvező elnöke viszont a riport felvétele után nem sokkal merénylet áldozata lett: május 9-én, vasárnap vesztette életét, amikor bomba robbant a Groznijban tartott győzelem napi ünnepségen a helyi Dinamo-stadionban.
A két hete bemutatott stúdióbeszélgetésben a műsorvezető hősöknek nevezte a magukat megadó csecsen vezetőket, amiért „visszatértek a békés életbe”. Szemlesütve hallgatták a dicshimnuszt, hiszen nagyon jól tudták, hogy e lépés nem bátorság volt részükről, hanem inkább a realitások, az erő, a zsarolás előtti kényszerű meghajlás. Azzal is tisztában voltak, hogy Csecsenföldön korántsem mindenki tartja őket hősöknek. Sokak szemében árulók ők, ezért innen visszafelé már nem nagyon vezet út. Kényes helyzet ez anélkül is, hogy tudták volna: a büntetlenségüket, jövőjüket szinte egy személyben garantáló Ahmad Kadirov néhány nap múlva halott lesz.
Ezek után nem bíznak bennük a még a hegyekben harcoló szakadárok, de Kadirov körein kívül bizalmatlanul szemlélik e lépést – a rendezés „csecsenizációnak” nevezett forgatókönyvét – az irányítás helyiekre bízását eleve kétségekkel fogadó katonák is. Ők már azt sem nézték jó szemmel, hogy a Putyin által támogatott, az első háborúban még Moszkva ellen harcoló Kadirov és fia az itt tartózkodó föderálisoktól is nagyrészt független hatalmat épített ki maga körül, ráadásul a mintegy hatezer főt számláló, az eszközökben nem nagyon válogató magánhadseregükbe sorra vették fel a „megtért harcosokat”.
„Mindez csak színjáték!” – csóválják a fejüket, megjegyezve, hogy a munka zömét apja helyett végző Ramzan csak nyomásgyakorlással, a hozzátartozók lefogásával tudta jobb belátásra bírni a hegyekből lejövőket, akiknek a meggyőződése ettől nem változott meg. Az eredmény, a helyzet viszonylagos stabilizálódása, az ellenállás fokozatos megtörése ez idáig az egyik táborban sem túl népszerű Kadirovékat igazolta, az elnök halálával azonban újabb kételyek merülnek fel. A bizonytalanságot erősítik a Moszkvához lojális csecsenek oldalára átállt szeparatisták orosz sajtóban megjelent ravaszul kétértelmű nyilatkozatai is.
– Ön rosszul fogalmaz, mi nem adtuk meg magunkat. Ezt a harcmezőn teszik, amikor kitűzik a fehér zászlót. Mi csak letettük a fegyvert – teszi helyre a Kommerszant Vlaszty riporterét Rezvan Kucujev, az ismert harctéri parancsnok a csecsen biztonsági erőket irányító Ramzan Kadirov gudermeszi főhadiszállásán.
S hogy miért jöttek ki az erdőből? Maszhadov testőrségének egykori parancsnoka, az oroszul hirtelen elfelejtő Saa Turlajev például megmondja, azért adta fel magát, mert üszkösödni kezdett a lába, s alternatívaként lényegében csak a halál maradt. Kadirovék segítségével azonban lassan felépül, túl van az életveszélyen. Kucujev először illemtudóan Kadirov politikájának rá gyakorolt hatását ecseteli, ám igazán hitelesen csupán az hangzik, hogy az erdei élet ugyan nem törte meg, de amikor klánjának a zaklatásoktól megfélemlített tagjai kérlelték, elfogadta Ramzan ajánlatát. Hasonlóképpen mondja el döntésének előzményeit a legnagyobb fogás, Icskéria egykori védelmi minisztere, Magomed Hanbijev is, bár később a Strana.ru számára Ramzan Kadirov jelenlétében adott interjúban lényegében mindent letagad.
– Igen, a rokonaimat letartóztatták, mert bűnösök voltak. Érti, azért, mert a rokonaim voltak. Segítettek. Mikor éjszaka lelopóztam a szülőfalumba, adtak teát, megetettek. Így ha én bandita vagyok, akkor ők is. Aztán egy idő után összejöttek a mecsetben, és felküldték hozzám az unokaöcsémet, aki kérlelt, hogy adjam fel magam. Megértettem, hogy a rokonaimra, a falumbeliekre ezután nem számíthatok, a segítségük nélkül pedig nem lehet ma harcolni. Nélkülük elrejtőzni sem tudtam volna, hiszen négy évig nem lehet csak a hegyekben élni! Le-lejártam Benojéba. Csak otthon éreztem biztonságban magamat, ha elmegyek mondjuk Vegyenóba, végem, hiszen Baszajevék éppúgy gyűlölnek, mint az oroszok. Amikor lejöttem a hegyekből, a hozzátartozóimat is elengedték – érezteti a klánviszonyok fontosságát Hanbijev a Kommerszant Vlaszty újságírójával beszélgetve.
