Őrtorony

Vajon rettegniük kell-e a mamutfenyőknek Arnie-től? Amint megválasztották kaliforniai kormányzónak, ez a kérdés kezdett érdekelni, de nagyon. Amikor Gore és Bush küzdött az elnökségért, hasonló kérdések foglalkoztattak, és mint természetvédő nyilván Gore-ért szorítottam. Albert Gore, akkor még nem elnökjelölt, hanem szenátor és alelnök Mérlegen a Föld – Ökológia és az emberi lélek című, magyarul a Föld Napja Alapítvány által 1993-ban kiadott könyve meglehetős környezetérzékenységről, a nagy globális problémák iránti fogékonyságról tanúskodik. Mily jól is járna a Föld egy olyan csúcsvezetővel, aki ért hozzá – véltem. Aki érti a nyelvét. És nem csak a hatalom nyelvét. Hogy Al Gore-ból milyen amerikai elnök vált volna, mennyire maradt volna hű saját elveihez, s mennyire darálta volna be a nómenklatúra és a szoldateszka, immár nem tudhatjuk meg soha, mert az Egyesült Államok következő – demokrata – elnökét minden valószínűség szerint úgy hívják majd, hogy John Kerry, és nem úgy, hogy Al Gore. Azt sem tudhatjuk meg immár, hogy Al Gore miképp válaszolt volna a terror kihívására, de miheztartás végett elég fölidéznünk Jimmy Carter elhibázott iráni túszmentő akcióját s a tényt, hogy hajszál híján egy demokrata elnök, John Kennedy elnöksége alatt tört ki a harmadik világháború. Örök rejtély marad hát a létre nem jött Al Gore-korszak természetvédelmi és politikai karaktere, a Bush-korszak karaktere viszont százszorosan visszaigazolja, hogy mint természetvédő miért kényszerültem Al Gore elnökségéért szorítani. Bush elnök kezdeményezte, hogy mihamarabb nyissák meg az olajkitermelés előtt Alaszka nemzeti parkjait, tűzvédelmi okokra hivatkozva javasolta, hogy a szigorúan védett erdőkben is dolgozhassanak a láncfűrészek, s amit a legtöbben a szemére vetnek: nem hajlandó csatlakozni a kiotói protokollhoz.
Aki természetvédő és jobboldali egyidejűleg, az nem szavazhat szíve szerint. Annak lelkiismereti szabadságát a helyzet korlátozza. Meghasadt szív, meghasadt tudat. Mert az úgy van elkönyvelve a világpolitikában, hogy a baloldali politikusok környezetérzékenyebbek, mint a jobboldaliak. A modern ökológiai gondolkodás és környezetérzékenység balról előz, hisz történetileg balról jött: a hippimozgalmakon, a diák forradalmárokon, a fogyasztói társadalom egészét élből ellenző maoista szabadcsapatok csakracsatornáján keresztül szállt alá a tágabb tudatba, hogy ma már mint konformis politikai erő a demokrácia egyik jól betájolható eleme legyen.
A jobboldali politikusok jól meghallják az elégedetlen gazda hangját, a természetőrök hangját viszont már kevésbé. A parasztromantika és a természetvédelem két különböző dolog, hisz a természetet lényegében a földművelés és az állattenyésztés tette tönkre, s ezen a tényen az sem változtat, hogy tájtörténeti okok miatt egyes térségekben ma már a természetközeli gazdálkodás is védelemre szorul. A konzervativizmus, amikor amúgy „őrizetben” gondolkodik, s hangulati tőkéjét tekintve érzékenyebb a szentre és a patetikusra, miért zárkózik el a természetőrzés elől? – kérdem én.
Persze tudom, semmi sincs úgy, ahogy van. A Bush-kormány például ötvenmillió dollárral támogatta Omar Bongo gaboni elnök természetvédelmi erőfeszítéseit, a baloldali Medgyessy-kormány pedig mindennek mondható, csak épp környezetérzékenynek nem. Sem a háborúpártiság, sem a környezetérzékenység nem feltétlenül pártfüggő. A konzervatív Bush és a munkáspárti Blair például egy tengelyt képez Irak ellen, s ugyanígy a technokrata, illetve környezetperspektivikus szemlélet egy táborba szoríthat pártállás szerint különböző személyiségeket vagy akár államokat. Ennek ellenére Arnold Schwarzeneggertől jobban tartanak a mamutfenyők, mint mondjuk John Kerrytől.
Aszimmetrikus az a szemlélet, amely a baloldali értékrend ihlette tömeggyilkosságok fölött inkább hajlandó tovasiklani, mint a jobboldali értékrend ihlette hasonló népirtások fölött, s bizony, ez az aszimmetria ökológiai téren is érvényesül. Egy baloldali politikus ma hitelesebben lehet természetvédő, mint egy jobboldali.
A jobboldali politikusnak ez persze kellemetlen. Mutogathat ködfejű urakra, hisz megsértődni semmibe se kerül. Onnét kezdve már más a hibás. Pedig hát a konzervatív oldal nem kizárólag az „ellenséges propaganda” miatt környezethiányos természetű. Valójában még nem ismerte fel, hogy a hagyományőrzés és a természetőrzés erői miképpen kacsolódhatnak össze benne. Ha az, hogy valaki konzervatív, nemcsak az abortusz és a magyarság tekintetében jelentene valószínűsíthető álláspontot, hanem a természetérzékenység tekintetében is, ha a konzervatív oldal saját értékrendjének epicentrumába szúrná a természetvédelmet, akkor nem volna fura szerzett többé a konzervatív természetvédő, a mamutfenyők pedig így recsegnének egymás között: Arnold Schwarzeneggertől ne féljetek, mert ő konzervatív, őrző, majd vigyáz reánk.