Mielőtt bárkivel is ismeretségbe kerülnék, a történelem földbe temetett múltját közelítem, amelyre eleven bizonyíték a magaslat, amelyet nem a természet, hanem emberek keze emelt az egykori nemzetségfők nyughelyéül. Tiszafüredtől Kunmadarasig szegélyezik az országutat a kunhalmoknak keresztelt ősi magaslatok. A hunok, majd honfoglalóink ezek alatt találták meg a végtisztességet. Igaz, aztán sírrablók a mongol–tatár dúlóktól a török martalócokig keresték bennük a kincseket. Találtak is jócskán, mert az értő muzeológusoknak már csak cseréptöredékek maradtak megfeketedett érmekkel. A Tisza erecskéivel behálózta a vizek mellékét, a gazdag legelőkön a jószág- állomány bőséggel gyarapodott. A leleteket múzeumok őrzik, a ma embere pedig az írásos feljegyzések nyomán a 700 éves múltat tekinti a település, Tiszaörs megfogható történelmének.
Ahol két templomot is emeltek az élők, ott bizonyos általános jólét volt jelen, ezzel a bizakodással kopogtattam az önkormányzat vezetőjéhez, Zám Györgyné polgármester asszonyhoz, hogy az utcai szóbeszéd után – amely úgy végződött, csak a nevemet hagyja el – mi hallgattatja el a tiszaörsieket?
– Sokszor a magam sem értette félelem – feleli kérdésemre. Mintha visszatérőben volna az a régi idő, amikor mindenki elhúzódott – különösen az idegen kérdezősködők elől. Hittük, örökre vége, de most ismét ott tartunk.
Elmondom elöljáróban, megkísérelem bontogatni az okokat a mai magyar falu elbizonytalanodásáról. Vajon nagy és ismeretlen változásokat hoz ránk az uniós csatlakozás, egyáltalán hogyan élik meg ezt az emberek?
– Ha gyors választ vár, annyit mondhatok: sehogy. Megítélésem szerint készületlenül ért mindannyiunkat, nagyon nagy mulasztásokat hagyott a vezetés, a sokat próbált, szenvedett falusi nép fél. Minden oka megvan erre. Beszéljünk először az emberekről. A mi községünkben hatvanszázalékos a munkanélküliség. Sajnos hozzánk hasonló helyzetű község még számos található környéken. Mi az elmúlt időkben is a rossz adottságú közép-tisza-vidéki falvak sorát gyarapítottuk, de a mai állapot minden eddiginél elszomorítóbb. Amikor a község lakói, ha mindössze Tiszafüreden akad dolguk, akkor azt mondják: az a két-háromszáz forint is hiányzik a jegyre… Akkor pedig nagyon el kellene gondolkozni azoknak, akik miatt idejutottunk.
– Nyilván nem azért, mert az itt élők elfelejtettek dolgozni – vetem közbe.
– Aki messziről jött, az nem láthat be az udvarokba, de mi megpróbáljuk Sinka Csaba munkatársammal a betekintést elősegíteni. Három gazda gondozásában öszszesen 15 darab tehén található ma a községben. Tőlük még elviszik a tejet régi szerződés alapján. A gazdák az áldatlan felvásárlási helyzetből következőn belefáradtak a próbálkozásokba. De tenyészkocákat sem tartanak már szinte sehol. Olyan alacsony árakon, amit kínáltak, illetve adtak a termelőknek, nem csoda, hogy mindenki visszalépett. A zöldség-, a régi híres paradicsom-paprika termesztési kedv is alábbhagyott. És nem azért, mert az embereknek nincs kedvük dolgozni. Hat-nyolc forintot fizettek a szépen megtisztított hagyma kilójáért! Hát ki tudta elviselni ezt a valóságos megaláztatást? Öntözőcsatornáinkból nem öntöznek, a földek nincsenek úgy rendben, mint voltak, szegényedünk. A családi gazdálkodásnak megfelelő próbálkozás öt-hat helyen található. Nem egy, s nem két család várja, hogy néhány hektár földjét majd áruba bocsátja.
