Rákosi legjobb tanítványai

Az MSZP a kampánytechnika terén is jogutód. Erről bárki meggyőződhet, ha veszi a fáradságot és belelapoz a Magyarországot fél évszázadnyi diktatúrába taszító „kék cédulás” választásokról elhíresült 1947-es év napilapjaiba. A Szabad Nép megsárgult lapjain még a választási hirdetésekből ismert, szelíd arcú nagymama ősképe is megtalálható, aki rendületlenül agitál a haladó baloldal mellett. Kísértetiesen hasonló jelszavak, frazeológia, önbizalom… Pedig hol volt akkor még Ron Werber?
„A magyar reakció semmitől sem fél annyira, mint a demokrácia nyugodt, békés, virágzó fejlődésétől. Ez az oka, hogy ma a nyugalom és béke hívei a demokraták, elsősorban a kommunisták. Ez az oka annak, hogy a reakció az, amely a nyugalmat zavarja, álhíreket terjeszt, a föld alatt szervezkedik, amely új háborúban reménykedik, amelynek tervei csak úgy sikerülhetnek, ha a békés, nyugodt fejlődést meg tudja zavarni. A magyar reakció az, amely szakadatlanul újabb válságokat okoz, amely fondorkodik, ágál, nem akar belenyugodni abba, hogy elvesztette a csatát, és hajlandó újra minden szerencsétlenséget rázúdítani hazánkra, ha ezzel elvesztett uralmának egy töredékét is visszaszerezhetné” – vonja le a tanulságokat a Magyar Kommunista Párt vezére, Rákosi Mátyás elvtárs, a kormány elnökének helyettese 1947-es újévi szózatában. (Szabad Nép, 1947, január 1.)
„A Fidesz nem tud tisztességesen szembenézni a tényekkel! Évek óta csak békétlenséget szítanak. Szomszédokat, kollegákat és barátokat fordítanak egymás ellen. A »két Magyarország« hamis látszatát keltik. Hazudnak, és megpróbálnak félelmet kelteni az emberekben” – olvasható 67 évvel később a jogutód MSZP választási hirdetésében. „Állítsuk le együtt a Fidesz hazugsággyárát!” – szól a „veretes magyarsággal” megfogalmazott felhívás 2004 júniusában.
A magabiztos újévi nyilatkozat után néhány hónappal kiderült: Rákosi nem a levegőbe beszélt – jó „fülest” kaphatott valahonnan –, a jövő tényleg előttük állt nyitva. Nem sokkal később kirobbantották a botrányt a Horthy-rendszer visszaállítására szövetkező összeesküvésről, ami a kormányzó koalíciós kisgazdapárt teljes szétveréséhez vezetett, s a szovjet szuronyok fedezékében sikerült kikényszeríteni az előre hozott választásokat. Beindult a kampány: „A mi pártunk sohasem ígért olyat, amiről tudja, hogy nem lehet megtartani. De, amit megígértünk – a földreform megvalósításától kezdve a vasutak újjáépítésén, a jó forint megteremtésén keresztül a parasztságnak másfél hónappal ezelőtt tett ígéreteink beváltásáig –, azt megtartottuk, és amit megígérünk, azért dolgozunk, harcolunk minden erőnkkel. Ehhez kérjük a nép segítségét” – agitált Rákosi Sárospatakon. (Szabad Nép, 1947. június 24.)
„Az MSZP dolgozik! Míg mások csak beszélnek!” „Két év alatt az MSZP kormánya sokkal többet tett Magyarországért, mint a Fidesz bármikor!” – a 2004-es tükörfordítás. Az MSZP betartja ígéreteit – sulykolják az utódok minden fórumon, a valóságtól nem zavartatva.
Rákosi egyébként az életszínvonal megduplázását ígérte 1950-re. „A jövő nyitva áll előttünk. A jövő békés, újjászülető, virágzó és szabad Magyarországot ígér. Ezért a jövőért harcol az új esztendőben minden eszközzel, egységesen, öntudatosan, fegyelmezetten, áldozatkészen és a győzelem biztos tudatában a Magyar Kommunista Párt” – vázolja fel célkitűzéseiket a vezér, s ahogy olvassa a szöveget az ember, felrémlik a Medgyessy-féle „Magyarország többet érdemel”, no meg az a szuggesztív árokbetemetési láz.
Ma már tudjuk, hogy mi lett a magyar virágzásból annak idején, s hogy Rákosi hogyan teremtett békét. Az MSZP 2002-es „vállalásainak” teljesítéséről is van már némi fogalmunk, és az árokbetemetés modern, szocialista módszereit is megismerhettük.
