Most már visszavonhatatlanul veszekedős kampányként fog bevonulni a magyar történelembe a 2004-es európai parlamenti választást megelőző, pártok közti vita. Hozzáfűzhetjük: nincsen ebben semmi meglepő, hiszen a rendszerváltozás óta minden választást komoly indulatkitörések kísérnek, a szokatlan legfeljebb az, hogy egy látszólag nem a hazai belpolitikai demokratikus hatalmi viszonyokról döntő voksolás miért vált ki ilyen szélsőséges indulatokat. De vajon csak az európai parlamenti helyekről szól a küzdelem? S nem a média a jelenlegi kormánypártokkal szemben végletesen elfogult részének erőteljes sugallása az a kép, amely a legjobb esetben is az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz beállítást erőszakolja rá a választópolgárra, egyaránt hibássá téve a durvuló kampányért mindkét nagy pártot, az MSZP-t és a Fideszt?
Mint ismeretes, a szocialisták a Fidesz hazugsággyáráról beszélnek, amelyet egész oldalas hirdetésük felhívása szerint minden állampolgárnak meg kell állítania. Az ellenzék a két évvel ezelőtti parlamenti választási kampányígéreteket kéri számon a koalíciós erőkön. Ha a mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás dilemmájaként állítjuk be a két meghatározó politikai erő vitáját, beleesünk abba a nagyon is elfogult látszatrealizmusba, amelybe a baloldali média akarja belerángatni a bizonytalan szavazókat. Jól emlékezhetünk ugyanis, hogy az Index által kiszivárogtatott Werber–Tóbiás-féle osztályharcos fanatizáló párteligazítás már jóval előbb keltett osztatlan megrökönyödést a magyar társadalomban, mint ahogy a Fidesz az MSZP orra alá dörgölte volna a két évvel ezelőtti, túlnyomó többségében beváltatlan kampányígéreteit.
A Magyar Szocialista Párt esetében amúgy nem egészen érthető az a felháborodás, amellyel a tevékenységüket érő kritikákat fogadják, főként azok után, hogy csupán írott és kongresszusuk által elfogadott programjukból idéznek a bírálók. A választópolgárok végeredményben ennek az írott szövegnek, a Jóléti rendszerváltást! című, 2002. január 26-án elfogadott programnak az alapján s a nagy vonalakban hasonló ígéreteket tartalmazó, Egyetértésben a nemzettel nevet viselő dokumentum vállalásai nyomán döntöttek arról, megtisztelik-e bizalmukkal az MSZP-t. Ez utóbbi ígéretgyűjtemény értékét, ha tetszik, hitelét, külön is növelte, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt személyesen vállalta az abban foglaltak betartását.
Elemzők szerint is meglepő, milyen kevés vállalását teljesítette az MSZP, így fel kell tennünk a kérdést: ha írásos programok rögzítették ígérvényeiket, milyen erkölcsi és szakmai alapjuk van a hisztérikus berzenkedésre, ha ezeket valaki szóba hozza. Az ugyanis nem lehet vitakérdés például, hogy igenis 800 kilométernyi új autópálya megépítésére vállalkoztak, szemben Kovács László pártelnök és Medgyessy Péter kormányfő csűrés-csavarásával, amelynek részeként utólag mindenképpen lejjebb srófolnák a múltbeli könnyelmű ígéretet. Ugyanígy nehéz vitatkozni egyes kilátásba helyezett szociális jellegű intézkedéssorozat elmaradásának tényén. Sok diák, illetve családja számára volt kecsegtető perspektíva, hogy a szocialista kormány hatalomra kerülése után ingyen lehet majd utazni vonaton és távolsági buszon a lakóhely és az iskola között, függetlenül attól, estin vagy levelezőn tanul-e az illető. Persze nagy könnyebbséget jelentett volna a lakosság széles rétegeinek az a szintén az MSZP kongresszusa által elfogadott programban lefektetett kötelezettség is, amely szerint az alapfokú oktatás első nyolc évében mindenkinek ingyenes lesz a tankönyv. A baloldali kormány, amikor szemére hányják a fentiek teljesítését, értetlenkedik, hazugsággal vádol, s azt mondja: a rászorultaknak ezeket a kedvezményeket lehetővé tették. Csakhogy sem az MSZP választási programja, sem pedig Medgyessy személyes garanciavállalása nem erről szólt, hanem arról, hogy mindenki megkapja ezeket a jelentős kedvezményeket, kormányzati mérlegelés nélkül.
