Kezdettől fogva nagy figyelem kísérte a Sorstalanság című film munkálatait, azonban a február 8-án tartott nyílt napot követően leállt a forgatás – mint később kiderült, a produkció pénzügyi hátterének összeomlása miatt. Ön mikor vette észre, hogy elfogy a forgatásra szánt pénz?
– Én ezt sohasem veszem észre, mert nem ezzel foglalkozom. Egyszer csak figyelmeztettek: úgy néz ki, hogy hamarosan le kell állnunk. Ilyenkor az ember először nem hisz a fülének, főképp, ha csak magával a filmmel foglalkozik. Először úgy reagáltam, hogy egy hétre sem állok le szívesen, mire közölték, hogy nem egy-, hanem kéthétnyi kényszerszünetről van szó. Az okot firtató kérdésemre a producerek azt mondták, hogy ennyi idő alatt rendeződik a helyzet, és folytatódhatnak a munkálatok. Nem így történt: már tizenkét hete áll a forgatás. Ki nem lehet mondani azt a gyötrelmet, amit ez a leállás nekem okozott. Nem hittem el, hogy ez megtörténhet. Mégis megtörtént. Elvégre sok mindent nem hiszünk el az életünk folyamán, amikor elénk áll valaki, és mond egy olyan mondatot, amiről azt hiszi az ember, hogy biztos, nem igaz, vagy biztos, nem neki szól… Aztán közölték: úgy néz ki, hogy a harmadik héten sem folytathatjuk, és akkor már tudtam, hogy a negyedik hét sem hoz változást. Sajnos, így lett, annak ellenére, hogy nem szerettem volna jó jósnak bizonyulni. Ezután már semmi nem érdekelt, csak az, hogy harcoljak a mielőbbi talpra állásért. Nem az aggasztott, ami történt, hanem hogy miként lehet ezt a helyzetet orvosolni. Van egy pont, amikor az ember rendkívül magányos marad. Egyébként az operatőri és a rendezői hivatás nagyon magányos foglalkozás, annak ellenére, hogy csapatmunka. Időnként eljön az a pillanat, amikor az ember teljesen egyedül áll egy döntés előtt, és magának kell elhatároznia, mit csináljon. Ilyenkor semmilyen partnerre sem kell számítani, hanem meg kell hozni a döntést. Esetünkben azt kellett eldönteni, hogy a film befejeződött-e ezzel, vagy tovább folytatódik. Szerencsére a négyhetes forgatás végeztével elkészült egyórányi vetíthető film: kronológia szerinti történet, eredeti hanganyaggal. Ez az anyag volt az, ami mindenki számára egyértelművé tette, hogy a filmet be kell fejezni, mert méltó arra, hogy befejezzük. Ekkor kezdődött el a harc, amelynek eredményeképpen hétfőn Fóton újrakezdődik a forgatás. Mindig azt mondtam: ha erről a filmről beszélünk, akkor ne azt firtassuk, hogy mi történt, hanem arról szóljunk, hogy mi lesz a jövőben. Arról, hogy mi történt, már rengeteget cikkeztek. És persze én voltam a legdühödtebb a leállás miatt.
– Ez nyilvánvalóvá is vált azon nyilatkozatából például, amelyben arról szólt, hogy megrendült a bizalma Barbalics Péter producerben.
– Természetesen így is volt, de ezen már túl vagyunk. Az építkezés ideje jött el, erről kell szólnunk, a sajtónak nyilatkozva is, elvégre, ha nem így tennénk, mindenkinek csak a botrány jutna az eszébe a Sorstalanság kapcsán.
– Azért talán mégis érdemes még néhány szót váltani a múltról. A leállás tényéről tudomást nem véve, hogyan is beszélgethetnénk a forgatás újraindulásáról? Ha jól tudom, az alapvető gondot az okozta, hogy a nyugat-európai partnerekkel nem köttettek meg a film befejezésére kötelező, úgynevezett completion bond-szerződések, és ezen a téren nem jöttek létre a megfelelő garanciák. Rendeződött ez a probléma?
