Világnézeti semlegesség az iskolában

Miksa Lajos oktatáspolitikusnak az április 26-i számban megjelent cikkében foglaltakat szeretném két pontban kiigazítani. Miksa Magyar Bálintot és minisztériumát túlterhelési retorikával vádolja, vagyis azzal, hogy modernizációs reformjait a diákok túlterhelésének – a cikkíró szerint hamis – érvével indokolja. Ezzel szemben tény, hogy a túlterhelés problémája már a hatvanas években mindennapos beszédtéma volt a pedagógusok – főként a középiskolai tanárok –, valamint tanítványaik szülei között; tehát abban az időben, amikor Magyar Bálint és munkatársai nem nagyon – legfeljebb tanulói magatartásukkal – gyakorolhattak befolyást az iskolai tananyag mennyiségére és összetételére.
A problémát eredetileg az idézte elő, hogy a szovjet mintájú 8 + 4-es iskolaszerkezet 1946. évi elsietett bevezetése során a nyolcéves általános iskola 5–8. osztályainak tananyagát majdnem teljesen a középfokú iskolák anyagából állították össze, és nem készítették fel megfelelően a felső osztályos tanítókat a szaktárgytanításra, illetve a gimnáziumi tanárokat a válogatatlan gyermekanyaggal való foglalkozásra. Mindezek következtében sok tanuló került hiányos helyesírással és az algebrai rendezés elemeinek az ismerete nélkül (hogy csak ezt a két negatívumot említsük meg) a gimnáziumok és a technikumok I. osztályába. Ugyanakkor a korszak értelmiségi politikája sem sarkallta a pedagógusokat fokozott erőbedobásra, amire a megváltozott körülmények között feltételen szükség lett volna. 1950 után jelentősen felemelték a középiskolákban a természettudományi tárgyak óraszámát és tananyagát, de nem újították fel és nem bővítették ki a fizikai és kémiai előadók eszköztárát. Ez erősen megnövelte a tanulók memóriaterhelését, miközben semmivel sem csökkent a humán tárgyak anyaga. Mindezen felül 1959-ben bevezették a politechnika névre keresztelt, szovjet mintájú 5 + 1 napos oktatást, ami csak ritkán volt termékeny, sok helyen pedig épp hivatalos célja – a munkára nevelés – szempontjából bizonyult negatívnak.
1962 őszén az Országos Pedagógiai Intézet (OPI) új középiskolai tantervjavaslatot tett közzé. Ez egy cseppet sem enyhítette a túlterhelést, azt kivéve, hogy heti 2 órára kívánta csökkenteni az orosz utáni második idegen nyelv óraszámát. A javaslat szövege és a szakmában elterjedt pletykák arra mutattak, hogy összeállítása során a szaktárgyak hivatalos képviselői között késhegyre menő harc folyt az óraszámok kérdésében. A közzététel után az új közoktatási miniszterhelyettes, Lugosi Jenő intenciójára a tantestületekben ankétokat szerveztek azzal a céllal, hogy maguk a pedagógusok foglaljanak állást a tantervekről. Azon az ankéton, amelyen részt vettem, a felszólalók javaslatai messze túlmentek a miniszterhelyettes kérésén. Sokan javasolták az iskolaszerkezet és a tantárgyi koncepció módosítását. E javaslatok között a legjelentősebb a nyugati mintájú egységes természettudományi ismeretek (Sciences) alsó osztályos bevezetését ajánlotta, amelyről a kollégák Németh Lászlónak akkoriban megjelent Sajkódi estékjéből szereztek tudomást. Ő ugyanis 1930 körül a II. kerületi Medve utcai polgári iskolában a nyugati gyakorlat ismerete nélkül spontán alakította ki ezt a tantárgyat.
Az ankétok lezajlása után Ilku és Lugosi visszakozót fújtak. Politikai és ideológiai érveik hátterében nem egyszer az állt, hogy fel sem fogták a javaslatok egy részét. Ezt mutatta az OPI fizika tanszékének a fanyalgása azokkal a természeti szemléletet formáló beszélgetésekkel és játékokkal szemben, amelyeket Marx György professzor látott a Kaliforniai Egyetem campusán működő általános iskolákban és ismertetett az OPI fizika-szakfelügyelői értekezletén.
