Ruanda árnya kísérti Kongót?

Bár az Afrika szívében fekvő Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) a polgárháborút követő békekötés óta nem került sor a tíz évvel ezelőtti, a szomszédos Ruandában történt vérengzéshez hasonló népirtásra, a múlt héten mégis a tuszikat érő sorozatos atrocitások miatt kirobbanó lázadás került a figyelem középpontjába.

A súlyos zavargások ráadásul a határhoz közeli s már csak ezért is stratégiai fontosságú Bukavu város elfoglalása során törtek ki, majd a krízis több kongói településre, köztük a fővárosra, Kinshasára is átterjedt. Utóbbi helyen több tízezren vonultak utcára, s miután támadást indítottak az ENSZ helyi központja ellen, a világszervezet katonái fegyverrel verték vissza akciójukat. Néhány nappal korábban a hadsereg egykori tuszi lázadókból lett tisztjei azzal az indokkal utasították több ezer katonájukat az említett határ menti város elfoglalására, hogy a kormány által kinevezett helyi parancsnok szerintük képtelen volt szavatolni a közbiztonságot, ráadásul üldözte is a tuszi közösség tagjait.
Az ügy külön érdekessége, hogy a helyi lakosság a város elfoglalása során történt pusztításért éppen a békét szavatolni hivatott ENSZ kongói alakulatát, a MONUC-ot tette felelőssé, amely szerintük nem lépett időben, hogy megelőzze Bukavu elestét. Igaz, miközben a tömeg a világszervezet épületein vezette le dühét, s a hatóságokkal is keményen összecsapott, az ENSZ és a lázadók közti tárgyalások eredményeként a tuszi alakulatok kivonultak a stratégiai fontosságú városból. Mint Jan Isberg ENSZ-parancsnok a történtek után leszögezte, ezután bármikor készek fegyveres erőt is bevetni, ha a lázadás folytatódik.
A napokban történt események legnagyobb jelentőségét ugyanakkor a békefolyamatra gyakorolt hatása adja, hiszen a lázadás is bizonyítja, mennyire törékeny még az alig másfél éve tartó viszonylagos nyugalom. A fekete kontinens harmadik legnagyobb országában Mobutu Sese Seko diktátor elűzését követően öt éven át dúlt polgárháború, amelynek két és fél millióan estek áldozatául. A Kongói Demokratikus Köztársasághoz képest parányi Ruanda hadserege közben kétszer is megszállta a hatalmas országot, s megfigyelők szerint a konfliktus még korántsem tekinthető lezártnak. Mindezt jól tükrözi, hogy Joseph Kabila államfő a megszállt város földrajzi fekvésének s a lázadók múltjának ismeretében a fegyveres akció elkövetésével rögvest a szomszédos ország hadseregét vádolta meg. Ruanda visszautasította a vádakat, noha az ENSZ katonái az ostromlott város közelében, vagyis már kongói területeken néhány hete tanúi voltak annak, amint szórványosan idegen katonák szivárogtak át a határon.
A KDK és Ruanda közti konfliktus újbóli kiéleződésének veszélye pillanatnyilag azonban elmúlt, Bukavu utcáin pedig immár az ENSZ fegyveres erősítést kért csapatai próbálják biztosítani a rendet. A kongói s a vele párhuzamosan Szudánban is zajló konfliktusok viszont arról tanúskodnak, hogy éppúgy, mint tíz esztendeje Ruandában, úgy most sincs semmilyen garancia egy újabb súlyos etnikai villongás megelőzésére.