Mintha paradox módon büntetés alatt lenne a tudományos szféra, riasztó hírek érkeznek az egyetemeket, kutatóintézeteket ért retorziószerű pénzelvonásokról. Nem naivitás-e azt gondolni, hogy egy tudományos konferencia jobb belátásra bírhatja azokat az erőket, amelyek az európai uniós belépésünk idejére valóságos költségvetési zsákban futásra kényszerítenek nagy múltú intézményeket?
– A mi kötelességünk az, hogy friss európai uniós tagként felhívjuk a figyelmet a lehetőségekre és az ország jövőjét fenyegető veszélyekre. Éppen ezért minden parlamenti párt európai parlamenti listavezetőjének meghívót küldtünk a szombati konferenciára, amely A magyar tudomány az Európai Unióban címet kapta. Szeretnénk, ha komoly szakmai vitát folytathatnánk az unióban megnyíló lehetőségekről és a Magyarországon szükséges intézkedésekről. Pártpolitikai álproblémák helyett tartalmi kérdésekről, konkrét és fontos nemzeti ügyekről szeretnénk beszélni. Az unióban állandó, termékeny dialógus folyik a kutatás-fejlesztésről és a pénzek elosztásáról is. Kevesen tudják, hogy az EU-ban az agrárpolitikán és az infrastrukturális fejlesztéseket érintő szerkezeti politikán kívül a kutatás-fejlesztés az a terület, amelyre az unió költségvetésében a legtöbbet áldoznak. Úgy gondolom, a jelenlegi kormánypártok is egyetérthetnek azzal, hogy Széchenyi gondolatát, amely szerint a nemzet igazi ereje a kiművelt emberfők számában rejlik, az unióban is képviselnünk kell, hisz minden létrehozott termékben a tudás jelenti a legnagyobb hozzáadott értéket. Mi sem mutatja jobban a kutatás-fejlesztés uniós megbecsültségét, mint az, hogy a jelenlegi büdzsében erre a célra 17,5 milliárd euró áll rendelkezésre, a következő, a 2007-ben induló költségvetésben pedig szakértői munkaanyagok szerint negyvenmilliárd euróra emelik ezt a költségvetési tételt. És erről már a magyar képviselők is szavazni fognak!
– Ezek alapján még hangsúlyosabb az a kontraszt, ami a kutatás-fejlesztés uniós és hazai kormányzati respektjét jellemzi. Így még egyszer föl kell tennünk a kérdést: a mostani durva baloldali kampány ismeretében nem illúziókat kergetnek-e, amikor konszenzust szeretnének kialakítani a tudományban?
– Vannak biztató jelek, elég, ha arra gondolunk, hogy az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága legutóbbi ülésén koalíciós képviselők is elismerték: a baloldali kabinet szavai és tettei nincsenek összhangban. Ismerve a kormánypárti frakciófegyelmet, meglehetős bátorságról tanúskodtak ezek a kijelentések. Remélem, hogy a kormánypárti képviselőjelöltek is tisztában vannak azzal, egyáltalán nem mindegy, miként dolgozunk az unióban azért, hogy számunkra is kedvező célokra fordítódjék ez a jelentős, sok milliárd eurós keret. A nagy fejlesztésekre költsön-e sokat az unió – amit a nagyobb országok szeretnének –, vagy arányosabb elosztású legyen a felhasználás. Az sem mindegy, hogy az alapkutatásokra, vagy az alkalmazott kutatási területre szán-e Brüsszel több pénzt, illetve valóban érvényesül-e a szubszidiaritás elve, amely szerint egy adott kutatási feladatot azon a szinten kell támogatni, ahol az a legjobban megvalósítható. Az én álláspontom: az uniónak olyan kutatási területekre is pénzt kell adnia, amelyek egy-egy régiónak fontosak, mivel az EU versenyképessége is így növelhető igazán. Ugyanígy természetesen a magyar tudománypolitikának is figyelnie kell arra, hogy Szegeden, Debrecenben vagy Pécsett olyan fejlesztések kapjanak támogatást, amelyek segítségével kiegyensúlyozott felzárkózás valósulhat meg.
– A kormányzat viszont nem nyitott vitát a tudományos kutatási pénzek megkurtításáról, így az OTKA és a Nemzeti kutatás-fejlesztési program pénzeinek megrövidítéséről sem. Nemzetközi hírű tudósok aggódnak a magyar tudomány jövője miatt. Megfordítható-e a folyamat, ha az MSZP–SZDSZ jobb belátásra tér?
