Megfagyott hang

Mindennapi tapasztalatunk, hogy az írásjelekről egyre kevesebbet tudunk. Alig használjuk az úgynevezett intellektuális írásjeleket (ilyennek tekinthető az idézőjel, a gondolatjel, a pontosvessző), eltűnik a felkiáltójel a levélbeli megszólítás végéről, hadilábon állunk a vesszőkkel. Ez utóbbi miatt félreértés is adódhat, amely akár bűntényhez is vezethet.
Az anekdota szerint a Gertrudis királyné elleni összeesküvők levélben megkérdezték János esztergomi érseket, hogy megöljék-e a királynét. Az érsek az írásjelhasználat hiánya miatt kétértelmű mondattal válaszolt: „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem.” Namármost ez igazi dodonai válasz (hasonlít bizonyos mai bírósági ítéletekre, illetve politikusi válaszokra), mert magában foglalja a királyné meggyilkolására való buzdítást és annak ellenzését is. Lássuk csak a kétféle megoldást: „A királynét megölni nem kell félnetek; jó lesz, ha mindnyájan beleegyeztek; én nem ellenzem.” De ha másképp központozzuk, homlokegyenest más értelmet kap a mondat: „A királynét megölni nem kell; félnetek jó lesz; ha mindnyájan beleegyeztek, én nem; ellenzem.”
Ha ez a második értelmezés válik valóra, akkor ma nem kötelező olvasmány a Bánk bán. Ezért fontos, kedves gyerekek és felnőttek, a vessző! Élet, sőt egy nemzet élete múlhat rajta!
Pedig az írásjeleket többnyire csak a helyesírás egyik alfejezetének tekintjük. Keszler Borbála nyelvész, a magyar nyelvtörténet, grammatika kutatója évtizedek óta foglalkozik művelődéstörténeti, nyelvtani, jeltudományi keretben az írásjelekkel. Bizony, az írásjeleknek nagyon sok fontos funkciójuk van, a legfőbb, hogy az értelmi-intonációs és a grammatikai tagolás eszközei. Jelölik a beszélt nyelv sajátosságait (erre mondjuk, hogy az írásjel „megfagyott fonetika”), tagolják a mondatszerkezetet, mondatrészeket, lezárják a mondatot.
Hogyan alakult ki ez a finom, érzékeny jelrendszer? Keszler Borbála kutatásai szerint az európai írásjelhasználat egységes rendszert alkot, csak kisebb eltérések vannak benne. Például a görögben a kérdőjel megfelelője a pontosvessző (;), a spanyolban – szerintem lenyűgözően logikusan – párosan használják a kérdő- és felkiáltójelet (a mondat elején fejjel lefelé, a mondat végén hagyományosan állítva; ezzel már a mondat elején felhíva a figyelmet a helyes intonációra).
Az idegennyelv-tudással párhuzamosan néhány írásjel-használati szokás a magyarban is megjelenik. Az 1950-es évektől – feltevések szerint orosz hatásra – terjedt el a gondolatjel az alany és az állítmány között: „A terv teljesítése – hazafias feladat.” Angol sajátság a megszólítások és az idéző mondatok utáni vessző: Dear Professor, … George said, … és így tovább. Magyarul – helyesen – így lenne: Kedves Professzor Úr!, György mondta: …
Mindezek ellenére – állapítja meg Keszler Borbála – az európai írásjelhasználat egységes jellege igen fontos kultúrtörténeti tény, amely a területi együvé tartozás és a közös kulturális fejlődés következménye. Ugyanolyan fontos és értékes része azonban az írásjel-használati kultúrának a néhány apró nemzeti sajátosság is.
Keszler Borbála monográfiájában előbb megtaláljuk az írásjelek formai felsorolását: a tulajdonképpeni, ritkábban használatos, másodlagos írásjeleket, majd sok nyelvi példán keresztül megismerkedhetünk a magyar írásjelhasználat szabályaival, végül pedig az általános és a magyar írásjelhasználat történetével. A szerző olyan mai jelenségekre is rámutat, mint például az internetes nyelvhasználat új „írásjelei”. A számítógéppel előállított szövegek egyes műfajaiban (chat, magán e-mail), illetve sms-ekben ugyanis új (írás)jelek sokasága bukkan fel, amelyek már nemcsak érzelmi hatásokat (emotikon, mosolyikon, érzelemjel), hanem értelmi rövidítéseket is tartalmaznak (X = csók, = vicc). Ezek előre jelzik az írásbeliségben megszülető képi forradalmat.
De addig is vigyázzunk a helyesírásunkra, azon belül az írásjeleinkre, mert mi nyelvészek azt üzenjük, egyáltalán nem dodonai módon: „A magyar helyesírást sutba dobni nem kell! Félnetek jó lesz! Ha mindnyájan beleegyeztek, én nem! Ellenzem!” Persze, ha valaki (például író, költő) másként gondolja, tegye, szíve joga!
Keszler Borbála könyvét százoldalnyi fényképes illusztráció gazdagítja, amelynek segítségével elmerenghetünk régi korok helyesírásán.
(Keszler Borbála: Írásjeltan. Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004. Ára: 3999 forint)