– A produkciós partnerekkel is folyamatosan újratárgyalunk mindent. Azt is mondhatnánk: most már felelős producerrel dolgozhatunk, hála Hámori Andrásnak, aki jó barátom és bizalmasom, s akit én kértem fel erre a feladatra. Hál’ istennek most már mindazokkal egyet tudok érteni, akik rendet teremtettek a portánkon. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy legyen végre egy tiszta, modern és jól gondolkodó szakemberünk, aki képes arra, hogy elolvasson egy filmes szerződést, és azt is tudja, mi van leírva a sorok között.
– Miért, Barbalics Péter nem tudta?
– Látja, ismét olyat kérdez, amire nem akarok válaszolni, mert ezekkel a dolgokkal már éppen eleget foglalkoztunk. Természetesen nem tudták. Nemcsak Barbalics, hanem senki sem. Ilyen téren nagy hiányosságok vannak Magyarországon, ezt sajnos tudomásul kell venni. A filmjoghoz egyáltalán nem értenek, pedig ez nagyon különleges területe a jognak. Szerencsére Hámori András egyszerre jogász és filmproducer, így pontosan tudja, hogy mit olvas egy szerződésben – angolul is. Összetett feladatkört lát el, és minden szempontból megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeknek egy ekkora nemzetközi produkció producere meg kell hogy feleljen.
– Amit mond, annak kapcsán elkerülhetetlenül arra gondol az ember: ha Barbalics Péter, aki évtizedek óta sikeres producerként van jelen a magyar filmben, és mégis képtelen volt átlátni a filmjogi helyzetet, akkor elképesztő színvonalbeli különbségnek kell lennie a magyar és a nemzetközi filmszakma között.
– Nemzetközi filmes szerződéseket megkötni rettentően bonyolult, annál is inkább, mert ilyenkor minden fél számtalan feltételhez köti a részvételét. Ez nyilvánvaló, mert mindenki csak akkor adja a pénzét egy produkcióhoz, ha bizonyos garanciákat biztosítanak a számára. Vannak szerződések, amelyek csak bizonyos résztvevők között köttetnek meg, és vannak, amelyek a produkció egészére vonatkoznak. Ehhez igazi szakemberek kellenek. Ezt sajnos későn ismertük föl, de akkor mindannyian egyszerre. Ekkor már hiába gondoltunk arra, milyen jó lett volna időben, rögtön a legelején Hámori Andrást felkérni az alap-szaktanácsadói feladatok ellátására. Persze ő nem szereti – és joggal –, ha más kezét kell vezetnie. De ha az a feladata, hogy megfelelő szerepkörrel felruházva, felelős döntéseket hozzon, az már annál inkább neki való. De erről valóban nem akarok többet beszélni.
– Rendben, akkor már csak egyetlen kérdésem van a múlttal kapcsolatban. Ön az imént úgy fogalmazott: túl későn ismerték fel a helyzetet, de akkor mindenki felismerte. Ezek szerint, aki tudta, hogy gondok vannak, elhallgatta azokat önök előtt?
– Nézze, a bizalomvesztés mindig később következik be. Eleinte mindenki azt hiszi, hogy minden tiszta lesz, minden úgy történik, ahogy mondják, s ahogyan annak lennie kell. Aztán sorra derültek ki a dolgokról, hogy nem működnek, de még ekkor is bízik az ember abban, hogy holnap majd minden másképp, jobban lesz. Mindenki így dolgozik: aki filmet akar csinálni, az – legalábbis nagyjából – elhiszi, amit mondanak neki. Engem sohasem az érdekelt, mi van a szerződésekben, hanem az, hogy megtalálom-e azt a gyerekarcot, amelyik visszanéz rám, és hiszek a szemének. Sokkal jobban érdekelt, hogy száznegyven szerepet kellett kiosztanom, száznegyven olyan embert találnom, akiknek hiszek, és akikkel végig tudom vinni ezt a történetet. Nem azzal törődtem, hogy a másik szobában milyen papírt hova nyújtanak be, és milyen szerződések vannak készen. Ha azt mondták valamiről, hogy megvan, azt el is hittem, mert úgy gondoltam, hogy ők is ugyanazon dolgoznak, amin én. Egy ponton aztán kiderült, hogy bizonyos dolgok csak nekem voltak fontosak.
