Mozgósítás

Van valami lehengerlő abban, ahogy a Medgyessy-kormány potentátjai magától értetődő természetességgel elrugaszkodnak a valóság rögös talajáról, és a nyilvánvaló lelepleződés ellenére ragaszkodnak a tények által megcáfolt állításaikhoz. Hiába emlékeztetik a miniszterelnököt arra, hogy vállalásai között szerepelt annak idején a 2006-ig megépítendő 820 kilométer ÚJ autópálya és kormányzása idejére a gázárak befagyasztása, hiába hazudtolják meg a már nyilvánosságra került adatok az aranyifjak uniós botránya kapcsán a parlamentben elmondott szavait – egyszóval hiába nyilvánvaló, hogy a király meztelen, a szocialista kampánygépezet zakatol tovább.

Gyanítom, nem kínjukban vagy egyszerűen jobb híján folytatnak háborút nemcsak a Fidesz, hanem a valóság ellenében is – ez egy tudatos stratégia része. A politikai arénában nem díjazzák a kínos magyarázkodást, ennél már a nyilvánvaló, de megfellebbezhetetlen határozottsággal előadott hazugság is célravezetőbb. Az MSZP ugyanis, mint az a nyilvánosságot kapott Werber–Tóbiás-féle gyűlöletértekezletből kiderült, elsősorban nem új szavazókat akar megnyerni magának június 13-án, hanem 2002-es támogatóinak minél nagyobb részét igyekszik mozgósítani. Annak a többé-kevésbé zárt, de hatalmas rajongói klubnak játszik, amelyik tűzön-vízen át kitart mellette. Ez a társadalom azon csoportja, amelynek kollektív emlékezetéből minden egyes újabb MSZP-s botrány – legyen szó a K&H-ügyről vagy a családtagok kétes uniós lobbizásáról – ellenreakcióként azonnal előcsalogatja az úgynevezett Orbán-bányákhoz kapcsolódó homályos képzeteket. Ha a jobboldali érzelmű szavazók az automatikus kormánybuktatás lehetősége híján nem érzik át az európai parlamenti választás tétjét, ha a kiábrándultak, EU-szkeptikusok inkább otthon maradnak, a sajátos technikával könnyen elérhető MSZP-törzsgárda legalább döntetlenre kihozhatja a mérkőzést Medgyessyéknek. (Jellemző, hogy a szocialisták a megméretésre készülve eddig alig hirdették magukat, igaz, megtette helyettük a kormány, például az Európa-tervet népszerűsítve, a pártkasszát kímélve, közpénzből.)

Nem az az új az MSZP 2002-es vagy mostani kampánystratégiájában, hogy megvalósíthatatlan ígéretekkel, blöffökkel operál. A tömegdemokráciák korában, valljuk be, minden politikai erő él hasonló eszközzel: az 1998-ban elhangzott, hétszázalékos növekedésről szóló elképzelés megvalósulásához például a körülmények nagyon szerencsés összjátékára lett volna szükség, s a Fidesz-szórólapok olykor feltűnően a kívánt cél érdekében csoportosítják a tényeket. De a cinikus hazudozás, a minden józan megfontolást nélkülöző felelőtlen ígérgetés (lásd Braun Róbert elszólása) a Medgyessy-kormánynál épült rendszerré. Olyan világ képe sejlik föl e stratégia mögött, ahol nincsenek tények, csak vélekedések; ahol egy alkotmánybírósági határozatot is többféleképpen lehet értelmezni, sőt maga az ítélet is csak egy vélemény.

A kormányerők sikere ezt a magatartást igazolná, aminek következményeibe jobb nem belegondolni. Ezt elkerülendő a Fidesznek fel kell ráznia potenciális szavazóit, a kormánnyal elégedetlenek táborát; minden egyes rá leadott voks segíti, hogy mandátumokban is mérhető vereséget mérjen az MSZP-re, ugyanakkor a részvételt gyarapítva a többség kiábrándultságára játszó úgynevezett SZDSZ bejutási esélyét is csökkenti. Az ellenzéki győzelemhez egy mozgósító jellegű kampányra lenne szükség a véghajrában. Valami olyasmire, mint 2002 áprilisában a két választási forduló között.