Újabb alkotmánysértés

Medgyessy Péter kormányának és a szocialistáknak nincs túl sok szerencséjük az alkotmánnyal. Ha éppen nem a jogállamunk bástyáit jelentő független intézményeinket támadják, akkor alkotmánysértő törvények meghozatalával borzolják a köz kedélyét. Tegnap egy másik törvény mellett az úgynevezett gyűlöletbeszéd ellen megszavazott törvénymódosítást ítélte alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság. A megsemmisített rendelkezés akár három év szabadságvesztéssel is büntette volna azt, aki nyilvánosság előtt valamely nemzet vagy vallási csoport ellen gyűlöletre izgat, vagy erőszakos cselekmény elkövetésére hív fel, míg a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás miatt becsmérlő vagy megalázó kifejezéseket használó elkövetőt is két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta volna.

Mindjárt az elején leszögezzük: utálatosnak, megvetendőnek, szégyenteljesnek, gyalázatosnak ítéljük mindazt, amit a megsemmisített törvény büntetni rendelt. De a véleménynyilvánítás szabadsága olyan szent jogunk, amit a hosszú elhallgattatás évtizedei után, a rendszerváltozás idején szereztünk vissza magunknak, ezért ezt alkotmányba iktattuk, ezért ehhez ragaszkodunk.

A büntetőjogi kódexünk jelenleg hatályos rendelkezése szerint az büntetendő, ha valaki tevőleges cselekedetre szólít fel valamely kisebbség ellen, de ha „csak” gyűlölködik közönség előtt, akkor nem követ el bűncselekményt. És ez így van jól. Aki gyűlölködik, azt állítsák pellengérre, szégyenítsék meg ország-világ előtt, de a szabadságát – akármilyen véleménye van is ostobasága, butasága, gonoszsága, elvetemültsége okán – ne vehessék el. Mi hiszünk abban, hogy ha a vélemények szabadon ütközhetnek egymással, mindig felülkerekedik a humánumon, a tolerancián, a szereteten alapuló álláspont. A most alkotmányellenesnek nyilvánított Bárándy-féle törvénymódosítás a gyűlölködést is szabadságvesztéssel sújtotta volna, megsértve ezzel a szabad véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapjogát.
Az Alkotmánybíróság most is bölcs volt, mint már annyiszor, amikor a véleményszabadságot akarták csorbítani. Kimondta ismét: csak akkor van esély a téves nézetek kiszűrésére, ha az ellentétes vélemények nyilvános vitákban szabadon ütközhetnek. A szélsőséges nézetek hangoztatása önmagában még nem idéz elő zavargásokat. Abból sem lett semmi baj, amikor egy filozófus elragadtatta magát egy neki nem tetsző, ám a mostani alkotmánybírósági ítélettel is összhangban álló ítélet miatt, amikor is „homofób, szélsőséges, rasszista” jelzőkkel illette a magyar bírói kart. „Csupán” lejáratódott és hitelét veszítette.

Akár a véleménynyilvánítás szabadsága elleni kormányzati támadás visszaverésének ünnepe is lehetett volna a tegnapi nap. De nem lehetett. Nem lehetett, mert elszabadultak az indulatok, amit a Magyar Távirati Iroda – félretéve minden mértékletességre, kiegyensúlyozottságra, távolságtartásra való törekvést – azonnal közvetített is, tovább szítva az indulatokat. Ahelyett, hogy igyekezett volna az Alkotmánybíróság döntésének szakmai-jogi hátterét minél részletesebben megismertetni a szolgáltatásait igénybe vevő médiumokkal, Zoltai Gusztávnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatójának soron kívül a híradásba beemelt nyilatkozatával igyekezett megadni az alaphangot. Zoltai ezt mondta: „Mint a hitközség egyik munkatársa, törvénytisztelő állampolgárként tudomásul veszem az Alkotmánybíróság döntését, de mint magánember, mint holokauszt-túlélő, akinek az egész családját kiirtották, nem tudok vele egyetérteni. Fel kell tennünk egy kérdést: vajon, ha azt skandálnák a sportpályán, hogy az alkotmánybírákat vigyék Auschwitzba a vonatok, akkor hogy döntöttek volna?” Az MTI-nek lapzártánkig egyébként nem sikerült megtalálni sem a római katolikusokat, sem a görögkeletieket, sem a reformátusokat, de még az unitáriusokat sem. Pedig a Tilos Rádióban elhangzott keresztényellenes gyűlöletbeszéd óta lett volna létalapja egy ilyen körkérdésnek, legalábbis a kiegyensúlyozottságra való törekvés jegyében.

A bukott törvényt jegyző Bárándy Péter igazságügy-miniszter egyelőre hallgat, ám az alkotmánysértő törvénymódosításon hoszszú hónapokig dolgozó igazságügyi tárca főcsoportfőnöke, Bócz Endre volt fővárosi főügyész kifejtette véleményét. Eszerint: „a döntés mögött meghúzódó érvrendszer az alkotmánybírák mint külön-külön jogtudósok véleményét tükrözi, a vélemény pedig szabad.” Mintha az alkotmánybírák, mint valami izsapi lányok, csupán egy kis letyepetyére gyűltek volna össze, nem pedig a törvényjavaslatnak az alkotmánnyal való egybevetésére. Mintha a főbírák is szabadon hadoválhatnának összevissza, ugyanúgy, mint amit itt törvényhozás címszó alatt elkövetnek időnként a tisztelt honatyák. Emlékezzünk csak a lex Zwackra, amikor is – visszamenő hatállyal! – mentesítették a szeszipari céget a vámhatósági eljárás terhe alól, és így több milliárd jövedéki adótehertől és több milliárd adóbírságtól szabadították meg a céget, s ugyanennyivel kurtították meg a költségvetést. Bócz még azt is elmondta nekünk, hogy „Európa számos országában védik a hazai módosításhoz hasonló jogszabályokkal az alkotmányos értékeket”. Mintha nem tudná, hogy a magyar Alkotmánybíróság kötve vagyon, és ami köti őket, az nem a véleményszabadság szárnyalásának hiánya, hanem a magyar alkotmány. Így azután azzal a Bócz-véleménnyel sincs kisegítve a nagyérdemű, hogy „a jelek szerint az Alkotmánybíróság azoknak az érveknek, amelyek másutt hatásosak, nem tulajdonít olyan jelentőséget”. Olyan jelentőséget tulajdonít neki, amilyet akar, hiszen a német alkotmánnyal mégsem vetheti egybe a magyar törvényt.

Tudják ezt a szocialisták is, ezért ők most már az alkotmányt módosítanák. Ehhez azonban kevesen vannak. Hála istennek.