„Gödörben vagyunk, a szegénység vermében”

A Kálvária-dombról messze ellátni a sík alföldi tájon, és amit azonnal észrevesz a látogató: üres a határ. Tiszaörs község legmagasabb pontjáról máskor – nem a régmúltban –, ha körbetekintettünk, gulyák, nyájak, öntözött táblák bizonyították: dolgos, szorgalmas emberek otthona a falu, és a jó adottságokat használják is az itt élők. Hortobágy és a Nagykunság jellegzetes találkozása a terület, s az anyagi erő természetesen a jószágok népes seregében volt mérhető, ám ennek ma nyoma sincs. Valami elszomorító nyugalmasság, még inkább mozdulatlanság ül falura, pedig a tavasz zöldbe borította a kerteket, a legelőket, a természet hatalmas erővel foglalta el a tél itt hagyott örökét, lélekemelő a virágzás, az ígéret. Hol vannak hát az örvendezők, a munkálkodók?