Huszonhat tétel

Bensőséges ünnepségen adta át magángyűjteményének jelentős részét ajándékként a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek Fasang János, a duisburgi filharmonikusok szólófagottistája. Az értékes anyagok kivétel nélkül szerepelnek az 1800-as évek előtt megjelentetett nyomtatott kották nemzetközi repertóriumában (RISM). Minden darab bibliofil ritkaság.
Elvétve fordul elő manapság, hogy valaki megszállott gyűjtő létére a köz javára válik meg attól, amit évek hosszú során sikerült megszereznie. Fasang János főiskolás kora óta gyűjtötte azokat a becses kottákat, zenei szakkönyveket, ének- és hangszeres iskolákat (zongora, hegedű, cselló és fuvola) ismertető kiadványokat, amelyeket a Kodály-intézetnek adományozott. Kodály Zoltánhoz ezer szállal kötődött és kötődik ma is családja és ő maga. Édesapja, a néhány éve elhunyt Fasang Árpád karnagy-zenepedagógus, a hazai kórusművészet hivatott ápolója valamikor Kodály köreihez tartozott, tanítványa, barátja volt. Mindkét fia muzsikus lett. A zongoraművész Árpád hazánkat képviselte a legutóbbi időkig Párizsban UNESCO-nagykövetként, János 1971 óta aktív szólistaként járja a világot. (Magyar útlevéllel, amint mondja, merthogy ő soha nem disszidált. Nem mintha azt szégyellni kellene, csak a pontosság kedvéért hangsúlyozza.) Fasang János a világ jó néhány országában koncertezett, és az elmúlt évtizedekben mindenütt azt tapasztalta, rendkívüli szakmai előnyt jelent számára, hogy a Kodály-módszeren nőtt föl. „Nagyon hálás vagyok ezért – mondja, amikor az ünnepség előtt beszélgettünk –, úgy éreztem, illik ezt valahogyan kifejezésre juttatnom. Mi másra gondolhattam volna, amikor elhatároztam, hogy felajánlom a gyűjteményemet az egész világon elismert kecskeméti Kodály-intézetnek? És persze édesapám emlékének is adóztam ezzel a gesztussal.”
Európai nagyvárosok antikváriumaiban, bolhapiacokon vásárolt, gyűjtőtársakkal csereberélt, így állt össze lassan az anyag. Mind a huszonhat elajándékozott darabnak megvan a maga története, amelyet nyomon lehet követni a világ legteljesebb zenei katalógusában, a RISM-ben (Répertoire international des sources musicales). A huszonhat tétel mindegyike abszolút ritkaság, többségükből Magyarországon nincs egyetlen példány sem, és Európában is csak kevés lelhető fel belőlük. Ami van, az is általában közgyűjteményben található. Bárdos-, Kodály-kották mellett olyan forrásértékű kortörténeti dokumentumok vannak a gyűjteményben, mint Johann Georg Albrechtsberger (orgonista, zeneszerző, Beethoven tanára, Mozart utóda a bécsi Stephansdomban mint karnagy) 1790-es lipcsei kiadású zeneszerzéstankönyve, amely a maga nemében az első a világon. Megtudjuk belőle, milyenek voltak a korabeli hangszerek, hogyan kellett megszólaltani őket. Mindebből az akkori zenekarok hangzásvilágára lehet következtetni. A gyűjtemény része Anton Bernhard Fürstenau 1825-ben ugyancsak Lipcsében kiadott első fuvolaiskolája; Louis Spohr hegedűiskolájának első kiadása (Bécs, 1833), a szerző rézkarcportréjával; Bernhard Viguerie L’art de toucher le Piano-Forte című művének első kiadása (Párizs, 1789) vagy Johann Ludwig Adam könyve, a Méthode pour le Forte-Piano (Párizs, 1793). Az éppen akkor megalakult párizsi konzervatórium ezt az utóbbi módszert adaptálta a zongoraoktatásra. Érdemes megemlíteni, hogy több kötet szép borítóval jelent meg, amelyet a kor jeles művészei készítettek.
Minden egyes darab megszerzése nagy örömet szerzett a gyűjtőnek, miközben szomorúan figyelte, milyen csodálatos művészeti kollekciók találhatók Európa-szerte, nemcsak nagyvárosokban, hanem például Überlingenben vagy Münsterben. Ezeket látva mindig az jutott eszébe, mennyi mindent prédáltak el felelőtlenül Magyarországon. A maga szerény lehetőségeihez mérten ezt akarta, amint mondja, legalább némileg orvosolni.