– És ha mindez csak annak a terhére írható, hogy öregszik a falu?
– Ennél összetettebbek az okok, bár az is igaz, öregszünk és néptelenedünk. Nem kell könyvekben keresgélni a számokat. Községünk a különösen hátrányos települések sorában található a maga 1520 lelket számláló népességével. Bevételünk szinte nincs, mert magát az adóbevételt is ki kell egészíteni. Iskolánkban a gyereklétszám évről évre fogyatkozó, 12-15-ös létszámú osztályok vannak nálunk, persze a fűtés-világítás költsége, a napközi szolgáltatás ezt szinte nem érinti. Az állam az oktatás költségeit fele részben vállalja, így mi ebben a kedvezőtlen pozícióban azért sóhajtozunk: csak még ezt az évet éljük túl.
– Hogyan jutottak ilyen helyzetbe?
– Az 1980-as években a szövetkezet még helyben tudott munkát adni elég nagy népességnek. Az emberek nagyobb hányada bejárt Tiszafüredre, gyárakba, üzemekbe. De az ipari jellegű munka megszűnt, egymás után zártak be a vállalkozások és az 50 év körüli családfenntartók munkanélkülivé váltak. Feloszlott, illetve átalakult a termelőszövetkezet is, vele a jó hírű zöldségkertészet, többek között a dohánytermelés is megszakadt. Minden év új és új gondokkal terhelte a falut – nem csak a miénket – és ezt mintha nem akarták volna észrevenni az ország irányítói. Az előbbi ciklus még nyújtott kedvezményeket, sőt még a reményt is táplálta bennünk, de ez a két utóbbi év… Nem minősítem.
– Tiszaörs a maga termálvizes fürdőjével a jobb módú települések egyike. Azt gondoltam volna, az uniós tagsággal járó átrendeződés nem lehet olyan megrázkódtató, mint ahol még ilyen lehetőségek sem találhatók.
– Első hallásra így igaz. 1934 óta, amikor a Hajdúszoboszló vagy Berekfürdő gyógyvizével szinte megegyező tartalmú víz nálunk is feltört a fúrások nyomán, lassú fejlődést eredményezett. A fürdő ma is önkormányzati tulajdon, de higgye el, ma súlyos teher. Saját erőből történő fejlesztésre nincs tőke, márpedig 2005. május elsejére az EU-előírásoknak megfelelően százmillió forintos vízforgató berendezést kell megépíteni!
– Bocsánat, de a fürdőt ma vállalkozás üzemelteti.
– Hat éve, hogy elég nehéz körülmények között megkezdték a fejlesztést. Mi csak jót mondhatunk a vállalkozásról, de a Széchenyi-tervben elképzelt pályázatok ígéretei megfeneklettek. Elakadt a gyógyvízzé, gyógyfürdővé minősítés, ami pedig alapkövetelmény.
Itt most abbamarad a beszélgetés, mert a helyszínen is szükséges tájékozódni, hogy világos legyen a tétel, miszerint minden áldás, amit a természet nyújt, csak akkor érvényesülhet, ha az ember hozzáteszi a maga elgondolásaihoz a saját erőt is, tehát a tőkét. Indulás előtt megtudom, hogy az itt élők is sokat köszönhetnek a természet ajándékának. A községben nyolcvan német család vásárolt házakat, amelyeket korszerűsítettek, és minden évben két-három hónapot itt töltenek. Nem a legmódosabbak közül valók, de ez a fürdő a kispénzű emberek gyógyhelye. Sajnos a betelepedés abbamaradt. A község boltjai is nehéz helyzetbe jutnak, hiszen az előírások olyan terheket rónak rájuk, amelyeknek nem, vagy legfeljebb alig tudnak majd megfelelni. Milyen jövendő az, ha öregjeink arra gyűjtögetik pénzüket, hogy bejussanak a szomszéd községbeli szeretetotthonba? – kérdezgetik sokan errefelé.