Az interjúk vissza-visszatérő eleme Hanbijevnél Baszajev ostorozása, amely rávilágít a szeparatisták sorain belül feszülő ellentétekre.
– Baszajevvel 1994-ben és 1998-ban is összevesztem. Mindig feszült volt a viszony közöttünk, mert azt tartottam, hogy amit ő csinál, az árt a csecseneknek. Ennek ellenére nem nevezném bűnözőnek őt és embereit, hiszen ha most gyűlöljük is egymást, azért vállvetve harcoltunk – szögezi le a katonai parancsnok.
Hanbijev szerint Baszajev éppúgy felelős a második háborúért, mint Oroszország. Hiába kérte ugyanis Maszhadov, hogy ne törjön be Dagesztánba. Mint mondja, Jelcinnel is találkozott volna az elnök, s ha Moszkva kéri, bármilyen áron félreállították volna Baszajevet. Icskéria egykori védelmi minisztere elítéli az emberrablásokat is, s azt sejteti, Baszajev tudatosan játszott Moszkva kezére. Mint emlékeztet, nekik soha nem volt annyi pénzük, mint Baszajevnek.
– Maszhadovnak nem volt szüksége a háborúra, elnök volt, s meg akart egyezni Moszkvával a közös védelmi, kül- és gazdaságpolitikáról. Baszajev azonban ordított, hogy Maszhadov oroszpárti. Akkor senki nem hitt neki, most pedig egy sorba állítják Baszajevvel – védi egykori főnökét a volt védelmi miniszter.
Hanbijev 1993 óta ismeri Maszhadovot, amikor az még Icskéria hadseregének vezérkari főnöke volt. Később a hegyekben egy fedezékben húzódtak meg. Úgy véli, nincs remény arra, hogy Maszhadov feladja magát. Erről ugyanis Ramzan Kadirov már nem dönthetett volna saját hatáskörében. Hanbijev ezzel a márciusban a Moszkva-barát vezetés és a szeparatista vezér között folyt tárgyalásokra utal, amelyek azzal zárultak le, hogy Moszkva elutasította Groznijnak a vezeklésért szabadságot biztosító forgatókönyvét. S ha már nem került a hálóba Maszhadov, jött helyette a védelmi minisztere, s vele 26, majd 30 harcos. S hogy miért éppen ő?
– Kadirovék szeretnek engem. Mindannyian benojeiek vagyunk, a feleségem pedig rokonuk – avat be a helyi titkokba Hanbijev, s érezve az általános értetlenkedést, mosolyogva teszi hozzá, hogy ezt csak egy csecsen értheti.
Természetesen az sem volt utolsó dolog, hogy a falubeli igencsak magasra jutott Maszhadov oldalán, s 13 évi harc után sokan tisztelik. Ráadásul Kadirovval még 1999-ben is együtt harcolt.
– Tudják rólam, hogy nem vagyok szélkakas, s ha ide jöttem, akkor itt is maradok. Kadirov ezért mindig is szeretett volna megnyerni magának – mondja a sokat próbált harcos.
Dicséri azonban az azóta elhunyt Kadirovot is, mondván, egyenes, kemény ember, aki eléri, amit akar.
– Ne kerteljünk, nem egy oroszról, hanem csecsenről van szó! Ráadásul olyanról, aki a föderálisok nélkül is tud lépni, hiszen jelentős erő összpontosul a kezében. Az oroszokra itt nem lehet és nem is kell számítani, a dolgokat a csecseneknek kell rendbe hozniuk – egyértelműsíti mondanivalóját.
Mindez magyarázatot ad arra is, miért tudott olyan célokat is elérni a csecsen elnök, amelyeket a föderálisok nem. Hanbijev is egyértelműsíti, hogy nekik soha nem adta volna fel magát.