Schöpflin György politológusprofeszszor mondta nemrégiben lapunknak, hogy a jelenlegi pszeudobaloldali hatalom furcsa módon lenézi a magyar társadalmat, s ezért sem lehet sikeres. Ez a hozzáállás saját ígéreteik nagyvonalú kezelése terén is tetten érhető, ugyanis vulkanikus dühkitörésekre készülhet fel az, aki nem csupán elolvasta két évvel ezelőtti programjukat, de emlékszik is rá, s felemlegeti a lényegesebb pontokat. De hát miért érdemli ki szerintük mindenki a hazug minősítést, akinek egyetlen bűne az, hogy szó szerint vette a kampányígéreteket? A szocialisták minden bizonnyal arra számítottak, hogy a társadalom a Kádár-rendszerben még működő módon eleve bekalkulálja a hatalom tudatos tódítását, s az ígéretek egy töredékének betartása esetén is hálás lesz.
Csakhogy a dolgozók java része már nem fizethető ki üveggyöngyökkel. Ahhoz, hogy valaki érzékelje a gázárak jelentős – másfélszeres – emelkedését, nem feltétlenül kellenek ellenzéki politikusok, akik erre emlékeztetik. Ha valaki 800 kilométernyi új autópálya és autóút megépítését várja, ha az országban él, feltűnik neki, hogy az új kormány még egyetlen milliméternyi autópályát sem készített el, s csak azokat adta át, amelyeket még az előző kormány épített. S ha egy család számított arra, hogy az új kormány alatt ingyen étkezhet gyermekük az önkormányzati bölcsődékben és óvodákban, egészen biztosan nem a parlamenti szópárbajokat figyelve döbbent rá, hogy a csemeték nem ingyen esznek a bölcsiben-oviban. Egy szó mint száz, az MSZP-s ígérvények mind-mind azt a bizonyosságot sulykolták a polgárokba, hogy egy hamisítatlan baloldali párttal állnak szemben. Az első száz nap kormányzati költekezésrohama után keservesen kellett ráébredniük, hogy a címke és a tartalom finoman szólva nincsenek összhangban. Ehhez a felismeréshez pedig maguk a kormányzó pártok segítették hozzá a bennük bízó választókat, mert – hogy tovább gombolyítsuk iménti példatárunkat – egy szív- és érrendszeri beteg sem a parlamenti közvetítésekből vagy Áder János Fidesz-frakcióvezetőtől, hanem patikusától tudta meg: Medgyessy Péter ilyen irányú mondatai is üres ígéretnek bizonyultak.
Voltak másfajta ígéreteik is a szocialistáknak, ezeknek pedig az a közös nevezőjük, hogy nyugtatni voltak hivatottak a lakosságot: az Orbán-kormány megkérdőjelezhetetlenül pozitív intézkedéseit nem törlik el a föld színéről. Maga Medgyessy Péter járt elöl a nyugtatásban a jó példával, és sietett mindenkit meggyőzni: az otthonteremtési támogatások rendszeréhez vagy a Széchenyi-terv lényegéhez nem nyúlnak hozzá. Az eredmény azóta köztudomású: az otthonteremtési támogatásokat szétverték, a Széchenyi-tervről pedig nem tudni, létezik-e egyáltalán.