– Apropó: a száznegyven ember mindegyikének megmaradt a bizalma a produkcióban?
– Bennem maradt meg a bizalmuk, és ez elég. A filmet mindenki be akarta fejezni, mindenki boldog volt, hogy szerepelhetett benne, és mindenki szeretett volna visszajönni. Minden szerep egy sors, amelyik befejeződik egy ponton, és mindenki végig akarta vinni a rá kiosztott sorsot. Ebben a filmben az a lényeg, hogy a sorsok egyszer csak befejeződnek – a szereplőkkel együtt szűnnek meg. Vannak olyan szereplők, akik már eljátszották a saját sorsukat, de az imént is találkoztam egy olyan színésszel, akinek már befejeződött a forgatókönyv szerinti sorsa, mégis azt mondta: milyen jó volna, ha még mindig velünk lehetne, és együtt dolgozhatnánk. Mindenki boldogan visszajön. Visszajöttek az angol partnerek is, már úton van felénk a teherautó Angliából az eredeti hangfelszereléssel, kamerával és az eredeti hangmérnökkel.
– A műszaki háttér tehát nem csorbult a leállás miatt?
– Nem csorbult és nem is csorbulhatott, mert akkor nem készülhetne el az alkotás. Többek között azért sem, mert a filmet különleges, erre a produkcióra szabott méretű, gyönyörű kompozíciós lehetőségeket nyújtó vászonméretben forgatjuk, és ezen a forgatás felén túl már lehetetlen lett volna változtatni. Visszatért a stáb, visszatértek a színészek is, néhány kivétellel – hiszen volt, aki időközben elszerződött más produkciókhoz, és egy időben két helyen kellene részt vennie a forgatáson, de elmondhatjuk, hogy a szereplők személyében mindössze minimális változás történt. Persze, teljesen érthető, hogy a tizenkét hét alatt néhányan elszegődtek olyan produkciókhoz, amelyekről tudni vélték, hogy biztosan fizetnek. Sajnos ugyanis megjelent a „fizetős” és a „nem fizetős” filmek kategóriája.
– A Sorstalanság kifizetetlen résztvevői megkapták már elmaradt járandóságukat?
– Sokáig tartott, de megkapták.
– Azért is kérdezem, mert a további lebonyolítással megbízott Magyar Mozgókép Kft.-nek a közreműködőkhöz eljuttatott levele nem fogalmaz egyértelműen azt illetően, kifizetik-e azokat a járandóságokat is, amelyekről a munkatársak nem nyújtottak be számlát a leállás idején.
– Tudom, hogy volt példa erre, de ezt a problémát is orvosolni fogják. Alapvető szempont, hogy aki elvégezte a rábízott munkát, az hiánytalanul megkapja a pénzt.
– Olyan véleményeket is hallani filmes körökből, amelyek szerint azért kerülhetett gondba a produkció, mert nem mindig a legkörültekintőbb és leggazdaságosabb módon használták fel a rendelkezésre álló összeget.
– Nyilván vannak ilyen vélemények is, de megint visszatért a régi lemezhez. Arról beszéljünk inkább, hogy mi lesz hétfőn, és hogyan folytatódik a produkció.
– Természetesen, de mindez elválaszthatatlan attól, hogy ami korábban hibádzott, és ekkora gondokhoz vezetett, az megmarad-e a jövőben is, vagy pedig átalakul.
– Nyilvánvalóan átalakul. Teljesen új struktúra épül ki a produkció mögött, új vezetéssel.
– Ez vonatkozik a pénzügyi vezetésre. De kérdés például, hogy szükség van-e a komoly összegért őriztetett ruhabázisra az Örs vezér terén, ami nincs közel egyik forgatási helyszínhez sem.