– Amikor elindultam Gudermeszbe, nem tudtam, mi vár rám, hiszen az utóbbi időben sok rosszat mondtam Kadirovra. Arra számítottam, hogy megkínoznak és gúnyolódnak rajtam, a rokonaimért azonban ezt is vállaltam. A gránát és a pisztoly végig a kezemben volt. A bázison azonban Ramzan értésemre adta, hogy ő fegyvertelen. Nyugodt volt. Felsorakoztatta az embereit, akik tisztelegve fogadtak – emlékezik az első lépésekre Maszhadov volt bizalmasa.
Hanbijev érezteti, pozitív üzenet számára az is, hogy a Ramzan vezette biztonsági erőkben sokan vannak olyanok, akikkel egykor a függetlenségért küzdött.
– Négyszáz éve harcolunk a függetlenségünkért, s remélem, egyszer el is érjük a célunkat. Putyin sem győzhet, még ha most le is gyűrt bennünket. A csecsenek azonban kiszámíthatatlanok. Most katonákkal, erővel föléjük kerekedtek, de 10–15 év múlva a nép ismét felemeli a fejét. Az sem számít, hogy én itt vagyok. Áruló lettem, de a többiek folytatják a harcot – mondja Hanbijev.
Érezhetően szenved, azonban nem bánt meg semmit.
– Allahra, nem sajnálom ezt a tizenhárom évet! Nem öltem, nem raboltam embert, nem harcoltam az iszlámért, csak a függetlenségért. Úgy akarok élni, mint mások, s ezért harcolni nem szégyen – vallja.
Hanbijevnek öt gyereke van, a legkisebb, a hároméves Alhazur nem ismeri fel az apját.
– Egy meggyilkolt barátom emlékére kapta ezt a nevet. Sokan elmentek közülünk, s Allah látja a lelkemet, jobb lenne, ha én is velük lennék, nem pedig itt – réved a messzeségbe Maszhadov egykori védelmi minisztere.
Kadirov: Átléptük a Rubicont
Halála előtti utolsó interjúi egyikében Ahmad Kadirov Csecsenföldet olyan lábadozóhoz hasonlította, akit hosszú ideig ágyhoz kötött a betegség, s most felkelve azt tapasztalja, hogy a lába nem engedelmeskedik, újra meg kell tanulnia járni. Mint mondta, meggyőződése, hogy Csecsenföld átlépte azt a bizonyos Rubicont, végleg legyőzte a szeparatizmust, s 12 évi káosz és elszigeteltség után nyitnia kell a világ felé. Maga is ezért utazik sokat külföldre, főként a Közel-Keletre és az iszlám országokba, ahol őt még a 90-es évek elejéről jól ismerik. Ezek a látogatások – tette hozzá – azért is fontosak, mert a világ csak Maszhadovék olvasatában ismeri Csecsenföldet, s elő kell tárni a másik igazságot is.
Kadirov aláhúzta, hogy az elmúlt évtized háborúi után országában tiszta lapot kell nyitni, új életet kell kezdeni. Különösen fontosnak nevezte, hogy hosszú évek hatalmi vákuuma után a csecsenek ismét megtanulják az írott és íratlan törvény tiszteletét, ismét elsajátítsák az együttélés normáit. Az egykori vallási vezető ennek jegyében kész volt a köztársaságban fogadni a függetlenség kinyilvánítása utáni első csecsen elnök, a Moszkva ellen harcoló Dzsohár Dudajev özvegyét és gyerekeit is. Támogatta, hogy annyi év után az iszlám szokások szerint adják meg a végtisztességet Dudajevnek, az özvegy azonban a személyesen vállalt biztonsági garanciák ellenére sem fogadta el az invitálást.
Tagadta, hogy biztonsági szolgálatát vezető 22 éves fia, Ramzan fokozatosan átvette volna feje fölött a köztársaság irányítását. Aki ilyet mond – tette hozzá –, az nem ismeri a csecseneket, s természetesnek nevezte, hogy a fiúnak az apja mellett a helye.
Kadirov tisztában volt vele, hogy Maszhadov és Baszajev emberei vadásznak rá, de mint mondta, annyi merényletkísérlet után sem fél. Ha ugyanis rámosolyog a szerencse, ő fogja el a szakadárokat, ellenkező esetben ő fizet az életével. Nem titkolta, néha szándékosan teszi kockára az életét, így is bizonyítani akarja ugyanis, hogy nem szabad megijedni a Maszhadov-féle emberektől. „Kész vagyok a halálra is – fűzte hozzá –, s gondolkodás nélkül odaadnám az életem a népemért, a sokat szenvedett csecsen földért.”