A hazugság vádja a baloldalnak már a 2002-es országgyűlési választások kampányában kedvelt vezérmotívuma volt, így az Állítsuk le együtt a Fidesz hazugsággyárát! szlogen nagy múltra tekinthet vissza. A különbség a két kampányidőszak között természetesen óriási: míg két évvel ezelőtt az MSZP ellenzéki pártként erőteljesebb eszközöket használhatott, hiszen a parlamentáris demokrácia lényegéhez tartozik az ellenzék kritikai szerepének kiemelt jelentősége, a most folyó kampányban azonban kormánypárthoz méltatlan eszközöket és tónust alkalmaz. Európában ugyanis igen-igen megütközést keltő, hogy valaki hatalmi pozícióból kétségbe vonja, sőt megvonja az ellenzék jogosítványait. Ami pedig egyenesen meghökkentő: az MSZP felszólítja a társadalom vele szimpatizáló részét fizetett hirdetésében, hogy akármilyen, akár a legdurvább eszközzel állítsák le a legnagyobb ellenzéki pártot.
Két esztendeje a szocialisták választási plakátjai többnyire csendes unalmat tükröztek, s tematikájuk sokszor kimerült Medgyessy arcképének, egy-egy választási szlogennek a megjelenítésében. Nem így a szórólapok, a legkülönfélébb kampányanyagok és maguk a választási programok is, amelyek tobzódtak a Fidesz vezetőinek ócsárlásában, állandó hazugsággal gyanúsításában. Se szeri, se száma nem volt a Fidesz-kormány hazugságaival, korrupciójával telezsúfolt nyomtatványoknak. Ezek valóságalapjával kapcsolatban elég, ha arra utalunk, hogy Keller László ellenzékfeljelentés-ügyi államtitkár tevékenysége immár véglegesen közröhejbe fordult, mert egyetlenegy korrupciós ügyet sem tudott még csak a halvány valószínűség szintjére sem feltuningolni. Az első forduló előtt minden választókörzetben kiosztották az adott térség Fidesz–MDF-es jelöltjére fazonírozott egyenkiadványukat. A címlap minden esetben így festett: X. Y. tartozik nekünk. Az Orbán-kormány hazugságai X. Y. hazugságai is. A kis, ízléstelen kiadvány belső oldalain aztán megtudhatta a választópolgár, hogy az illető miniszterként és országgyűlési képviselőként is megbukott, majd következett a vélt bűnök lajstroma. Egy másik brosúra az ellopott álmok, feketén-fehéren címet viselte, címlapján egy szivarzsebben eltűnő kis Magyarország. Ebből megtudhatta az érdeklődő, hogy az MSZP-vel az ország, valamint azt, hogy „leváltjuk ezt a kormányt és megvalósítjuk az ön elmúlt négy év során elrabolt álmait”. Kedvcsinálónak ilyen és hasonló mondatok sorjáznak: ha azt akarja, hogy vége legyen a hazudozásnak, ha azt akarja, hogy a tolvaj megkapja méltó büntetését. Aztán feltűnik egy, a mostani kampányban ismerősen az egypártrendszer felé édesgető mondat is: ha azt akarja, hogy a következő évek ne felesleges viszálykodásban, felesleges huzakodásban, gyerekes ellenségeskedésben teljenek.
Természetesen a polgári kormány minden módon való besározása nem volt szocialista privilégium, derekasan részt vállalt belőle a kistestvér, az SZDSZ is. Ők inkább tágabb históriai kontextusba helyezték a vádakat, s kevésbé kódoltan uszítottak a „szélsőjobbal” immár nem kokettáló, hanem egybefonódó Fidesz ellen. Orbán Viktor hol maffiózó kalapban tűnik föl mint első keresztapa a plakátokon (A tettes ő – Megszüntetjük a kormányzati korrupciót!), hol pedig olyan illusztris társaságban, mint Horthy, Rákosi, balján Kövér Lászlóval. (A szellemes szöveg: A múlt elkezdődött – Elég a gyűlöletből!)
