Önzetlenek és nagylelkűek a szocialisták, akik negyed százada azon ügyködnek, hogy hazánkat betolják, régebben a Közös Piacba, újabban a közös Európába, ezért történelmi jogon mind a huszonnégy képviselői helyhez nekik lenne jussuk. Ők már a brezsnyevi pangás és a kádári rothadás idején is kontinentális léptékben gondolkodtak, úgy alakították a honi gazdasági, politikai környezetet, hogy a csatlakozás után könnyebb legyen a beilleszkedés. Mármint az ő beilleszkedésük. Ezt bizonyítja, hogy a bennfentes és előrelátó elvtársak már a 80-as években nyithattak nyugaton titkos bankszámlát, ahol az elsíbolt közpénzeket biztonságba helyezték, ezzel is bomlasztva a pártállami struktúrát. Egyéb eurokompakt intézkedésük nem jut eszembe, de ennyi is éppen elég annak érzékeltetésére, hogy az agonizáló MSZMP legjobbjai már évtizedek óta felkészültek a rendszerváltozásra és annak következményeire.
Sajnálatos módon még a legelszántabb reformerek útja sem sima és zökkenőmentes. A hatalom permanens bitorlásának folyamatába külső erők közbeiktatták a polgári demokráciát, ami a maga kicsinyes értékrendjével meg törvényeskedésével apróbb – szerencsére csak átmeneti – kellemetlenségeket okoz nekik. Például most kampányolni kényszerülnek, hogy a módszeresen agymosott nép őket juttassa be az Európai Parlamentbe. Tetejébe nem állnak jól. Valahol hibádzik az agymosó program, mert pillanatnyilag a többség nem rájuk testálná saját képviseletét. A lakosság nagyobbik része nem hajlandó tudomásul venni, hogy az EU-csatlakozás a szocialisták bulija, akiknek az európai szervezetekben minden tisztség, hivatal, stallum, szinekúra, hatáskör születési, tagsági alapon jár. Kampányukban is ezt a cáfolhatatlan tényt iparkodnak tudatosítani. Fennen hirdetik az MSZP-nek és jogelődjének az ország felvirágoztatásában elért múlhatatlan érdemeit, a párt vezette kormánykoalíció hihetetlen sikereit, csak arról nem beszélnek, hogy mi vár ránk az unióban. Mi lesz a magyar termőfölddel, mi lesz a „csak” földműveléshez, állattenyésztéshez értő gazdák sorsa, mi lesz a bérek felzárkóztatásával, meddig lesz magasabb jövedelme egy portugál segédmunkásnak, mint egy magyar egyetemi tanárnak, mi lesz a nyugdíjasokkal, a munkanélküliekkel, az unióból kiszorult, határon túli magyarokkal, egyáltalán miféle nemzeti érdeket akarnak képviselni és érvényesíteni Brüsszel csipkeverte városában? Nekik ez nem kampánytéma. Felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy ez a választás a kormány megmérettetéséről szól, ugyanakkor kampány címén primitív és szemérmetlen kormánypropagandát folytatnak. Színesítik még a Fidesz rágalmazásával és gyalázásával, különös tekintettel Kósa Lajos debreceni polgármester lejáratására. Van persze „pozitív” érvük is. Szerintük az ő toleráns, kompromisszumokra kész, diplomatikus stílusuk eredményesebb lenne, mint a jobboldaliak konfrontatív, vitatkozó alapállása. Amíg saját zsebre dolgoznak, addig ez igaz, az ország érdekeinek védelmében nyomorúságosan kevés. A belpolitikában még soha nem tapasztaltuk az MSZP konstruktivitását, viszont a baráti, testvéri külföldiekkel szemben lakájként viselkednek. A hatalmaskodni vágyó szolgalelkűség is egyfajta stílus, sőt a lélekgyógyászatban egyenesen diagnózis. Macerás dolog ez a demokrácia. Az MSZP ahelyett, hogy minden energiáját bevetve, azon a projekten dolgozna, hogy arra illetékes személyek, csoportok, érdekszövetségek, lobbifenoménok, galerik és lojális maffiák miként nyúlhatnák le az uniós támogatások egy (nagy) részét, kénytelen pénzt, időt, kapacitást pocsékolni a kampányra. Mert a demokráciában nem elég folyamatosan félrevezetni az embereket, a félrevezetés eredményét választások útján rendszeresen igazolni kell.
origo.hu
Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten
