Vidám szombat

Meglehet, az ellentábor hívei közül sokan szorongással, félelemmel figyelték a kormányzó MSZP budapesti kampánynyitó aktivistagyűléséről érkező tudósításokat. Erre elsősorban az előzmények, leginkább a háborús pszichózisra alapozó, Werber–Tóbiás-féle kampányfelkészítőről kiszivárgott hírek adhatnak okot. Az elszánt, már-már félkatonai jelleget öltő aktivistasereg előtt szombat délután kibomló koreográfia kísértetiesen emlékeztet a Hit Gyülekezete szuggesztív szertartásaira, amelyeket rendszeresen közvetít a felekezethez igen közel álló, az MSZP–SZDSZ mellett látványosan elkötelezett tévécsatorna Vidám vasárnap címmel. Amit például Kovács László előadott (ők a legdemokratikusabbak, ők tettek a legtöbbet a békés rendszerváltásért stb.), az magyar választópolgárok millióiban kelthet megbotránkozást, felért a polgári oldal provokálásával. Horn Gyula jobboldal elleni újabb kirohanását pedig mértéktartóan értékelve is gyűlöletkeltőnek nevezhetjük; egy ilyen nyilatkozat után a volt miniszterelnök szalonképtelenné válna egy valóban európai jelzővel illethető közéletben. Mégsem gondolom, hogy démonizálni kellene a június 13-i megméretésre a maguk sajátos módján készülő szocialistákat. Aki megérti, mit és miért tesznek, aligha látja ördöginek vagy félelmetesnek a szombaton történteket.

Az említett belső felkészítő tanúsága szerint hatalmas, világraszóló erődemonstrációra készült kampánynyitányként az MSZP, amit eredetileg a Fidesz hasonló rendezvényének napjára időzítettek volna. Nos, a kormánypárt meg sem próbálta, hogy az ellenfél 2002-es tömeggyűléseihez hasonlóan aktivizálja híveit, amire minden bizonnyal jó oka volt. Szükségéből erényt kovácsolva rendezett tehát egy látványos médiaeseményt; zárt térben néhány ezer kiválasztott, fanatikus hívő is képes megfelelő háttérzajt biztosítani a szónokok élénk gesztusokkal, metakommunikációval kísért, egyszerű panelekre épülő beszédéhez. (Ebben én nemcsak Werber, hanem a közpénzen tartott amerikai tanácsadók kezét is látom, hiszen a kampánystart egy kicsit az amerikai elnökjelölő gyűlésekre hajaz.) A rendezvény célja kettős lehetett: a külvilág felé annak demonstrálása, hogy az MSZP nem megvert csapat, másrészt a bázis mozgósítása. Szintén a botrányos kampányértekezleten hangzott el, hogy a szocialisták 2002-es szavazóik minél nagyobb részének az urnák elé terelésével akarják megnyerni az európai parlamenti választásokat. Mint tudjuk, erre vannak speciális módszereik is, míg a bázis összetartásának ideológiai alapját a Fidesz-gyűlölet jelenti. (E jelenség párja a jobboldalon kohéziós erőként működő, ám demokratához méltó nemes indulat, az antikommunizmus.) Most is ezt a kártyát igyekeznek kijátszani; feltűnő volt, hogy a kampánynyitón az unalomig ismert lózungokon túl milyen kevés szó esett a Medgyessy-kormány teljesítményéről és a jövőt érintő tervekről.

A Fidesz kétségkívül lépéselőnnyel érkezett a kampány intenzív szakaszához. A nemzeti petíció sikere, az ellenfelek vádjaira erőteljes válaszokat adó városligeti nagygyűlés, az iraki kérdés felvetése feladta a leckét a kormányoldalnak. A két nagy erő helyzetét jól jellemzi, hogy míg az MSZP üzenetei a potenciális támogatóknak szólnak, a Fidesz újabb szavazói csoportok felé is nyit. Ne legyen kétségünk, etikai kódex ide, etikai kódex oda, a tervek szerint mától az utcákat ellepő Werber-kommandón nem múlik a szocialisták sikere. Lebecsülni nem szabad őket, de rettegni oktalanság. Bármilyen hangosak is Medgyessyék, ők állnak vesztésre.