Egy pápai névválasztás mindig program – szögezte le a Feol kérdésére Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Egyházmegye levéltárának igazgatója. Annak kapcsán, hogy a tegnap megválasztott Robert Francis Prevost a XIV. Leó nevet vette fel, elmondta, hogy az előd, XIII. Leó 25 évig állt az egyház élén, és máig ható változások alapjait fektette le.

Az egyház szociális tanításai, azoknak a kezdetei kötődnek leginkább XIII. Leóhoz. Továbbá hozzá kötődik a nyitás a sajtó felé, „írások ellen állítsunk írásokat”, mondta az újságíróknak.
Nyitott a teológiai gondolkodás területén is, hiszen Aquinói Szent Tamás tanai az idejében erőteljesen elkezdtek beépülni a teológiai oktatásba, de nyitott a Biblia-kritika felé.
Példaként említette a pápa kimagasló szociális érzékenységét, aminek számos tanújelét adta. Így 1882 őszén Assisi Szent Ferenc személyét, pár évvel később Páli Szent Vince irgalmasságát emelte az egyházi gondolkodás fókuszába egy-egy körlevéllel. Rendszeresen felszólalt a rabszolgaság eltörléséért, 1891-ben kiadta a Rerum novarumot.
Borítókép: XIV. Leó pápa (Fotó: AFP)