Párt, sajtó és propaganda

Megrögzött könyvtárba járó ember vagyok, általában egy héten egyszer alaposabban is átolvasom az öszszes napilapot. Tény, hogy a politikai napisajtó, a heti-, havilapok, folyóiratok nagy többsége, de még a szatirikus kiadványok is közismerten a mindenkori baloldalhoz állnak közel. Így nem csoda, ha időm java része az MSZP– SZDSZ-hű újságok cikkeire, az ott közölt írások és tudósítások áttanulmányozására megy el. Ami azt illeti, elég magas tűréshatár alakult ki bennem, amit, sajnos, ezek az újságok rendszeresen meg is követelnek nemcsak tőlem, de gyanítom, saját olvasóiktól is. (Nem is szólva az adófizetők pénzén fenntartott MTV teljességgel elfogult reggeli műsorfolyamáról, vagy a Heti Hetes kötelezően jobboldal-szidalmazó sztárjairól.)
Most azonban kezd végleg elpárologni a kedvem attól, hogy a jövőben is naprakészen ismerjem a baloldal lapjait. Az alaptalan napi győzelmi jelentések mellett azon is csodálkoztam, amikor a Népszabadságban Gyurcsány Ferenc képpel illusztrált interjúját, vagy egyszerűbben: tollbamondását adták le a tudósítások oldalán szép, nagy terjedelemben, ahol újra kifejthette fóbiaszerű nézeteit a jobboldal vezetőjéről. De akkor csalódtam igazán, amikor ugyanebben a lapban, ismét a híroldalon, azaz nem az Álláspont és nem a Fórum rovatban, tehát ott, ahol tudomásom szerint szerkesztőségi vélemény beszúrásként, bújtatott formában sem kaphat helyet, a május 10-i számban, A mozgósítás kampánya című írásban ezt láttam, idézem a teljes mondatot: „A 2002-es Kossuth téri beszédéhez képest hasonlóan hangoztatta, hogy a Fidesz rendületlenül hisz a szeretet és összefogás erejében, hangütése viszont jóval radikálisabb volt, mint a februári országértékeléskor, illetve a Fidesz márciusi »petíciós« kampánynyitó gyűlésén.” Már bocsánat, de mi az, hogy jóval radikálisabb? Ez egy minősítés. Kommentár valamiről, amit nekem kellene megítélnem. Baj lehet ott, ahol az újságíró szabadon véleményezheti az általa látottakat, hallottakat a hírek-tudósítások rovatban. Hiszen a véleménynek nem a hírekben, hanem a vezércikkben a helye. Már bocsánat, de azt, hogy jóval radikálisabb-e Orbán Viktor, vagy hogy radikális-e egyáltalán, hadd döntsük el mi, olvasók! Különben is, problémás ez a radikálisozós tematika. Komolytalan, hogy míg a bevallottan polgárháborús állapotokban gondolkodó MSZP szélsőséges pártigazgatója dicsőítésben részesülhet tetteiért, addig a Fidesz elnöke, mondjon akármit is, állandóan csak radikális lehet. (Erre egyébként éppen a tudósítás többi része cáfolt rá.) Nem beszélve az MSZP elnökéről, aki már pert is vesztett a Fidesz ellen, jogerősen. A hamisított Teller-levél után is ilyen magas nívón állna a Népszabadság morális és szakmai kérdésekben? Szerintem inkább már eléggé alacsonyan.
Ez pártújságírás, s nem mellesleg: lejáratás. S ha ez a tisztességtelen módszer dívik a tudósítások, a hírek oldalain a baloldal legtekintélyesebb orgánumában – márpedig úgy tűnik, igen –, elképzelhetjük, miket lehet olvasni az előre jelzett véleményműfajok, a vezércikkek hasábjain. A többi MSZP-hű lapról nem is beszélve.
Erdélyi Gábor egyetemi oktató,
Budapest