Bár az utóbbi esztendőkben Vadzspají kormánya gazdaságilag fellendítette és békülékenyebb külpolitika felé terelte az országot, mindez elégtelennek bizonyult a megméretésen. A vereség már csak azért is felér egy arculcsapással, mert a kormányon lévők a biztos diadal reményében előre hozták a választásokat. A miniszterelnök joggal bízhatott a győzelemben, hiszen személyes népszerűsége és a megváltozott indiai–pakisztáni viszony alapján újraválasztása valószínűnek látszott. Nem így történt. Az új miniszterelnök minden bizonnyal a győztes Indiai Nemzeti Kongreszszus első embere, az olasz származású Sonia Gandhi lesz. Ezzel folytatódhat az ország közelmúltjában oly meghatározó Gandhi–Nehru család politikai szerepvállalása, arról nem is beszélve, hogy Sonia Gandhi fia, Rahul Gandhi is mandátumhoz jutott. Mindez politikai és magánéleti elégtétel lehet Sonia asszonynak, hiszen miután 1994-ben tamil szeparatisták meggyilkolták férjét, a néhai miniszterelnököt, Radzsiv Gandhit, úgy tűnhetett, szakított a napi politizálással. Az Indiai Nemzeti Kongreszszusnak azonban voltak tartalékai, amellyel legyűrték a legyűrhetetlennek hitt hindu nacionalizmust. Mindez azért fontos, mert a szóban forgó közösség alkotja az egymilliárdos ország mintegy nyolcvan százalékát, Vadzspajínak azonban nem volt elég a támogatásuk. A bukott kormányfő képtelennek bizonyult olyan stratégiailag fontos helyek megnyerésére, mint például a nyugati Gudzsarat tartomány, ahol az utóbbi években a hindu nacionalisták mintegy ezer mozlimot gyilkoltak meg. Bár a miniszterelnök komoly gesztusokat tett India 140 millió iszlámhívő lakosa felé, úgy tűnik, az emberek nem felejtettek.
A hatalmas országban egyöntetűen úgy vélik, hogy az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus pártot nyolc hosszú esztendő után a reformokból kimaradó legszegényebb szavazók juttatták vissza a hatalomba. Immáron nem kétséges, hogy hatásosnak bizonyult az ellenzéki párt legfőbb vádja, miszerint a kormány elhanyagolja a vidéket, és a nagyvárosi elitet támogató politikát folytat a szegényebb sorban élők rovására.
India mindig is a végletek országának számított. Egyfelől a rohamléptekben fejlődő hatalmas metropolisok, a felhőkarcolók és a felső tízezer világa, évente másfél millió friss diplomás jellemzi a gazdagodó államot. Másfelől ott a reménytelenségbe süppedt vidéki India, a nádfedél alatt élő, friss vízért kilométereket gyalogló 300 milliós embertömeg. Ez utóbbi szavazott bizalmat a Gandhiknak. A világ pedig egyelőre várja, hogy a győztes él-e a nép bizalmával.
origo.hu
Magyar Péter nem vette észre, hogy saját magát ássa el