– Ez nem véletlen: olyan helyet kellett találnunk, ahol elférnek a ruhák. A Filmgyár például nincs a legjobb helyzetben ilyen szempontból, hiszen a legtöbb helyiség ki van adva. Olyan helyet kellett találni, amely nem veszélyezteti a ruhák állagát, viszonylag jól megközelíthető, megfelelő méretű és nem is túl drága a bérleti díja. Ebben az esetben ezek a kritériumok mind teljesültek. Egyébként rengeteg ruhát Németországból hozattunk, ami szintén takarékos lépés volt, hiszen ott eleve nagy készletek állnak rendelkezésre.
– Ha már a pénzügyi vezetésről beszéltünk: a Magyar Mozgókép Kft. ügyvezetője éppen az a Szakácsi Lajos, akinek a producerváltást megelőzően a Magyar Mozgókép Közalapítvány produkciós ellenőreként a Sorstalanság mögötti pénzügyi háttér ellenőrzése lett volna a feladata. Ha Barbalics producersége idején, Szakácsi felügyelete alatt majdnem összeomlott a produkció, ráadásul erről mindenki későn értesült, akkor szerencsés-e éppen őt megbízni az újonnan létrehozott háttércég vezetésével? Magyarán, ha ő akkor nem vette észre, hogy baj van, alkalmas-e erre a feladatra?
– Szakácsiék annak idején feltették a megfelelő kérdéseket, csak éppen nem kaptak választ rájuk. Szerintem ugyanabba a hibába estek, mint én: a bizalom miatt elhitték, hogy a gondok két-három héten belül valóban megoldódnak.
– Ahol ekkora összegek mozognak, ott a pénzügyi ellenőrzés nemigen lehet bizalom kérdése.
– A szakmán belül még mindig van egy alapvető bizalom, és többek között ebbe lehet beleveszni. El tudtuk hinni azt, hogy minden biztosan úgy van, ahogyan mondják. Nem is volna jó, ha a szakmában ez a bizalom is szétbombázódna, annak ellenére, hogy ezzel vissza is lehet élni. Az, hogy Szakácsi Lajos vezesse a Magyar Mozgókép Kft.-t, egy döntés, amit el kell fogadni. A jelek szerint az új struktúra remekül működik, hiszen az a feladatunk, hogy minden újra a helyére kerüljön, és a megfelelő rugalmasság is érvényesüljön. Újra felépíteni mindent – ez egy missziós munka. Rendezőként is sok mindent újra kell gondolnom. Eredetileg például téli környezetet terveztünk, ami persze már nem valósulhat meg maradéktalanul, azonban ez sem jelent gondot. Az időjárás változásainak való alávetettség alapvető élmény a regényben, tehát ez akár előnyt is jelenthet. Az sem probléma, hogy a kamasz főhős a három hónap alatt szemlátomást megemberesedett, elvégre a szereplők változása szintén fontos összetevője a történetnek. Tehát olykor a szükségből kell erényt kovácsolnom, ami a legkevésbé sem gond. A feladatunk most az, hogy folytassuk és befejezzük a filmet. Még az idén a közönség elé kell hogy kerüljön a Sorstalanság. Egy újabb leállást ugyanis már nem élne túl a produkció: ezúttal megállás nélkül kell végigcsinálnunk a filmet. A forgatások hétfői újraindulása ennek az útnak lesz az első állomása.
Koltai Lajos Balázs Béla-, Kossuth-, David di Donatello- és Európa-díjas operatőr, érdemes művész 1946-ban született Budapesten. Gimnazistaként már amatőr filmeket készített, majd 1965-ben került a Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, ahol Illés György tanítványa volt. 1970-ben az Agitátorok című filmmel diplomázott, később a Mafilmnél dolgozott. Egyedi látásmódjának és különleges technikai újításainak köszönhetően vált a világ egyik legismertebb operatőrévé. Többek között ő fényképezte a Megáll az idő című Gothár Péter-filmet, valamint Szabó István olyan elismert alkotásait, mint a Redl ezredes, az Édes Emma, Drága Böbe, a Találkozás Vénusszal, az Oscar-díjas Mephistó vagy A Napfény íze. Az Amerikai Operatőrök Szövetségének tagja. 1999-ben Oscar-díjra jelölték Giuseppe Tornatore Maléna című filmjének fényképezéséért. A Nobel-díjas Kertész Imre regényéből készülő Sorstalanság lesz az első rendezése.