Ahogyan az elődök ’47-ben, úgy a kései utódok sem fukarkodnak az ígérgetés terén, de a meggyőzés legfőbb eszköze az ellenfél démonizálása, gátlástalan mocskolása – akkor is, és ma is.
„Révai József Mindszent községben mondott beszédet. Sajnálattal és megdöbbenéssel tapasztaltuk – mondotta –, hogy a kolhozrendszer bevezetéséről szóló meséket nem csak a reakció, de a szociáldemokrata párt egyes tagjai is terjesztik rólunk. A kommunista párt nem fogja eltűrni ezeket a rágalmakat. Amint a reakciónak is a körmére koppintottunk, ugyanúgy a körmére fogunk ütni mindenkinek, aki velünk szemben alaptalan vádakat terjeszt.” (Szabad Nép, 1947. augusztus 17.) „Nem lesz gázáremelés” – mondta tagoltan Lendvai Ildikó 2002-ben, akinek pártja ugyanilyen gátlástalan gőggel bélyegezte hazug rémhírterjesztőnek a polgári erőket politikai hirdetéseiben. S ha kormányra kerülésük után a közszférában véghezvitt példátlan tisztogatásra gondolunk, még a „körömre koppintás” sem maradt el, csak ezúttal civilizáltabb formában történt, mint a negyvenes évek végén, Rákosi alatt.
„A reakciós erők meg akarják akadályozni a választások megtartását. Szeretnék kiugratni egyik vagy másik pártot a választásokból azon a címen, hogy nincs biztosítva a választások tisztasága” – méltatlankodik Farkas Mihály, a későbbi hírhedt honvédelmi miniszter a Szabad Nép augusztus 17-i számában. Kovácsék 2002-ben szintén azzal riogatták a népet, hogy az Orbán-kormány elszabotálja, elcsalja a választásokat, és nemzetközi megfigyelőket követeltek.
„Provokációról érkezett számos hír az elmúlt héten. (…) Olyan jelzések érkeztek hozzánk, hogy vasárnap, a választások napján fasiszta provokátorok kommunista jelszavakkal akarják telemázolni a templomok falait, s így akarják pártunk ellen hangolni a vidék népét” – a cél a „demokrácia győzelmét hozó” választások tisztaságának megkérdőjelezése – figyelmeztet a Szabad Nép a voksolás napján, amikor már nem tud védekezni, cáfolni az ellenfél. A templomokra vörös jelszavakat mázoló fasiszták természetesen csak a cikk kiagyalóinak fejében léteztek – ez ma már tudható –, de félelemkeltésre, lejáratásra mindenesetre jók voltak. Tisztára úgy, mint Kovács László utódpártelnök kamionjai a fideszes röplapokkal.
Ma már történelmi tény, hogy 1947-ben bizony nem a „reakciósok” csaltak, s a 2002-es voksolással kapcsolatos kételyek is tisztázódnak egyszer – remélhetőleg. Egyébként ’47-ben is fajsúlyos téma volt a „klerikális reakció” nemkívánatos politikai ténykedése, valóságos sajtóhadjárat indult a szószékekről a híveket befolyásoló papok ellen. Rákosi végül büszkén nyilatkozta: elérték, hogy az 1947-es választásokon a klérus semleges marad. Lám-lám, az ifjú szocialisták templomfigyelő szolgálata sem tekinthető eredeti ötletnek.
A Rákosi-féle aggódó nagymamák szintén itt kísértenek: „A Hősök terén mozdulni sem lehet” – kezdi a választási győzelmet ünneplő tömeggyűlésről szóló drámai riportját a Szabad Nép újságírója.
„Kispesti Imre, ötvennyolc éves, kerámiagyári munkás. Arca borostás, beesett, kopott szürke nadrág, agyonmosott ing rajta. Szája mozog: a mikrofonnal együtt mondja Rákosi elvtárs szavait.
– Tudom-e, hogy miért vagyok itt? Hát hogy kérdezheti ezt? Kell az új kormány. Erős, munkásbarát, demokratikus kormány. Hogy több kenyér legyen. Hogy a fiam munkát kapjon. Hogy az unokámnak megvehessem a cipőt. Eleget szenvedtünk már.
Fél méterre mögötte ősz hajú asszony. Barna Miklósné. Özvegy. Négy gyereke van, fia most jött haza a hadifogságból, három lánya asszony már.
– Szívasztmám van, nem tudom, megérem-e a hároméves terv végét – mondja. De az nekem se mindegy, hogy mi lesz az unokáimmal. Szédültem délelőtt is, de kijöttem. Hadd lássa a reakció, hogy sokan vagyunk, erősek vagyunk.”
„Velünk az ország” – mondogatja Medgyessy Péter.