Lóvásár az unióban

Lóvásárhoz hasonlítja az európai sajtó azokat a zárt ajtók mögött folyó alkudozásokat, amelyekkel a Brüsszelben összejött kormányfők az Európai Unió bizottsági elnökét, vagyis az uniós miniszterelnököt kiválasztják. A mostani alkudozások egyben előrevetítik a kibővített unióban várható belső csoportosulásokat is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kibővített unióban a francia–német tandem vezető, ügydöntő szerepre törekszik, míg a britek, az olaszok és a lengyelek egy másik, a német–francia törekvéseket ellensúlyozó csoportot alkotnak. A versengésben a kisebb államok a mérleg nyelvét tölthetik be, legalábbis, ha a tanácsban történő szavazásnál a nagyobb országok megosztottak.
A bizottsági elnök körüli csatározások azért olyan élesek, mert az elnök kezében elég sok hatalom összpontosul. Kevés kivételtől eltekintve az Európai Unió gazdaság- és társadalompolitikáját meghatározó törvényjavaslatokat csak a bizottság terjesztheti elő, a parlament vagy a tanács legfeljebb felkérheti, de semmiképpen sem utasíthatja az Európai Bizottságot egy-egy törvényjavaslat beterjesztésére. Az unió vezető (és nem vezető) tisztségviselői ugyanis függetlenek. Mindenekelőtt a tagországoktól nem fogadhatnak el utasításokat, de a kezdeményezés tekintetében nagymértékben függetlenek az unió egyéb intézményeitől is. Igaz, akaratukat csak az Európa Tanács, illetve az Európai Parlament beleegyezésével tudják keresztülvinni. A bizottsági elnök visszahívása igen körülményes. Ha csak valamilyen komolyabb korrupció ki nem derül, mint például ami 1999-ben a Santer-bizottság bukásához vezetett, akkor az Európai Bizottság elnöke és tagjai öt éven keresztül a helyükön maradnak, míg az uniós elnökséget adó politikusok félévenként cserélődnek.
Az állandósság és az uniós törvények kezdeményezésének monopóliuma azt eredményezi, hogy az unió arculatát, fejlődési irányát leginkább a bizottság elnöke határozza meg, ezért ennyire fontos, különösen a nagyobb tagországok szempontjából, hogy ki tölti be ezt a posztot. A bizottság elnöke nemcsak a kormányfők számára kell elfogadható legyen, hanem az unió lakossága számára is. Az EU-t ugyanis állampolgárai felé elsősorban az állandó miniszterelnök és nem az öt év alatt tízszer megváltozó uniós elnökök képviselik. Az új európai miniszterelnökre különösen nagy feladatok várnak. Ezek közül a legfontosabb talán az lesz, hogy az EU ázsióját a polgárok szemében megemelje. Az első összeurópai választáson való alacsony részvétel és az euroszkeptikusok jelentős sikere ugyanis azt jelzi, hogy az unióval valami nincs rendben. A választópolgárok joggal elégedetlenek lehetnek az EU gyenge gazdasági teljesítményével, s az Európát jelenleg uraló pártok a választói akarattól igencsak távol eső politikáival. Ezért azután az új bizottsági elnöknek, az unió miniszterelnökének ugyancsak ki kell tenni magáért, ha azt akarja, hogy öt év múlva, a következő uniós választásokon az európai polgárok ne azt jelezzék: „Nem ilyen lovat akartunk!”.