Díjtalan temető

Jogászprofesszor kollégám jóvoltából megkaptam néhány önkormányzati törvénytervezetet. Szerencsére egyetemükön már a nyelvhelyességre is tanítják a leendő jogászokat. Ez fontos feladat, mert a jogszabálytervezetekből még könnyűszerrel kiszűrhetők a nyelvi hibák.
De milyen jellegű hibák akadnak a jogi szaknyelvben? Ha valaki kihirdetett törvényre, jogszabályra, rendeletre ismer, az nem pusztán a véletlen műve!
Néha igen sokáig kell várni a lényegre, s a mondat végére elfelejtjük, hogy addig miről is volt szó: „Játszótérre, tiltó táblával megjelölt parkterületre, közterületre, iskolába, óvodába, bölcsődébe, élelmiszerüzletbe, vásárcsarnokba, egészségügyi és oktatási intézménybe, strandokra (eddigre könnyen elfogy az olvasó türelme) kutyát bevinni még pórázon sem szabad!” A szerkezet átalakításával könnyebben érthetővé tehető a mondat.
Temetői rendeletek következnek: „A temetőben koporsós, hamvasztásos temetkezésre, az emberi maradványok méltó elhelyezésére van lehetőség.” Ki a fene gondolta volna? Hát mire szolgálna egyébként a temető? És méltó-e az emberi méltósághoz „az emberi maradvány”?
Kellően kétértelmű ez a megfogalmazás: „a temető díjfizetési kötelezettsége”.
Vagyis a temető nekem köteles díjat fizetni, vagy éppen ellenkezőleg: a temetőnek való díjfizetési kötelezettség? Ismerjük a latin példát: az apa szeretete. A túlzott tömörítés más veszélyt is rejt magában: „A temetőbe való belépés és az öntözővíz díjtalan.” Két igen különböző dolgot összevonni nem szerencsés, mert mulatság tárgya lehet. Folytathatnánk a sort: „könyv és szem bekötése”. Illetve a karikírozott rendőri megszólalás: „Jó estét és személyi igazolványt!”
Vannak azután további tömörítések: „A kolumbáriumfalban kiképzett urnafülkék egyszemélyesek és kétszemélyesek, így igény esetén családtagok elhelyezését is biztosítani lehet.” Most már csak az a kérdés, hogy halál előtt vagy után. Mert én például nem vagyok nagydarab ember, de meglehetősen nehezen tudom magamat elképzelni még egy kétszemélyes urnafülkében is.
És itt van a tipikus eset a jogi túlbonyolításra: „A halál időpontjában Nekeresd városban állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező elhunytak esetében a köztemető-fenntartási feladatok ellátására kötelezett szerv abban az esetben is köteles a 4. bekezdésben foglaltak szerinti temetési hely biztosítására, ha a halál nem Nekeresd városban következett be.” Ez persze csak annyit jelent, ha nekeresdi vagyok, akkor ha nem Nekeresden halok meg, akkor is kapok sírhelyet Nekeresden.
Egy vessző elmaradása ugyancsak „félhomályhoz” vezet: „A kötelező veszettség elleni oltásban nem részesült vagy nyilvántartásba nem vett eb azonnali hatósági eltávolítását rendelheti el a jegyző.” Ezek szerint van kötelező veszettség. És ha van, akkor minek kell rögtön oltást is adni ellene?
A tömörítés, kihagyás ellentéte a túlírás: „A vakvezető és jelzőkutya, továbbá külön jegyzői engedély rendelkezése kivételével nem szabad ebet beengedni, bevinni, illetve megtűrni… – egészségügyi intézmények területére.” Ebben a mondatban még az is nyelvi probléma, hogy a beenged és a bevisz igének van valahová vonzata („területére”), a megtűrnek viszont nincs. Így a megtűrni… területére meglehetősen magyartalan megfogalmazásmód, és még csak „nyelvi változásnak” sem tekinthető… Mi pedig sokszor az ilyen mondatokat mégis kötelesek vagyunk beengedni, bevinni és tűrni, tűrni…
A túlszabályozás bukkan fel ebben a mondatban: „A temetőnek és létesítményeinek alkalmasnak kell lennie az elhunytak felravatalozására, gyászszertartásuk lebonyolítására és eltemetésükre, ugyanakkor meg kell felelnie az elhaltak iránti kegyelet igényeinek, és lehetővé kell tennie a temetkezési tevékenység, temetkezési szolgáltatás korszerű lebonyolítását.” Most tekintsünk el a lebonyolítás szó megismétlésétől, a „gyászszertartás lebonyolítására és eltemetésükre” (vagyis temessük el a gyászszertartást lebonyolítókkal együtt), csak a fölösleges ismétlésre szorítkozzunk: „temetési tevékenység, temetési szolgáltatás”.
A túlírás, az úgynevezett tautológia iskolapéldája a következő mondat: „Úttestet, járdát és egyéb közterületet bármiféle szeméttel (szennyvízzel, vizelettel, emberi és állati ürülékkel stb.) beszennyezni tilos.” Vagyis: szeméttel, szennyvízzel ne szennyezzen! Olyan ez, mint a „vizuálisan láttam a szememmel” mondat. És vajon milyen lehet a „szabálysértésen tetten ért elkövető”? Ha már elkövető, nyilván valamit (szabálysértést) elkövetett…
De térjünk vissza ismét a túlbonyolítottsághoz: „Ezen rendelet a parlagfű visszaszorításával kapcsolatos rendelkezéseinek betartását a parlagfű-fertőzöttségi térkép, illetve kimutatás felhasználásával a körjegyző mint hatáskör gyakorlója köteles ellenőrizni.” Mint láthatjuk, sokan foglalkoznak parlagfű-fertőzöttségi térkép, kimutatás készítésével, a munkák ellenőrzésével. Ha ők mind – ha már ott vannak – csak irtanának, nem lenne egyetlen parlagfűszál sem Magyarországon.