A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) elé vonulnak holnap a gyakornoki évük letöltésének lehetőségétől elütött állatorvos-hallgatók, tiltakozva a tárca eljárása ellen. Az egyéves gyakornoki képzés az állatorvosok későbbi (magán)praktizálásához szükséges. A jelenlegi szabályozások szerint az állatorvos-gyakornokok egyéves képzése előfeltétele az önálló klinikusi állatorvosi tevékenységnek. Az állatorvosi kamaráról szóló törvény szerint csak az az orvos kaphat működéséhez engedélyt – saját pecsétet – a kamarától, aki az egyéves gyakorlatát a jogszabályoknak megfelelően teljesítette.
Az ügy azonban ennél sokkal kuszább, lapértesülések szerint – amelyek Bálint Tibor országos főállatorvost idézik – ugyanis az előbbiekben hivatkozott jogszabályt időközben megváltoztatták, és már nem feltétele egy-egy állás elvállalásának az egyéves gyakorlati idő. Mile Sándor, az állatorvosi kamara elnöke megerősítette, hogy egy salátatörvényben még az uniós csatlakozás előtt törölték a gyakorlati idő kötelező letöltését, de a jogszabály még nem jelent meg, így hatályba sem léphetett.
A végzett állatorvosoknak azonban szükségük van gyakorlati évre, ezt bizonyítja, hogy a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán hamarosan bevezetik a hatéves képzést, amelyből az utolsó az eddig érvényben lévő gyakornoki esztendőt váltaná ki.
A gyakornoki év körüli huzavona anyagi természetű, mert az FVM nem biztosítja a foglalkoztatásukhoz (fizetésükhöz) szükséges 240 millió forintot. A hallgatók képviselői az ügyben többször is egyeztettek az agártárca vezetésével, és ígéretet kaptak arra, hogy április végéig a minisztérium rendezi a gyakornokkérdést. Mindez nem történt meg, sőt a gyakornokoknak járó pénz visszaérkezett az FVM-be, ám ott az állat-egészségügyi főosztályon elakadt. A kérdés rendezése céljából ezért holnap az állatorvos-tudományi kar hallgatói és támogatóik 11 órai kezdettel demonstrációt tartanak az FVM előtt.
Az unióban is fontos. Az állategészségügy és a vele szorosan összefüggő élelmiszer-biztonság közügy, különösen fontos az unióban, hiszen a tavalyi országjelentésben ezért a területért is rossz pontokat kapott hazánk. A területre a jövőben is összpontosítani kell, mert külföldön értékesíteni szándékozott élelmiszereinknek az EU főként a biztonságát ellenőrzi, ezért nem kellene ilyen mostohán kezelni az állatorvosokat – nyomatékosítják szakemberek.