A gyógyüdülő pár kilométer az öreg falutól, az odavezető út jó állapotú. A táj, a maga kis erdőfoltjaival színes, tele reménységgel. Már tudom, hogy ez nagyrészt látszat, mert például hiányoznak a földekről a gépek, a népek. Sok idő nincs a töprengésre az autó egykettőre odaér a helyszínre. Először mégis Varga Antallal, az egyik vállalkozóval történt találkozásomat idézem föl, akit arról faggattam, milyen elgondolásokkal kezdtek fejlesztésekbe?
– Ahhoz, hogy vendégeket fogadjunk, megfelelő szálláshely kell. Elsők között felépítettük a Panoráma panziót, amely már minden igényt kielégít. Korszerűsítettük a vendéglőt, rendbe hoztuk a fürdő útjait, kerítését és a fürdő területén lévő belső lakásokat is rendbe tettük. Ez a külső munkák egyik fele. De az üdülni, pihenni vágyó ember többre készül. A fürdőtől négy kilométerre megnyitottuk a lovasudvart, ahol lovaglásra, kocsikázásra nyílik lehetőség, így kirándulásokat is szervezünk a Hortobágyra, a nemzeti parkba, a Tiszaigaron található arborétumba és természetesen a Tisza-tóra. A lovasudvar korszerű, minden igénynek megfelelő, tehát az uniós előírásoknak is. De a termálfürdőből gyógyfürdő csak úgy lehet, ha megkapjuk az orvosi elismerést. Az közismert, hogy elsősorban mozgásszervi betegségek, női bajok gyógykezelésére alkalmas a víz, amely megegyezik a hajdúszoboszlói, illette berekfürdői vizek minőségével. Egy orvoscsoport helyben történő vízelemzése után kérhetjük a jóváhagyást. A holnap az új előírások szerinti vízforgató beépítése. A fürdővíz további hasznosításának elképzelése: rák- és halivadék nevelése egy ezután kialakítandó tóban. Mindezeknek előfeltétele persze a magánerő, és a pályázatok útján elnyerhető támogatások. Bizakodó ember vagyok, illetve bizakodók vagyunk.
Vona Tímea kíséretében körbejártuk a télen-nyáron nyitva tartó tiszaörsi termálfürdőt, ahol a tegnap épületei népesítik a medencék környékét. Maga a kis azilum családias, gondozott, de a nyári 500–600-as vendégsereg számára már szerény. Azt is megtudtuk, hogy az ország sok városából, a fővárosból is vannak állandóan viszszatérő vendégek, nem titkolva, hogy a megfizethető árak miatt is. A nyugtalanító kérdés azonban nem hagy békén. Május elseje után is megmarad ez a lehetőség? Vagy a szigorú előírások tőkehiány miatt elsorvasztják nemzeti kincsünk, értékünk egy parányi darabkáját?
Az 1930-es évek falujáró írói, Magyarország fölfedezői, egy-egy tanulmány, vagy akár a kötet végén tanulságként feljegyezték az ott élő emberek sokszor súlyos szavait. Mit mondott nekem az én tiszaörsi első tájékoztatóm, aki kérte nevének az elhallgatását? „Gödörben vagyunk uram, a szegénység vermében. Az, hogy egy kis falu, mint ez a miénk, idejutott – mert itt szorgalmas emberek élnek, lehet, már csak éltek –, annak egy oka van: a kommunizmus mióta csak megvan, mindig parasztellenes volt. De ennyire mint most, talán még soha! Ha még fennmaradhatunk, tőlük kell megszabadulni! Majd jusson eszébe, mit mondtam!”
origo.hu
Orbán Viktor: Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon
