Nyári egyetem a Krisna-völgyben

Legyőzhető-e az erőszak? – ezt a kérdést tették fel az idén a Krisna-völgy lakói háromnapos nyári egyetemükön a meghívottaknak és saját előadóiknak. A kérdés az ő gondolatvilágukból a miénkbe vándorolt, ott kultúránkból, beállítódásainkból adódóan irányt, jelentést váltott, és nyomban berzenkedni is kezdtünk – a saját olvasatunkon. Erőszakkal felelni az erőszakra? Hát ez meg miféle logika? Csakhogy ők nem arra gondoltak, amire mi, hogy a kívülről jövő erőszakra milyen hatékony választ adhatunk, hanem jellemző módon arra, hogy a bennünk feltoluló agressziót hogyan lehet viszszaszorítani. Ha sportnyelven kellett volna kifejezni, hogy az országos és nemzetközi hírű előadók vagy az ő tanítóik, történészeik adtak hatékonyabb, használhatóbb, maradandóbb válaszokat a három napon át zajló viták, kerekasztal-beszélgetések során, bizony a Krisna-tudatúaké lett volna a kupa. Ebben az is közrejátszik, hogy a magyar történelmi egyházak és a konzervatív értékrendszert képviselő értelmiségiek nem képviseltették magukat a rendezvény súlyának megfelelő arányban. Pedig az elmúlt bő tíz évben a mintegy 25 ezer magyar hívőt számláló egyház tagjainak életmódjával, tevékenységével, annak hatásával bizonyította, hogy nem sorolandó a New Age bizonytalan vallási turmixokat kínáló szellemi-lelki áramlatai közé.
A hinduizmus és buddhizmus nem bűnről, hanem nem tudásról beszél – hangsúlyozta Sivaráma Swami teológus a Mi az erőszak? című kerekasztal-beszélgetésen. Aki megérti azt, hogy minden emberben, állatban, növényben ugyanaz a lélek él más testben, más érzékenységben, az másképp viszonyul a saját cselekedeteihez. Mást tekint bűnnek. Hajlamosabb lesz arra, hogy ne erőszakos, pusztító megoldásokat válasszon. Minden lénynek vannak jogai, függetlenül attól, hogy születtek-e ezzel kapcsolatos törvények. Az állatnak, a növénynek is joga van ahhoz, hogy éljen. Minimális erőszakra véleménye szerint szükség van, mégpedig a többi lény védelmében, és azokkal szemben, akik ezeket a jogokat nem hajlandók figyelembe venni. Popper Péter a negatív környezeti hatások, a rossz családi minta szerepét emelte ki az erőszakos magatartás kialakulásában, s a kultúrát jelölte meg, mint olyan tényezőt, amely az erőszakos megoldásokról leszoktathatja az embert. A vaisna teológus egyetértett vele abban, hogy a megfelelő oktatásnak elengedhetetlen a szerepe.
Gönczöl Katalin kriminológus azonban Popper mindkét felvetését vitatta, mondván, hogy napjaink kultúrája, vagy amit így nevezünk, gyakran gőgösségre, elzárkózásra, az agresszió kiélésére tanít. A családi körülmények szerepét pedig tapasztalatai szerint nem érdemes túldimenzionálni. Popper ekkor irigylésre méltó rugalmassággal maga hozott fel példát az általa állítottakkal szemben, s elmesélte az alkoholista apa négy gyermekének négy különféle sorsát, vagy ahogy a pszichológusok elképzelik: négy különféle válaszát az őket ért traumákra. Popper kitért arra is, hogy az agresszióval kapcsolatban komoly aggodalmakra ad okot az, hogy míg a technológia szédítő fejlődése megállíthatatlan, az emberi intelligencia igen lassan fejlődik. Odáig már nem jutottunk el, hogy a technika fejlesztésébe vetett feltétel nélküli hit maga is pszeudovallás, mégpedig olyan emberek félrecsúszott vallása, akiket a hinduk, buddhisták minden bizonnyal tudatlanoknak neveznének. Popper Péter egyetlen nyilvános szereplést sem mulaszt el, hogy támadja a kereszténységet vagy a keresztény egyházakat. Most azt kellett hallanunk, hogy a szeretet nevében sokkal több embert gyilkoltak meg, mint a gyűlölet nevében, ugyanakkor a világvallások szép eszméi nem valósultak meg. A vaisna teológus erre azt felelte: minden korban akadtak politikai célokat megvalósítani szándékozó emberek, akik vallási indokokkal magyarázták tetteiket. De a világvallások igazi képviselői tőlük telhetően építették és építik minden korban a jövőképet, amelyet vallásuk hirdet.
Talán a Van-e lelkük az állatoknak? című beszélgetés sikerült legkevésbé. A három előadó néhány perc alatt megállapodott abban, hogy van lelkük az állatoknak. A birkák arcról felismerik társaikat, és minden állat, még a papucsállatka is valamilyen értelemben tudja, hogy él, hogy ebben a világban van, és érzékeli a környezetét. Azután – ha már összetalálkoztak – arról szerettek volna egy jót vitatkozni, hogy képes-e az ember teremteni, élettelenből élőt létrehozni. Míg a moderátor Tornóczky Anitát inkább az érdekelte, miért fejlődött jobban az a környezetismeret-óráról kisiskolás korában hazahozott, csíráztatott babszem, amellyel beszélgetett, mint az, amelyikkel nem. Meglepődtünk, hogy az etológus nem is túl kedvesen fejezte ki érdektelenségét és informálatlanságát a kérdéssel kapcsolatban. Igaz, szerzetes és kultúrantropológus beszélgetőtársával már épp fordulópontra jutottak volna az élő sejt létrehozásának kérdésében, amikor a miniszterelnök fogadott leánya föltette a témához mégiscsak szorosabban kapcsolódó kérdést.
A civilizációk harca című beszélgetésen felvetődött, hogyan is definiáljuk ma azt, mi is a civilizáció. A hallgatóságból néhányakat meglepett, hogy minden civilizációnak tradicionális vallási alapja van. Többen feltették azt a kérdést is, hogy a különféle civilizációknak vannak-e közös, univerzális értékei, vagy nincsenek. Rostoványi Zsolt közgazdász arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati civilizáció nemigen tud elvonatkoztatni a civilizációk közti alá- és fölérendeltségtől, és a technikai fejlettségből fakadó fölényével igyekszik a többiek fölé kerekedni. Egy ilyen viszonyrendszer pedig nem lehet a kölcsönös megértés és az őszinte párbeszéd alapja. Szó került az iszlám és az egyre agresszívebb amerikai fundamentalizmusról is. Mint több előadó hangsúlyozta, a fundamentalizmus azt jelenti, egy társadalomban meggyengültek, hiányoznak a tradicionális szellemi alapok. Akik fundamentalistaként erőszakos cselekedeteket hajtanak végre, azok sem rendelkeznek ezekkel az alapokkal, kellő mélységben semmiképp, indíttatásuk inkább politikai jellegű. Bush elnök is hiába hivatkozik Irak kapcsán igazságos háborúra, isteni küldetésre.
Ez a háromnapos rendezvény, ha az alapproblémákra részben adott is válaszokat, jellemzően inkább továbbgondolásra, tovább-beszélésre váró kérdéseket halmozott fel.