A probléma megoldása érdekében Szentágotai János professzor a 70-es években műveltségi minimumot állított össze, majd Báthory Zoltán az OPI szervezésében hozzáfogott a NAT kidolgozásához. Azonban ennek a harmadik variációja is maximalista követelményekre épült, és csupán tíz tanévre kidolgozva érintetlenül hagyta a korábbi iskolaszerkezetet. Ezután Kálmán Attila, az 1990–94-es ciklus politikai államtitkára gyürkőzött neki a NAT felülvizsgálatának, de ebben az igyekezetében őt sokan – saját táborából is – hátráltatták (lásd Ha jobbról rúgnak, balról taposnak… című interjúját a Pesti Hírlap 1994. február 15-i számában). Így mire eredményt produkálhatott volna, kormánya választást vesztett. Ezután Báthory Zoltán, a Horn-kormány közigazgatási államtitkára a pedagógusok nyilvánosságának távoltartásával 1996-ban törvénnyé emeltette NAT-ot, mégpedig olyan szigorú törvénnyé, hogy a KOMA betűszóval ismertté vált oktatási közalapítvány 1998-ban kiírt pályázatára tantervi javaslatot nem fogadtak el. Ez a NAT sem adott meg maximum-minimum limiteket, de a helyi tantervek kidolgozásával lehetőséget nyújtott az iskoláknak a túlterhelés helyi csökkentésére. Hogy a túlterhelés problémája még mindig nem oldódott meg, Vekerdy Tamásnak a Népszabadság 1996. szeptember 14-i számában közölt cikke mutatja, és erről írt Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke is a Népszabadság 1996. december 30-i számában. Cikkében olyan iskolát követelt, „amely szép és szabad diákéletet akar biztosítani a gyerekeknek, elegendő időt játékra is… és lehetőséget arra, hogy százféle próbálkozás szellemi kalandja közepette felfedezhessék adottságaikat, érdeklődésüket”. Magyar Bálint figyelmét az 1994–98-as ciklus alatt döntően a kulturális ügyek kötötték le, és csak egy alkalommal szólt bele a közoktatásba (de akkor határozottan és pozitívan): amikor visszavonatta azt az érettségikoncepciót (a korábbi angliai záróvizsga utánzatát), amely csak két szabadon választott tárgyat írt elő, és így a történelemvizsgát sem tette volna kötelezővé. Közben pedig az iskolák nagy részében a tantervi követelmények lazítása lett a tanfegyelem fenntartásának elengedhetetlen eszköze.
2002-ben a régi-új, immár csak oktatási miniszter mondta ki az elméleti szakma plénuma előtt, hogy ez a helyzet tarthatatlan. Az ezután megkezdett munka eddig főként a műveltségi anyag nagy fejezeteire vonatkozó általános elveket és ajánlásokat, valamint ezek időbeli arányait mutatja be; konkrét tantervi formájukat kíváncsian várjuk.
A tananyagok pontosításában való késlekedés viszont furcsa gyanúsításokra ad alkalmat. Miksa Lajos cikke már nem elsőként céloz arra, hogy Kölcsey Ferencet, a nagy liberális politikusnemzedék előfutárát a hatalmat átvevő liberálisok ki akarják hagyni a tananyagból. Annak az uralkodó réteghez tartozó politikus író-költőnek a munkásságát, aki „A szatmári adózó nép állapotáról” szólva már akkor mutatott példát a társadalmi szolidaritásra, amikor ez a fogalom még verbálisan sem létezett. Annak a balos ateistának pedig, aki az Istenhez fohászkodást nehezményezi Kölcseyben, indexre kell tennie Petőfit, Adyt és József Attilát is. Mondja meg Miksa, hogy kik ezek a baloldali oktatáspolitikusok!
Miksa Lajos Hoffmann Rózsának egy korábbi cikkét idézve állítja, hogy a NAT 2003 emberképéből hiányzik az erkölcsiség, majd később azt, hogy „a balliberális emberkének (…) nincsenek közösségei. Neki nem fontos a család (…) a nemzet (…) érzése (…) egyszeriben az Európai Unióban (…) találja magát”. Pedig a NAT 2003 „Az ember és társadalom” fejezetében foglaltak beszélgetésekkel, magatartásformák és élethelyzetek megfigyelésével, kritikai kérdések felvetésével, majd később az etikai, antropológiai és pszichológiai alapfogalmak megtanításával kívánják az emberismeretet, a kölcsönös megértést kialakítani, és a történelemtanítással a kisebb és nagyobb közösséghez való tartozás tudatát, különösen a nemzeti és európai identitástudatot elmélyíteni. Igaz viszont, hogy a dokumentum nem szögez le olyan alapelveket, mint az emberi élet, a szülők és a tulajdon tisztelete, amelyeket a nevelőnek világnézeti hovatartozásától függetlenül nyíltan ki kell mondania. Ezeket a parancsokat a monoteizmus 3500 éve adta ki, de ha áttekintjük az azóta eltelt időt (gondoljunk például az 1618–48-as harmincéves háborúra), elterjesztésük nem volt egyértelműen sikeres. Miksa Lajossal egyetértek abban, hogy nem létezik világnézetileg semleges vagy akárcsak közömbös hivatásos nevelő. Világnézeti hovatartozása kérdését, ha ezt önmagának korábban nem válaszolta volna meg, pályaválasztása és – legkésőbb – tanulmányai vetik fel előtte. Egyet azonban mindig szem előtt kell tartania: a maga világnézete szellemében megnyilvánulva sem sértheti meg más világnézetű vagy más vallásfelekezethez tartozó növendéke meggyőződését. Tapintatosnak kell lennie akkor is, ha az övével egyező vagy ettől eltérő meggyőződését a tanuló nyilvánvalóan formálisan, nem adekvát módon adja elő. Ilyenkor sem veszélyeztetheti a gyermek vagy fiatal szülei iránti tiszteletérzését. Ez alól csak egy esetben tehet kivételt: ha ez a világnézet embercsoportok kollektív gyűlöletét involválja.

A szerző nyugalmazott tanár, oktatási szakértő