Feltűnik mostanában a tévé képernyőjén egy valaha jobb napokat látott lantpengető; mániája, hogy szeret meztelenül mutatkozni közönség előtt. Pár éve simán elvitte volna a rendőrség, most viszont, gyanítom, még ő kap pénzt mutatványáért. A tv-ben persze diszkrét homály fedi a testrészt, mármint azt, amit a paradicsomban fügefalevél takart.
Isten meztelenre teremtette az embert, minek rejtegetni azt, ami szép? – így az említett részével láthatóan igen elégedett férfiú. Továbbmegy azonban dicséretével. A tied is szép, Gabika, kezdené a műsorvezetőt is bevonni alpári játékába, de ő – „az enyémet most hagyjuk” – szégyenlősen félrenéz. Említett férfiúi testrészt szoborba fogják önteni.
Még csak fel se kapom a fejem, takarítok tovább.
Prűdek vagyunk-e, kérdezi végezetül a műsorvezető. A talk-show résztvevői többnyire tiltakoznak, kivéve egyvalakit. „Én nagyon prűd vagyok” – mondja a Tyereskova nevű énekesnő, leírhatatlan arckifejezéssel. Ez volt a legerotikusabb mondat az egész heti tévéműsorban.
Hogy mi erotikus, mi pornográf, obszcén, esetleg szimpla malackodás, kor, ízlés, valamint megszokás kérdése. Mindazonáltal a magyar irodalom nincs elkényeztetve színvonalas erotikával. A Kalligram Kiadó Költők, ringyók, pojácák című szép, ízléses kiadványa, mely Marcus Valerius Martialis válogatott epigrammáit tartalmazza, Csehy Zoltán fordításában és utószavával, jócskán enyhít a helyzeten.
Hogy az irodalom jelentős része szól az égi és földi szerelemről, köztudott. Csakhogy amikor Anna Karenina Vronszkij karjába veti magát, Tolsztoj gyorsan áttér valami másra. A filmvászon pedig elsötétedik, amikor az ajkak egymáshoz érnek. Régebben, ha a szívdöglesztő színész feltűnt a vásznon, „a lányokon megfordult a bugyi” – mondták gyerekkoromban, törtem a fejem, ez vajon mit jelenthet? Az ember erotikus készsége és leleménye kifogyhatatlan a szóbeli körülírásokban, tabu alig van már. Ez persze inkább nehezíti az írók dolgát.
Az álszent szemérmeskedés, melyet éppúgy okozhat bigottság, egyéni alkat, bornírt kultúrpolitika, azonnal átment alpári disznólkodásba, amikor lehetett. A „tested temploma” és a jól ismert négybetűs kifejezések között azért elég tág a határ. Csodálatos a magyar nyelv, egészen mást csinál az ember, ha szeretkezik, és mást, ha b…ik, kúr, kefél, dug, koitál, netán szaporodik.
Nos, a korabeli Róma első századbeli költője, az epigramma megteremtője és máig utolérhetetlen mestere önfeledten lubickol az efféle kifejezésekben. Kortársai lírájának, gyöngeségeinek ugyanúgy vitriolos kifigurázója, mint szerelmi szokásainak, perverzióinak. Szégyentelenül vállalja az ember e fontos, mindenesetre leggyönyörtelibb tevékenységének részletekbe menő ábrázolását. A könyvnek nála teste van és különböző szervei, mint az embernek, „az alkotás- és befogadásesztétika alapkategóriáinak erotizálása” briliáns megoldásokat eredményez, alig van szó vagy sor verseiben, mely ne lenne vérforralóan kétértelmű vagy szemérmetlenül pontos.
Vegyük például A még egyszer a rövidségről című kétsorost:
„Intesz, Cordus, fogjam a verseimet rövidebbre:
tégy úgy, mint Chioné, vedd be, amekkora van!”
Néhány cím kedvcsinálónak és a hangulat érzékeltetésére: Bikaszex, Kéjfürdőzés, A tág Lydia, Lesbia fara, Lottyadozik régtől fityegőd, Hátsó szándék, Aranybili.
Jobb, mint a Mocsok macsók meséi.
(Marcus Valerius Martialis: Költők, ringyók, pojácák. Válogatta, fordította és az utószót írta: Csehy Zoltán. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2003. Ára: 2000 forint)
origo.hu
Két frontális baleset is történt rövid időn belül