A választópolgároknak a jelek szerint abból a gyűlöletből mindenképpen elegük volt, amely feléjük áramlott, ha kiderült, hogy nem baloldaliak – így sokszor a pressziónak engedve a két baloldali pártra szavaztak. Az viszont figyelemre méltó, hogy a konzervatív politikusokkal szembeni gyűlöletkeltés a választási pártprogram rangjára emelkedett 2002-ben, amikor nyugati demokráciákban elképzelhetetlen módon súlyos – és később mindenben alaptalannak bizonyuló – állítások fogalmazódtak meg a polgári pártokkal szemben. Az MSZP nem fukarkodott a nem is kétértelmű gyanúsításokkal a Jóléti rendszerváltást! nevű, érvényes választási programjában (Igent a félelem nélküli, biztonságos életre), de igazán Medgyessy Péter akkori miniszterelnök-jelölt Egyetértésben a nemzettel című programja bővelkedett a demagóg vádakban. „Teremtsük meg a demokratikus rendet, vessünk véget a hatalom önkényének, a társadalom megosztásának, a zsákmányszerzésnek! … Vallom, hogy ki kell törölni a közéletből a pökhendiséget, a hazudozást” – írja Medgyessy Péter, majd meglepő módon az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítására is ígéretet tesz, ezzel kétségbe vonva a magyar bíróságok pártatlanságát. „Kormányom véget vet a hatalmaskodásnak, az önkényeskedésnek. Magyarországon újra demokratikus jogállamot teremt” – jelentette ki más helyütt a kormányfőjelölt, ezzel megkérdőjelezve a polgári kormány demokratikus voltát.
A konkurens politikai erő kriminalizálását tehát a baloldal indította – még az előző kormányzati ciklusban. Választási győzelmének elmaradása miatt (ne feledjük: csak az SZDSZ-szel van – egészen kicsi – kormánytöbbsége!) érzi feltehetőleg szükségét a folyamatos vádaskodásoknak, s ezt a plakátok, a szlogenek is szemléltetik. Két éve a két forduló közt jelentek meg a Vasárnap újra MSZP szövegű falragaszok, s ma még mindig ugyanaz a szlogen: Újra MSZP.
A baloldali kampánystratégia mozdíthatatlanságát más jelek is mutatják: míg két éve Kövér László szavainak kiforgatása jelentette nekik az aduászt, addig most Kovács László mártírszerephez juttatása jelentené az MSZP-s csodafegyvert.
Csakhogy a szavait követő derültséget, majd felzúdulást a parlamentben elég nyilvánvalóan a szocialista pártelnök provokálta ki azzal, hogy a teljesítetlen kampányígéreteket firtató kérdésre nem reagált érdemben, hanem az ellenzéket sértegette. Valójában tehát az MSZP azért akarja az Állítsuk le együtt a Fidesz hazugsággyárát! típusú háborús tematizáció felé terelni a közbeszédet, mert létérdeke, hogy beváltatlan ígéretei lekerüljenek a társadalmi vita napirendjéről. A baloldali retorika pedig több éve változatlan, képtelen a megújulásra.
Orbán favorit az MSZP honlapján. A kampánystratégiák homlokegyenest ellenkező volta a két legnagyobb párt választási honlapján, a szabad-europa.hu-n és az mszp.hu-n is megfigyelhető. A Fidesz internetes portálja interaktív módon dolgozza fel a napi híreket, s a saját tudósítások és fotók mellett részletes információkat közöl az európai parlamenti (EP) választásokról s magáról az unióról is. A Szabad Európa-lista EP-képviselőjelöltjeit önéletrajzzal, részletes interjúval mutatja be. Az MSZP honlapján alig találjuk az Európai Parlamenttel, az EU-val kapcsolatos információkat, a szocialisták EP-listáján szereplő politikusokat pedig csak fáradságos utánajárással és leleménnyel tudjuk beazonosítani. Ha az „interjúkra” klikkelünk, meglehetős összevisszaságban találunk velük rövid beszélgetéseket, még a listán elfoglalt sorrendjükre sem igen derül fény. Az mszp.hu írásainak címe és tartalma híven tükrözi a szocialisták durva, kirekesztő és mégis szürke kampányretorikáját. Ez testesül meg abban, hogy inkább az ellenzékről, mint saját pártjukról tudhatunk meg többet a honlapon. Egy jellemző adalék: Medgyessy Péter neve az mszp.hu-n gyakorlatilag ugyanannyiszor fordul elő, mint Orbán Viktoré.