– Az MTA közgyűlésén felháborodásuknak adtak hangot a tudósok az utóbbi két év negatív tendenciáival kapcsolatban. Lipták András, az Országos Tudományos Kutatási Alap előző elnöke drámai képet vázolt fel a helyzetről. A szikár tények beszédesek: 2002-ben még 6,8 milliárd forint állt a rendelkezésükre, ez évben pedig már csupán 5,4 milliárd, így még az érvényben lévő szerződéseket is fel kellett mondaniuk. Hozzáteszem, a tervekben további egymilliárdos csökkentés szerepelt, amelytől csak a hazai és nemzetközi tiltakozás hatására álltak el! 1991-es alapítása óta másodszor (először a Horn-kormány második évében, 1996-ban) fordult elő, hogy az OTKA költségvetési támogatása nominálértékben is csökkent. Az én miniszterségem alatt, 2001–2002-ben még jelentősen, két év alatt több mint kétszeresére emelkedett a keret. 2001-ben hétmilliárd forintos költségvetéssel létre- hoztunk egy új pályázati alapot, a Nemzeti kutatás-fejlesztési programot, amelyet a Magyarországról 2002-ben kiadott országjelentés külön kiemelt, s elismeréssel szólt a bővítésről, a pályázati rendszer korrektségéről és szigorú átláthatóságáról. A számadatok itt is riasztók: 2002-ben megállították, tavaly pedig abbahagyták a programot. Idén állítólag folytatják, ám ha kivételesen beváltják ígéretüket, akkor is kimaradt két esztendő, ami a tudományos kutatásokban óriási lemaradást jelenthet.
– Holott szlogenszinten mást sem hallani, mint hogy modern köztársaságot építenek és tudásalapú társadalmat. Egyre-másra születnek a nagy ívű ötletek.
– Sajnos azt tapasztalni, hogy a kormányzat szembemegy az uniós folyamatokkal, és ez nem csupán a tudomány, az oktatás költségvetésében is jelentkezik. Feltűnt jó néhány magabiztos, de a kutatás- és oktatásirányításhoz vajmi keveset értő „szakértő” a minisztériumok tájékán, akiknek a hatására oldalszám születnek a tanulmányoknak nevezett tragikomikus agyszülemények, amelyek még csak véletlenül sem kínálnak megoldást köz- és felsőoktatásunk valós problémáira. Ahelyett, hogy például az intézményrendszert tennék alkalmassá az uniós szintű oktatásra és kutatásra, politikai szimpátiák alapján osztanak pénzt a tanulmányíróknak. Ahelyett, hogy az úgynevezett bolognai folyamat részeként megvalósítanák az EU-harmonizációt a magyar felsőoktatásban, makacsul ragaszkodnak a felsőfokú tanintézmények irányítási rendszerének olyan átalakításához, amelyet még soha, sehol nem próbáltak ki. Például a laikusok számára is hihetetlenül ostoba elgondolások mentén az egyetemeket vállalkozói menedzsmentek irányítanák, a diákok pedig nem szakokra, csupán „képzési ágakra” felvételiznének, s saját maguknak kellene kialakítani a tanrendjüket. A minisztérium azt sugallja, hogy nincs szükség követelményekre, pedig az EU-ban csakis szigorú kritériumrendszernek megfelelve lehetnek versenyképesek a jövő generációi. Ugyanez az elképesztő folyamat zajlik a közoktatásban is. Felmérhetetlen károkat okoz ez az ultraliberális nemtörődöm szemlélet, s valójában a fiatalok becsapása történik.
– A hírek szerint az egyetemeken nincs pénz a tudományos fordításokra, de még a folyóiratokat sem tudják sok helyütt megrendelni.
– A helyzet még ennél is rosszabb, mivel ezeket a folyóiratokat interneten sem tudják a jövőben elérni. 2001-ben minden tudományos periodikát elektronikus formában is megrendeltünk, ám a kiadók feltételül szabták, hogy az eddig megvásárolt nyomtatott példányokat továbbra is meg kell vásárolnunk. Ha tehát a papírpéldányt lemondják, úgy az interneten sem tudja egyetlen magyarországi intézmény sem elérni ezeket a létfontosságú forrásokat. Történik ez akkor, amikor a kormány az internet mindenhatóságáról szónokol úton-útfélen. A kulturális tagozat a minap egy tiltakozásában kultúrbotránynak minősítette, hogy az ELTE a megszorító intézkedések miatt lemondani kényszerült több száz olyan folyóirat megrendeléséről, amelyekre az országban egyedüliként fizettek elő.
– Az MSZP–SZDSZ az ilyen ténymegállapításokat menetrendszerűen azzal intézi el, hogy visszamutogat az előző kormányra.
– A legfőbb gond, hogy a kormány úgy viselkedik, mintha még mindig ellenzékben lenne. Mintha a kormányzati munka lényege csupán az lenne, hogy bebizonyítsák: az ellenzéknek nincs igaza. Nincsenek kijelölt céljaik, csak hányódnak az események közt, s az a tévképzetük, hogy a kormányzás csak jó kommunikáció és baráti médiakapcsolatok kérdése. Azért alakítanak ki mesterségesen háborús közhangulatot egy békés társadalomban, hogy érvek híján ne kelljen, ne lehessen lefolytatni a szükséges szakmai vitákat azokról az általuk gerjesztett káros folyamatokról, amelyek aláássák a versenyképességünket.
origo.hu
A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására
