Úgy tűnik mostanság, ha Igor Ivanov elindul a Kaukázusba, akkor ott egy régi vezető bukik. Így volt ez most is. Az Adzsáriát 14 éve egyeduralkodóként irányító Aszlan Abasidzét, akárcsak fél éve Eduard Sevardnadzét is ő beszélte rá, hogy hajoljon meg a realitások előtt és adja át hatalmát. Nem volt túlságosan nehéz dolga, hiszen az adzsár elnök hatalmát mostanra szisztematikusan felőrölte ellenfele.
A rendszer bomlasztásában kulcsszerepet játszottak a közvetetten Soros György által finanszírozott „független” tévécsatornák. A Rusztavi-2 és az Imedi tendenciózusan sulykolták az emberekbe a változás szükségességét. Mindezt nyomatékosította a Tbiliszi által foganatosított gazdasági blokád és a demonstratív hadgyakorlatok. Ezzel párhuzamosan léptek színre a tbiliszi fordulat után Batumiban is megjelenő aktivisták, Szaakasvili hívei. A Belgrádban, majd Tbilisziben is bevált forgatókönyv alapján az előfutárok itt is a diákok voltak. Érezte Abasidze is, hogy folyamatosan fogy körülötte a levegő, s a határok lezárásával próbálta megelőzni a hatalmára veszélyes gondolatok beszüremkedését. A grúz erők bevonulását vagy a tbiliszi politikusok Adzsáriát is feltüzelő megjelenését ugyan sikerült megakadályozni, az információáramlást azonban nem. Abasidze az éterben vesztett, túl régi vágású volt ahhoz, hogy felismerje ennek jelentőségét.
A vég csak idő kérdése volt, s a „spontán” fellázadt tömeg láttán, a Tbilisziből húsz autóbuszon közeledő felfegyverzett önkéntesekről hallva már csak egy lehetősége volt. A kialkudott garanciákat hallva inkább Ivanov kezébe tette le a fegyvert, mint az Amerika bábjának tartott Szaakasviliébe. Sevardnadzéhoz hasonlóan ő is megértette, hogy ebből a helyzetből sokkal többet nem lehet kihozni. Eközben a vérontás elkerülésében közreműködő Moszkva is megőrizhette arcát, bár mindenki tudja, hogy e diplomáciai siker legfeljebb gyógyír az újabb térvesztésre. A grúziai változások mögött ugyanis nyilvánvalóan kitapintható a térség feletti befolyásért folyó nagyhatalmi játszma. Az Egyesült Államok egy lépéssel közelebb jutott stratégiai céljai, a Közel-Kelettől a kaszpi olaj szempontjából fontos Közép-Keletig terjedő térség ellenőrzéséhez, a jól kigondolt terveket azonban itt is nagyon könnyen keresztülhúzhatják az iraki fejlemények.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó